Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-309

352 Az országgyűlés képviselőházának 309 való megnyerése érdekében, másfelől pedig abban a pillanatban, amint őket az ide való utazásra megnyertük, megbüntetni. Ebben a pillanatban nem akarok a vízumkérdés lényegével foglalkozni (Bródy Ernő: Csak tessék, nem lehet eleget beszélni róla!), rá kell azonban mutatnom arra, hogy nem lehet egészséges idegenforgalmi politika az, amely 1934-ben ott tart, hogy csak négy állammal szemben vagyunk vízummentes forgalomban, amely négy állam között van Svájc, Olasz- és Németország, amelyek az utolsó időkben nekünk aktív szaldót nem jelenthetnek, mert hiszen az utasforgalom inkább innen oda bonyolíttatik le, aminthogy a vízummentes forgalom kezdeményezése is az ő részükről történt. Ha tőlünk függene, akkor jóllehet, tízszer annyi idegent adunk Ausztriának, mint amennyit Ausztria ad nekünk, mi még mindig legfeljebb ezzel az egy állammal volnánk vízummentes utasforgalomban. Amikor ez a helyzet, akkor kérdem a mélyen t. belügyminiszter urat, mi értelme van annak, hogy fokozzuk a propagandát, erősítsük az idejövetelt, ha ugyanakkor nem gondoskodunk arról, hogy az idegenforgalomnak ezt az indokolatlan, egyedülálló akadályát lebontsuk. őszintén bevallom, hogy az ez ügyben közelebbről érdekelt fórum előtt, a kereskedelemügyi miniszter úr előtt az idegenforgalmi tanácsban szóvátettem ezt a kérdést abból az alkalomból, hogy a, kereskedelemügyi miniszter úr valóban elismerésre méltó, igen részletes idegenforgalmi prcgrammját előterjesztette, azt kellett azonban tapasztalnunk, hogy abban a pillanatban, amint a vízumkérdésről esett szó, a kereskedelemügyi miniszter úr, aki idegenpolitikájával szemben a legmesszebbmenő elismeréshez van hozzászokva, idegessé vált, az idegenforgalmi tanács tanácskozásait bezárta és az ígért folytatólagos vitát ebben az ügyben nem folytatta. Nagyon kérem a belügyminiszter urat, miután meg vagyok róla győződve, hogy ő valóban átérzi és tudja, milyen nagy gazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy idegenforgalmunk végre ne egy konjunkturális^ üzleti folyamat, hanem egy megerősödött, állandósult jövedelmi forrása legyen nemzetgazdaságunknak, gondoskodjék végre arról, hogy egy szűkebb ankéton ez a kérdés megvitattam s ék és a magyar vízumkérdésnek az idegenforgalommal összeegyeztethető rendszere vezettessék be. Amíg ez nem következik be, addig mi hiábavaló, legalábbis nagymértékben hiábavaló áldozatokat hozunk a külfölddel szemben, mert azt a jó benyomást, amit ügyes propagandával elértünk, feltétlenül lerontjuk maradi s águnkkal, amit a vízumkényszernél tanúsítunk. De a dolog pénzügyi részén túlmenőleg, nem fogadhatom el ezt a javaslatot azért sem, mert bár átérzem, hogy az indokolásnak minden szava helyes, amikor azt mondja, hogy minden lehetőt elkövet, hogy gyógyfürdőink és üdülőhelyeink modernizálása, valamint idegenforgalmi propagandánk tökéletesebb kiépítése által azok a, külföldi látogatókra minél nagyobb vonzóerőt gyakoroljanak, mégis kérdem az igen t. belügyminiszter urat, hogy e célkitűzések közül melyiket véli 150.000 pengő évi budget keretében elérhetni? Jóllehet, az indokolás nem mondja, az előadó úr rámutatott arra, hogy amikor a gyógy- és üdülőhelyek modernizálásáról beszélünk, elsősorban a Balatonról van szó. ülése 193 U. december 11-én, kedden. T. Képviselőház! Nézzünk szembe ezzel a kérdéssel. Vájjon évi 150.000 pengős budget keretében a legmesszebbmenő hozzáértést és a legteljesebb aktivitást feltételezve, milyen eredményeket produkálhatunk annyi időn belül, hogy ennek gyakorlati eredménye is legyen? A Balatont, mint idegenforgalmi tényezőt, valóban nem szabad lebecsülni és nagy tévedésben vannak azok, akik amikor a Balaton idegenforgalmi jelentőségéről beszélünk, egy kézlegyintéssel vélik a dolgot elintézhetni, mondván, hogy a Balatonnak nincs kultúrája és hogy a Balatonból sohasem lehet olyan helyet teremtenünk, amely az idegenforgalom szempontjából számításba jöhet. Mindenekelőtt azért nincs ennek az álláspontnak igaza, mert sajnos, nem válogathatunk olyan nagyon. A Balatonon kívül alig van olyan üdülőhelyünk, amely a nemzetközi forgalom szempontjából számottevővé válhat, sőt tovább megyek és azt mondom, hogy a belső utasforgalom szempontjából, aminek jelentőségét az előadó úr igen helyesen kiemelte, sem rendelkezünk olyan objektumokkal, amelyek mellett olyan lekicsinylően kezelhetnek a Balatont. Nem érzem magamat a Balatonnal szemben túlzottan elfogultnak, amikor azt állapítom meg, hogy igenis, adva vannak olyan természeti adottságai, amelyek érdemessé teszik, hogy minden lehetőt elkövessünk egy megfelelőbb, kialakultabb és a nyugati fogalmaknak jobban megfelelő idegenforgalmi objektummá való kifejlesztésére. De amikor azt mondom, hogy nem vagyok elfogult a tekintetben, hogy ezekkel az előfeltételekkel rendelkezik, ugyanakkor meg kell állapítanom azt, hogy nagy túlzásba esnek azok is, akik azt hiszik, hogy azok az állapotok, amelyek ma a Balatonnál vannak, alkalmasak arra, hogy számottevő állandósult és a kényszertől függetlenített idegenforgalomnak szolgáljanak alapjául. Én, t. Képviselőház, nem gondolok arra, hogy a Balaton valami luxushellyé fejlesztessék ki. Megítélésem szerint a Balaton a mi klimatikus viszonyainknál és a rövid szezonnál fogva sem alkalmas arra, hogy internacionálisan számottevő üdülőhellyé fejlesztessék és így nem gondolok olyan nagyszabású beruházásra, amely a külföldi luxushotelekre emlékeztetve, a külföldi nagy üdülőhelyek, nemzetközi üdülőhelyek kényelmét nyújthatná az idegennek. Sokkal szerényebb keretekre gondolok, de nyugodt lélekkel merem állítani, hogy azok az idegenforgalmi feltételek, amelyek a higiéniának és kényelemnek abban a minimumában vannak adva, amelyeket ma a legkisebb stájer és tiroli üdülőhelyeken is — nem szólva a svájci üdülőhelyekről — megtalál az idegen, sajnos, ma még nagyrészt hiányoznak a Balatonnál. Nekünk ezeknek pótlásáról gondoskodnunk kell, mert e nélkül, még ha sikerülne is ennek a törvényjavaslatnak célkitűzését teljesítve, ide nagyszámú idegent behozni, kitennők magunkat annak, hogy a propaganda visszafelé sül el. Mert nincs roszszabb propaganda idegenforgalmi vonatkozásban, mint amikor az idegen országból eljövő vendég nem azt kapja és találja, amit a prospektus ígér. Az az idegen, aki megtalálja az ő várakozásának megfelelő kényelmet és higiéniát, minden prospektusnál, minden propagandánál erősebb istápolója az ügynek, míg az, aki csalódottan távozik innen, ellenagitátorrá válik. Éppen ezért kell meggondolni, hogy amikor a külföldi propaganda fokozásáról beszélünk, megvizsgáljuk, vájjon érettek-e a viszonyaink