Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.
Ülésnapok - 1931-308
334 Az országgyűlés képviselőházának 308. ülése 193% november 30-án, pénteken. adata az idegenforgalom elősegítése. Tárgyalásaink során abba a stádiumba jutottunk, hogy jelenthetem a t. Háznak, hogy a múlt hét és a folyó hét folyamán nyertek és nyernek aláírást azok a szerződések, amelyekben az előbb említett összes ismert tulajdonosok, minden jogukat átruházzák, ellenérték nélkül, a Magyar Turista Szövetségre (Helyeslés a jobboldalon.) abbói a célból, hogy az összes jogokat egy kézben egyesítve, meg legyen valósítható az a programm, amelynek technikai előkészületei készen vannak, és amelynél az első beruházásra szükséges fedezet a kereskedelemügyi minisztérium és az idegenforgalmi alapok közreműködésével biztosítva van. Meggyőződésem, hogy január elseje után hozzáfoghatunk immár az aggteleki barlang mindkét mostani magyar bejáratánál egy jelentékeny területnek villamosyilágítással való felszerelésiéhez és, akkor ez a kérdés immár elindul a maga biztos fejlődése útján. Ahhoz azonban, hogy ezekben ^kérdésekben meglepetés ne érje azokat, akik jóhiszeműen adnak kölcsönt beruházásokra és azokat, akik mint társadalmi szervezet kézbe veszik a dolgot, szükséges, hogy a törvényhozás elfogadja ezt a szakaszt, amely biztosítja azt a közérdeket, hogy a barlangtulajdonosok egyike-másika ne akadályozhassa meg a barlang közérdekű használatát. Mert nagyon jól tudjuk, mit jelent a közös tulajdon. A tulajdontársaság oda vezet, hogy ha a társak nem tudnak megegyezni, abból soha semmi épkézláb dolog nem származik; ha pedig egy íbarlangnál a tulajdonközösség megszüntetéséről beszélünk, ez annyit jelentene, mintha a barlangot széjjelhasogatnók, tehát lényegében sértenők meg. Ez a szakasz "tehát azt célozza, — és azért örömmel üdvözlöm — hogy olyan esetben, amikor a tulajdonosok maguk nem tudnak megegyezni a közérdekű használat tekintetében egy közérdekű cél szolgálatára alkalmas barlangnál, olyankor a tulajdonosokat rá lehessen kényszeríteni arra, hogy a közös közérdekű használat érdekében megegyezzenek, tehát barlanghasználaiti szerződést »kössenek és kezelési utasítást készítsenek; vagy amennyiben erre nem alkalmasak vagy nem hajlamosak, el lehessen vonni tőlük a barlang használatát és rá lehessen bízni olyan testületekre, amelyek alkalmasak e cél megvalósítására, tehát vagy valamely községre, vagy pedig olyan társadalmi tetületre, amelynek ez feladata lehet. Elsősorban — úgy, mint a világon úgyszólván mindenütt van — a turistatársadalmi szervezetekre gondolok, itt a Magyar Turistaszöveségre is, amely íme, az aggeleki barlang tekintetében a maga kötelességét száz százalékig teljesíteni kész. Kell azonban, hogy két kéréseim is legyen az igen t. Házhoz. Az egyik az, hogy énnek a már meglévő szövegnek egyik részében zárójelben vegyük fel a »turista« szót, mert a szöveg csak azt mondja, hogy ezt a közérdekű feladatot rá lehet bízni természetvédelmi célú egyesületre. Azt kérem a t. Háztól és a miniszter úrtól, hogy félreértések kizárása végett — akkor, amikor az ilyen barlangokat, mondom, úgyszólván mindenütt a világon turistaegyesületek kezelik — itt a »természetvédelmi célú« szók után zárójelben tegyük oda a »turista« szót, hogy félreértés ne legyen. Ez a dolog felmerült már a bizottságban is a bizottságban úgy állapodtunk meg, hogy ez a kérdés belekerül a bizottsági jelentésbe. Bizonyára elnézésből maradt ki ibelőle. Azt hiszem, hogy ezt a kérdést helyesen csak vigy oldhatjuk meg, amit az én egyik említett javaslatom adja elő. (Helyeslés jobbfelöl.) Másik kérésem pedig a következő. Ha már megtörtént a barlang átszervezése állami támogatással s nagyösszegű beruházásokkal, — mint abban a példában, amelyet bátor voltam említeni és amely küszöbön áll az aggteleki barlangnál — és a barlangnak új területeit fedezzük fel, — mert előreláthatólag új területeket fedezünk fel — ha tehát új tulajdonosok társulnak hozzánk és ezeknek az új tulajdonosoknak társulása e szerint a szakasz szerint természetesen megoldható lesz, mert tőlük el lehet vonni a használatot, amikor közérdekű célra, közüzemként, már használatban van a barlang, illetőleg annak lényeges alkotórésze, túlnyomó nagy része, természetesen fel fog merülni a kártalanításnál az a kérdés, — mert hiszen a használatelvonással szemben ez a törvény kártalanítást állapít meg — vájjon az a jelentékeny különbség, amelyet az új kezelők beruházásai eredményeznek a jövedelmezőség tekintetében, milyen tényező lehet a kisajátításnál. Minthogy itt kétségek támadhatnak és a joggyakorlat ilyen vonatkozásokban nem mindig kifejezetten egyirányú, az a kérésem, méltóztassék a tárgyalás alatt lévő szakasz második és harmadik mondata közé új mondatként a következő szöveget felvenni (olvassa): »A kártalanítás mértékének megállapításában nem lehet figyelembe venni a barlang jövedelmezőségének azt a,z emelkedését, amely a fenntartás körében kifejtett tevékenység és az ezzel kapcsolatosan teljesített beruházások következtében áll elő.« Tisztelettel kérem mindkét indítványomnak az elfogadását. Elnök: A vitát 'bezárom, a miniszter úr kivan szólni. Kállay Tibor földmívelésügyi miniszter: T. Ház! Zsitvay Tibor képviselő úrnak azt az indítványát, hogy a szakasz második és harmadik mondata közé új mondatként az általa felolvasott szöveg iktassék, amely a kártérítésnél a beruházásokra vonatkozik, ezt a magam részéről elfogadom, illetőleg a t. Képviselőház által való elfogadásra ajánlom. Nem áll azonban módomban elfogadni azt a második indítványát, hogy a »természetvédelmi célú« szavak után zárjelben a »turista« szó iktattassék be. Az eredeti szöveg ugyanis a következőképpen szól (olvassa): »... köztestületre, közintézetre avagy természetvédelmi célú egyesületre bízhatja.« Ha ide beiktatjuk a »turista« szót, abból kétféle dolog követkézhetik: vagy hogy a turistaság nem tartozik a természetvédelmi célú egyesületek közé, tehát külön meg kell említeni; vagy az, hogy a »természetvédelmi célú (turista) egyesület« azt jelenti, hogy kizárólag a, turista egyesület a természetvédelmi célú egyesület. Ez tehát egyik esetben sem tenné világosabbá ezt a teljesen világos szöveget, hanem esetleg csak félremagyarázásokra, félreértésekre adhat okot. A végrehajtási utasításban azonban feltétlenül fel fogjuk sorolni azokat az egyesületeket, szövetségeket, közöttük elsősorban a Turista Szövetséget, amelyek ilyen jogok gyakorlására alkalmasak. (Helyeslés.) Elnök: Zsitvay Tibor képviselő úr kért szót. A szó a képviselő urat megilleti. Zsitvay Tibor: T. Ház! A miniszter úr imént tett, rámnézve teljesen megnyugtató kijelenté-