Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-308

336 Az országgyűlés képviselőházának 3C §-okat, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfo­gad. Olvassa a 226. §-t). Koesán Károly! Kocsán Károly: T. Ház! A 226. § adja meg a jogot,a miniszter úrnak, hogy az erdők és a természetvédelmi tárgyak felett az ellenőrzést és a felügyeleti jogot gyakorolja. Az általános vitában úgy gróf Esterházy Móric képviselő­társam, mint magáim is arra kértem a minisz­ter urat, hogy fásítsa az utak mentét, hogy az az elcsúfított természet, amelyet az utak men­tén hozzá nem értő kezek munkája eredménye­zett, valamiikép szépíttessék, mert hiszen úgy az ország népe, mint az idegenek ezeken az uta­kon nézik meg Magyarországot és mennek a vi­dék szép tájainak meglátogatására. A részletes tárgyalásnál is a miniszter úr figyelmébe ajánlom ezt a kérdést. Vannak azon­ban már szépen befásított utak, amelyeknél semmi kívánnivaló nem volna, ha egy másik minisztérium alkalmazottai bele nem avatkozná­nak a dologiba és el nem csúfítanák az utakat. Bizonyára méltóztattak már látni, hogy a tele­fonpóznák vonalában a kereskedelemügyi mi­nisztérium telefon- vagy távirdakezelő alkalma­zottai a telefonhuzalok mentén lévő fákat — bocsánatot kérek a kifejezésért, de illik rá — a legbarbárabb módon megcsúfítják. Nem érte­sítik sem az érdekelt gazdákat, akik a fákat ültették, sem a közigazgatási hatóságot, mond­juk az útmestert, hogy azok kellő időben meg­felelő érzékkel távolítsák el a drót közelében lévő ágakat, hanem fejszével vagy fűrésszel a legbarbárabb módon csonkítják meg a fákat. Legutóbb Esztergomból Budapestre való utazásom alkalmával láttam, hogy az ^ egyik pestvidéki községben, ahol a község szépítése céljából gömbakácfákkal ültették végig az ut­camenti részeket, ezeknek a szépen kialakított gömbfáknak azt a felerészét, amelyek a táv­írópóznák vagy drótok közelébe estek, levag­dosták. A miniszter urat arra kérem, ha a ter­mészetvédelem hatáskörébe tartozik, méltóztas­sék intézkedni, hogy a jövőben a természetnek ezt a megcsonkítását akadályozzák meg, vagy méltóztassék a kereskedelemügyi miniszter úr­hoz fordulni, hogy utasítsa a távíró vonalakat kezelő hatóságokat arra, hogy a távírópózna melletti fákat megfelelő módon kezeljék, vagy pedig mindenütt értesítsék a községet vagy a tulajdonost, hogy kellő formában nyesse meg ezeket a fákat, úgy hogy azáltal a természet­védelem kárt ne szenvedjen. Ezeket voltam bátor e szakasz kapcsán a miniszter úr figyelmébe ajánlani. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Kivan valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A miniszter úr kivan szólni. Kállay Miklós földművelésügyi miniszter: T. Képviselőház! Magam is sokszor csodálko­zással és szomorúan nézem azokat a, jelensé­geket, amelyek ebben a vonatkozásban mutat­koznak. Legutóbbi dunántúli körutam alkal­mából például azt láttam, hogy a távíróhuza­lok alá most ültetnek sorfákat, aminek az lesz a következménye pár év múlva, hogy vagy ki kell vágni ezeket a fákat, vagy pedig a dróthuzalokat kell onnan áltávolítani. Ezt csak mint kuriózumot említem meg. Nagyon figyelembe vettük annak szüksé­gességét, hogy Magyarországon fasorokat lé­tesítsünk. Abban az alföldfásítási programúi­ban» amelyet tegnap voltam bátor a Ház asz­talára letenni, 60.000 kilométer új fasor létesí­tése van tervbe véve. Ez a horribilis szám 8. ülése 19 SA november 30-án, pénteken. megmutatja, hogy milyen jelentőséget tulajdo­nítunk a kérdés megoldásának. Mindenesetre igyekezni fogok a kereskedelemügyi miniszter úrnál odahatni, hogy ezek az anomáliák el­tűnjenek (Elénk helyeslés a baloldalon.) és összhang teremtessék az utak beárnyékolása elleni védelem — mert ez is egyik oldala a dolognak — és a távirdai és villamosítási lé­tesítmények között. (Helyeslés.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek sincs. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A szakasz meg nem támadtatván, azt elfogadott­nak jelentem ki. Következik a 227. §. Patacsi Dénes jegyző (olvassa a 227—229. §-okat, melyeket a Ház hozzászólás nélkül él­fogai Olvassa a 230. §-t). Elnök: Az előadó úr kivan szólni. Br. Biedermann Imre előadó: Javaslom, hogy a 230. § bevezető része után, mint új első pont a következő szöveg vétessék fel (olvassa): »1. Az államerdészeti kezelésért fizetendő évi járulék fizetésének kötelezettségét és mértékét megállapítja. (69. § 2. bekezdés.)« Ezt a szöveg­részt töröltük a 69. §-nál arra való tekintettel, hogy a 230. §-nál fel fogjuk venni. Elnök: Gróf Esterházy Móric képviselő úr kíván szólni. Gr. Esterházy Móric: Mélyen t. Képviselő­ház! Ez a szakasz jogilag elég nagy fontosság­gal hír, mert hiszen ez állapítja meg a panasz­jog eseteit. Azt látjuk, hogy hét különböző pont szabályozza azokat az eseteket, amelyek­ben a birtokos, illetve a társulat panasszal él­het a közigazgatási bíróságnál. Amint már az általános vitánál is voltam bátor röviden je­lezni, itt is in peius módosítás foglaltatik a javaslatban, amennyiben az autonómia felfüg­gesztését elrendelő miniszteri határozat ellen a társulatnak immár panaszjoga mines. Ez a jelenlegi jogállapotnak in peius való változta­tása, amennyiben tudniillik ma az 1898 :XIX. tc.-inek — gondolom — 54. és 45. §-ai alapján a panaszjog biztosítva van. A t. Ház bölcs belátásra bízom, vájjon nem volna-e jó visszaállítani, illetve fenntartani a jelenlegi helyzetet, mert nagyon is lehetséges­nek tartom, hogy egyes esetekben az autonómia felfüggesztése, a miniszteri biztos kiküldése az illető társulatra nagyon is sérelmes lehet. Mint analógiát méltóztattak felhozni azt, hogy a közös legelőkről szóló 1913 :X. tc.-nek — gondo­lom — 66. és 72. §-ai értelmében a panaszjog a legeltetési társulatokat sem illeti aneg. Ez az analógia azonban nézetem szerint nem áll meg és én ezt a jogállapotot inkább ott is eltöröl­ném, semhogy itt az erdőnél újonnan statuál­nám. (Helyeslés.) Elnök: Kíván még valaki szólani % (Ne\mJ) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A 230. § meg nem támadtatván, azt elfogadott^ nak jelentem ki. Ehhez a szakaszhoz az előadó úr pótlást indítványozott. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ezt a pótlást elfogadni? (Igen!) A Ház az előadó úr indítványát elfogadta. Következik a 231. §. Kérem annak felolva­S£lSciX» Patacsi Dénes jegyző (olvassa a 231—236. §-okat, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül el­fogad. Olvassa a 237. §-t): Báró Inkey Pál! Br. Inkey Pál: T. Ház! Indítványozni vagyok bátor, hogy a 7. bekezdés 1. pontjának második sorában »erdejére« szó után a követ­kező beszúrás vétessék fel: »valamint a hitbi­zományi vagyonhoz tartozó erdőre.«

Next

/
Thumbnails
Contents