Képviselőházi napló, 1931. XXIV. kötet • 1934. október 23. - 1935. március 05.

Ülésnapok - 1931-296

Az országgyűlés képviselőházának 296. segélyezze, áldozatot kell hoznia, ha egy pohár tejet iszik, áldozatot kell hoznia, ha egy darab fát tesz a tűzre, áldozatot kell hoznia, ha olyan luxust űz, hogy burgonyát mer vacsorázni. Ha mindezen alkalmakkor áldozatot kell hoznia a nagy földbirtokosok és más társadalmi osztályok javára, akkor joggal lehet kívánni, hogy a kormány végre találjon időt arra, hogy a Ház elé megfelelő javaslatot terjesszen, amely a munkabéreknek ezt az óriási lezüllését megakadályozza és a munkabérek emelését valamiképpen elősegíti. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Nemcsaik a munkás érdeke ez, hanem nemzeti érdek is, mert hogyan lehet elképzelni a belső fogyasztásnak valamelyes módon való emelkedését, ha az emberek nagy tömegeinek, az emberek millióinak nem telik többre, mint csak éppen a szűkre szabott mindennapi megélhetésre. Nem ritkaság, hanem majdnem mindennapi dolog, hogy egész családok dolgoznak, — nem úgy értve, hogy csak a munkaképes családtagok dolgoznak, hanem a család fejletlen gyermekei is, mert 13—14 éves leányok mennek el a textilgyárakba dolgozni — az asszony elmegy mosni vagy máshova, valamelyik gyárba dolgozni, s a férfi is, ha van munkája, dolgozik valamiképpen, s mégis csak ennek a 4—5 családtagnak keresetéből jön össze olyan összeg, hogy abból nyomorúságosan, keservesen meg tudnak élni. Az utóbbi hetekben történt egy esemény, amelyre nyomatékkal fel kell hívnom a Ház figyelmét; ha eddig nem méltóztattak ennek kellő figyelmet szentelni, remélem, hogy ezek az események végre a kormánynak is eszébe juttatják, hogy a dolgozó milliókkal szemben is van valamelyes kötelessége. A legutóbbi he; tekben a Dunagőzhajózási Társaság pécsi bányaüzemeiben történt eseményekre gondolok. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Munkásokat az, hogy egy rendkívüli segélyből 1 pengő 50 fillért levontak, arra késztetett, hogy lemenjenek a föld alá s azt mondják: lent maradunk, mert fent már nincs mit remélnünk; lemegyünk a föld alá és itt maradunk mindaddig, amíg panaszainkat meg nem hallgatják, amíg panaszainkat nem orvosolják, mert hiába mondtuk el panaszainkat fent, hiába mondottuk el az igazgatóságnak, ami fáj nekünk, hiába mondottuk el a hatóságnak: sehol, semmiféle intézkedés e tekintetben nem történt, meghallgatásra sem igen találtunk. Ezt a munkabeszüntetést nem tudom csak munkabeszüntetésnek nevezni, ez sokkal töbh. ez elkeseredett embereknek — úgyszólván önmaguk halálra ítélése. Ezek az emberek el voltak szánva arra, hogy ezen a földön^ már semmi keresnivalójuk nincs, ők már leszámoltak mindennel, jöjjön az, aminek jönnie kell, ők már úgyis elvesztették még a reményt is, hogy egyszer emberségesen élniök lehetséges lesz. Méltóztassék elgondolni, milyen borzasztó lelki válságon mentek keresztül ezek az emberek, — nem egy ember, hanem közel ezer munkás — amíg olyan elhatározásra jutottak, hogy inkább választják az önkéntes halált, mint ezt a szomorú életet. Melyik kormány tér napirendre szó nélkül az ilyen esetek felett 1

f Ha megnézzük a másik oldalon a szénbányavállalatok üzletmenetét, ha megnézzük a mérlegeket, azt látjuk, hogy ezekben a mérlegekben még mindig nem jelentkezik az a nyomor, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIV. ülése 193U. október 23-án, kedden. 9 amely a munkás háztartásában és életkörülményeiben jelentkezik. Nem jelentkezik ott ez a nyomor, és bár az üzemek legtöbbjében a munkaidő redukálva van és éppen a pécsi bányákban a munkások átlagban havonta 32 napot dolgoztak, erre a 12 napra átlagban csak 4 pengő 70 fillért kapott egy vezető vájár, tehát előmunkás, és ennek a munkabérnek csak 80—70—60%-át kapták a következő kategóriák: segédvájárok, csillések, napszámosok. Tehát a legjobban kereső munkás havi keresete körülbelül 45 pengő volt, amelyből lakásra, szénre, adóra, világításra és egyebekre levontak körülbelül 10—12 pengőt, úgyhogy egy családnak egy havi megélhetésre sokszor 30—35 pengő maradt. (Felkiáltások a szélsőbáloldalon: Hallatlan!) Ebből kellett egy hónapig megélni. Csak meg kell nézni a bírósági ítéleteket: az evek során keletkezett nyomort tükrözik viszsza, hiszen a bíróság a munkásoknak eddig több, mint 20%-ánál tiltotta le a fizetést. A többi kereskedő talán csak elnézésből és abban a reményben nem peresítette követelését, hogy egyszer talán mégis csak megfizetik tartozásukat a munkások. Ha peresítették volna követelésüket, akkor a munkásoknak körülbelül 50— 60%-ánál kellett volna letiltani a fizetést. Lehet-e szó nélkül elhaladni ilyen események mellett? Lehet-e ilyen eseményeket elintézni azzal, hogy: végre kijöttek a bányamunkások, folytatódik megint az a rettenetes élet, amelyben ezek az emberek élnek? Nem lehet és nem szabad. (Ügy van! a szélsőbalodalon.) Meg kell nézni végre, mik ezeknek a bajoknak az okai. Nem kívánjuk azt, hogy egyoldalúlag bírálja el a Képviselőház ezeket a kérdéseket. Küldjön ki a Képviselőház egy parlamenti bizottságot, éppen úgy, mint annakidején az angol képviselőház, amikor Angliában nagy szén válság volt. (Kabók Lajos: Tessék szocializálni a bányákat!) Küldjön ki a magyar Képviselőház is egy bizottságot, amely tanulmányozza a szénbányák üzletmenetét, a szénbányákban dolgozó munkások életviszonyait (Kabók Lajos: Szocializálni a bányákat!) és tegyen jelentést a Háznak. Erre joga van a magyar törvényhozásnak azért, mert a magyar bányák milliókat kaptak — aranymilliókat értek ez alatt — beruházások címén. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Kérem tehát a képviselő urat, szíveskedjék beszédét befejezni. Peyer Károly: Csak pár perc türelmet kérek, rögtön befejezem. Ezek a beruházások mind le vannak írva. Milliókat érő elektromos telepek, milliókat érő nagy kolóniák épültek fel közpénzekből; az Államvasutaknak és a többi állami üzemnek szállítanak a bányák; a békebeli 1 pengős szénárral «izeimben ina 3 pengő a szén ára. Meg kell tehát végre nézni, hol van ez a differencia, indokolt-e az, hogy a munkásokat ilyen bérek mellett dolgoztatják, ki az, aki ezt a különbözetet zsebrevágja, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és miért kell itt a munkások ezreinek nyomorogni. Azért, hogy Creditanstaltnál ott üljön egy holland úr és azt mondja: én pedig ezeknek a magyar munkásoknak a verejtékéből akarom szanálni a Creditanstaltot azokért a száz és százmilliós veszteségekért, amelyek érték. (Griger Miklós: Ügy van!) Nem hiszem, hogy a Képviselőház, amikor a nyári szünet után először összejön, ne találna időt arra, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzék. Éppen ezért tisztelettel kérem, méltóztas2