Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-307

Âz országgyűlés képviselőházának 307. ványt, mint az 5. § negyedik bekezdését elfogadásra ajánlani. (Olvassa): »Ha az erdőt az erdőrendészeti hatóság véderdőül jelöli ki, az erdő tulajdonosa a védelem előnyét élvező tulajdonostól, illetve, ha a véderdővé nyilvánítás valamely közérdekű intézmény kérelmére történik, az előnyt élvező közérdekű intézménytől annak a jövedelemcsökkenésnek a megtérítését követelheti, amely •az erdőnek véderdővé kijelölése következtében áll be. Az erdőrendészeti hatóság egyúttal a kártalanítás módját és mértékét is megállapítja«. örülök, hogy ezt a kérdést előttem Esterházy Móric gróf t. képviselőtársam is szóbahozta már és rámutatott arra a helytelenségre, amely a bizottsági szövegben mutatkozik. Az a különbség, amely a magánérdekekből és a közérdekből való véderdővé nyilvánítás között ebben a bizottsági szövegben mutatkozik, nézetem szerint teljesen ellenkezik úgy a joggal, mint az igazsággal, mind pedig az egyenlő teherviselés elvével. Legyen szabad rámutatnom az 1881. évi XLI. tc.-re, amely a kisajátítás kérdésével foglalkozik, amelynek 1. §-a világosan mondja, 'hegy: »Kisajátításnak csak közérdekből és csak a következő esetekben van helye: 1. közutak és közhidak építésére« és 13 pontban egész sora van felsorolva a különböző közérdekű intézményeknek. A 23. § állapítja meg azután azt, hogy a kisajátítás valódi és teljes kártalanítás mellett eszközöltetik. A kisajátítás a tulajdonjog teljes megszüntetését jelenti, a véderdővé való nyilvánítás a tulajdonjognak^ nem teljes megszüntetését, hanem csak korlátozását jelenti. Az én jogi felfogásom szerint olyan intézkedés, ameiy imperative kimondja a kártalanítást és kimond egy jegi tételt az egészre, feltétlenül magában foglalja azt, hogy az egésznek egy részére is vonatkozik. Hogy miért ellentétes ez a bizottsági szöveg az igazságossággal, azt magyaráznom nem kell, hiszen a legnagyobb igazságtalanság az, hogy ha valami közérdekű, létesítmény történik, annak egy bizonyos terhét egyúttal egy ember tartozik viselni. De magával a közteherviselés elvével sem lehet megegyezőnek tartani azt, hogy egy intézmény létesül, amely száz meg száz és ezer embernek az érdekeit szolgálja, akik viszont a közérdekű létesítményeknek a terheit egyáltalában nem viselik. Ebből kifolyólag ezt a három okot elegendőnek tartom arra, hogy velük módosításom indokoltságát bizonyitsam. Ezt az indítványomat a 'bizottsági tárgyalás során is megtettem és erre azt a felvilágosítást kaptam, hogy a pénzügyminiszter úr nem vállalja a költségeket. A távollevő pénzügyminiszter úrral szemben legyen szabad a következő megjegyzéseket tennem. Mint a törvényhozás tagja, — bármennyire tisztelem és tisztelnem kell a pénzügyminiszter úr álláspontját — törvényhozói kötelességemet akkor vélem helyesen végezni, ha azt az álláspontot foglalom el, amelyet helyesnek, igazságosnak és jogosnak tartok, úgyhogy az a helyzet, hogy a pénzügyminiszter ebben a kérdésben más nézeten van, mint én, nem befolyásolhatja sem az én véleményemet, de azt hiszem, a Képviselőház egyetlen tagjának véleményét sem. Merem állítani azonban, hogy ha a pénzügyminiszter úr ezen az állásponton van, ő téved, mert ezek a kártalanítási költségek, amelyek a véderdővé való nyilvánítással kapcsolatban bekövetkeznek egy intézvlése 19 3 U november 29-én, csütörtökön. 3Ï9 meny létesítésénél, tulajdonképpen csak egy részét teszik azoknak a költségeknek, amelyeknek egész sora felmerül akkor, amikor egy új intézmény létesül. Éppen ezért ezeknek a költségeknek az összessége a döntő azután arra vonatkozóan, hogy ezek nagyobbak-e, mint ama intézmény létesítésének indokoltsága, vagy nem nagyobbak. Ha nagyobbak a költségek, akkor annak az intézménynek létesülésére nem kerül sor, ha pedig kisebbek, akkor az intézmény létesítési költségeiben benne van már ez az összeg is, úgyhogy semmiféle külön megterheltetés a pénzügyminisztériumra, az államkincstárra ebből kifolyólag nem hárul. Harmadszer pedig nem is tudom elképzelni, hogy a pénzügyminiszter úr helytelennek tartja azt a megállapítást, azt a nézetemet, amely — és ebben azt hiszem, a Képviselőház jogásztagjai is igazat adhatnak nekem — az igazság, a jog és egyenlő teherviselés elvén alapszik. Hiszen az egész építmény, melynek a pénzügyminiszter úr az élén van, az egész állami fináncpolitika ezeken az alappilléreken nyugszik és ha ezeket az alappilléreket lerombolja és nem fogadja el, az egész egy tákolmánnyá válik. Éppen ezért, amikor ezt az indítványomat megteszem, vagyok bátor a t. Képviselőház jogász tagjaihoz fordulni (Halljuk! Halljuk!) és megkérni őket arra, hogy mint akik az egész életüket a jog és igazság kutatásának szentelték, tegyék magukévá ezt az eszmét és segítsék elő azt, hogy módosításomat a Ház elfogadja. Ez nem erdészeti szakkérdés, ez jogi kérdés. Ennek el nem fogadása egy elvet döntene meg, amely elvnek megdöntése annak a jogrendnek megrendítését eredményezné, amely jogrendnek egyik pillére dőlne meg evvel: a magántulajdon szentsége. Éppen ezért kérem a t. Házat, hegy ezt a módosításomat magáévá tenni és elfogadni méltóztassék. Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A földmívelésügyi miniszter úr kivan szólni. Kállay Miklós földmívelésügyi miniszter: T. Képviselőház! Inkey Pál báró t. képviselőtársam indítványát a magam részéről nem áll módomban elfogadni. Az eddigi törvény, az 1879:XXI. te. 2. §-a szerint a tulajdonos, ha közérdekből erdőt véderdőül jelölnek ki, a használati korlátozásból előálló kárért eddig sem léphetett fel kártérítési igénnyel, tartozásának megfelelő mértékben azonban adómérséklést, vagy adóelengedést kérhet. Ez az, ami mint a kártérítésnek bizonyos foka, rendelkezésre áll. Ezen túlmenni nagyon bajos lenne az új törvényben, hiszen bizonyos létesítmények létesülését lehetetlenné lehetne tenni ezáltal, mert egy ilyen erdővidéken szanatóriumnak, kórháznak, vagy másvalami közintézménynek létesítése olyan költségekkel járt volna ezen a réven, amelyek ezt az egész közérdekű létesítést lehetetlenné tették volna. Tisztán a magántulajdon szempontjából nézve, ez talán nem indok, de a, közérdek szempontjából igenis, súlyosan figyelemreméltó szempont volt. Mindenesetre azonban, ha nem is nyújtunk kártalanítást ilyen esetekben az erdőbirtokosoknak, mielőtt a miniszter,, illetőleg az illetékes hatóság elrendelné a véderdővé való kijelölést, bölcs megfontolás tárgyává keli, hogy tétessék, — és idáig minden esetben tétetett is — hogy olyan korlátozásokkal ne sújtsák az erdőbirtokosokat, amelyek annak már valóban elviselhetetlen károkat vagy viszszaesést jelentenének birtokuk jövedelmező-