Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-309
358 Az országgyűlés képviselőházának 309. Ügy van! a jobboldalon.) Most, amikor sokan vagy talán általában azt hiszik Magyaiorságon, hogy a Dunántúlon meglehetős termés volt és ott mindenki el van látva kenyérrel, kénytelen vagyok itt, a magyar parlament előtt hangsúlyozni, hegy bizony a Dunántúl nagyrésTében, különösen egyes nagy foltokban, valóságos éhínségnek néznek elébe az emberek. Egyes falvakban kukorieakenyeret esznek vagy, ahol egy kevés krumpli termett, ott krumplit fogyasztanak és sok helyen maguk a törvényhozók járulnak hozzá, hogy egyes családok téli szükségletét előteremtsék. (Ügy van! Ügy van!) Pártkülönbség nélkül elismeréssel szólok a magyar törvényhozókról, mert azt látom, hogy ezekben a nehéz napokban, ezekben a legsúlyosabb időkben járják választókerületeiket és iparkodnak orvosolni a bajokat és segítségért fordulnak a vármegyékhez és a belügyminiszter úrhoz. Miután meg vagyok róla győződve, hogy a belügyminiszter úr a, főispáni jelentések révén kellőképpen tájékozódva van arról az ínségről, amely a falvakban észlelhető, azért nyomatékosan kérem a belügyminiszter urat, hogy az idegenforgalom emelése mellett, — mert ez is láthatatlan exportot jelent — a földmívelésügyi miniszter úrral egyetértőleg segítse elő a földmunkásság munkával való ellátását különösen abban a tekintetben, hogy megfelelő forgótőke álljon mindenkinek rendelkezésére, aki ezt iparkodik elősegíteni. A magyar kubikos dicsérete eljut Magyarországtól Kelet és Nyugat felé egyaránt {Ügy van! Ügy van!) és akár ellenséges, akár szövetséges országokról van szó, a magyar földmunkás kiválóságát mindenütt elismerik. Nekünk vannak olyan értékeink, amelyeket elvettek tőlünk, vannak értékeink, amelyek megmaradtak és mi boldogok vagyunk, hogy a jóravaló magyar kubikos-munkásság száz százalékig az ország határain belül maradt. Ezt m értéket, amelyet a külföldön is elismernek, amely külföldön is valuta, meg kell becsülni, meg kell őrizni. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) A másik kérdés, amelyre röviden utalni akarok, a fürdők és fürdőhelyek kérdése. Kétségtelen, hogy az utóbbi esztendőkben haladást látunk abban a tekintetben, hogy Budapesten kívül már az egyes vidéki városokban is vannak nyugati értelemben vett elfogadható szállodák. (Magyar Pál: Nagyon kevés!) Nem akarom felsorolni azokat a városokat, pl. Szolnokot, Egert, Győrt, Székesfehérvárt, Szegedet és még egy-két más várost, ahol ilyen hoteleket,, szállodákat lehet találni. Befelé azonban azt mondom, hogy még nagyon-nagyon messze vagyunk attól, hogy elmondhassuk: mindent megtettünk az idegenforgalom alátámasztáséra, az idegenek elszállásolási lehetősége tekintetében. Nagyon sok kritika érte ebben a Házban Lillafüredet, Ha azonban sok Lillafüredünk volna, — elismerem, hogy erre a magántőkének kellene vállalkoznia — akkor az idegenforga lom is egészen bizonyosan sokkal jobban erősödne. Ezt a miniszter úr is jól tudja. Százötvenezer pengővel nem sokat lehet tenni. Amint értesültem, ez a 150.000 pengő a kereskedelemügyi miniszter úr rendelkezésére azért bocsáttatik, hogy főleg a balatoni fürdőhelyeken bizonyos intézményeket létesítsen. Erre a célra illése 19$ k. december 11-én, kedden. is nagyon kevés ez az összeg, de az intenció miatt, amelyet helyeslek, a javaslatot elfogadom. Ami már most a Balatont illeti, a Balaton kétségtelenül olyan geográfiai, olyan természeti értékünk, amelyet meg kell becsülnünk. A háború óta tényleg nagy súlyt helyeztek a kormányok a Balaton fejlesztésére. Csak emlékeztetem a Házat, hogy a nagy beruházások idején a Balatont illetőleg nagy víziprogrammot is terjesztett elő a kormány jelentős kikötők építésére, személyi és árurakodókra. Ez a Programm azonban a pénzügyi válság kitörése következtében megakadt. A Balaton továbbfejlesztése bizonyos holtpontra jutott. 150.000 pengő nagyon kevés. A kormány nem is ezzel az összeggel akarja kifejleszteni a Balatont. De azt hiszem, hogy éppen a belügyminiszter úrnak a Balaton fejlesztése terén módjában van a magánvállalkozástól is megkívánni olyan rendszabályokat, amelyek a nyugati higiéniának teljesen megfelelnek, mert mondom, befelé kénytelen vagyok leszegezni, hogy a Balaton mentén alig van három-négy olyan hely, ahová az ember külföldieket el mer vinni. (Ügy van! a balkösépen.) Balatonfüred, Balatonföldvár, Balatonkenese, Keszthely: és már körülbelül végeztünk is ezekkel a helyekkel. Seregével vannak azonban kisebb penziók, kisebb hotelek, amelyek a legelemibb egészségügyi követelményeknek sem felelnek meg. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, nem kellene más, csak taz, hogy a belügyminiszter úr a maga hatáskörében a főszolgabírók útján iparkodnék^ revíziót tartani a balatoni üdülőhelyeken néhanéha és akkor egészen más állapotok jönnének. Azok a turisták, akik ma már nagyobbrészt autókon jönnek az országba, megkívánják a modern higiénia követelményeit, amelyekkel az egész világon mindenütt találkoznak, még Ausztriában is, noha Ausztria is éppen olyan leszegényedett ország, mint mi. T. Ház! Az idegenforgalom céljaira érdemes bizonyos beruházásokat tenni. Többször hallottam a nyugati országokban, Párizsban is, máshol is, hogy az angolok, amerikaiak, akik Európába jönnek, annyira át meg átjárták, átélvezték már Franciaországot, Svájcot, Olaszországot, Egyiptomot és a többi felkapott helyet, hogy most már azt mondják: olyan vidékeket akarunk látni, amelyeket még nem ismerünk kellőképpen. Szakemberektől hallottam, hogy most már Közép-Európának és a KözépEurópától délre a balkáni országokban van bizonyos lehetőségük, kilátásuk arra, hogy az idegenforgalom feléjük irányul. És minél inkább tökéletesednek a közlekedési eszközök, annál inkább lehetővé válik ezeknek a megközelítése. Arról beszélnem sem kell,, — a magam tapasztalataiból okultam rajta — hogy a Balkán még nagyon messze van attól, hogy a modern európai vagy amerikai idegenforgalom igényeit kielégítse. Magyarország azonban igen közel áll már ahhoz, hogy az idegenforgalom követelményeinek eleget tegyen. Elismerésreméltó az, hogy a kormány a közlekedés terén nagyon sokat tett már, hogy az ország megközelíthető legyen. Ami a hegyeshalom—-budapesti út villamosítását illeti, ami a beton- és egyéb autóutaknak kiépítését illeti, esztendők óta nagyon sokat tett a magyar kormány. Még mindig nagyon sok teendő van azonban hátra. Ezeket a beruházásokat olyanoknak tekintem, amelyeknek révén az