Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 1934- május 18-án, pénteken. 87 fejlődése szempontjából is a leghelyesebbnek és a legmagasabb rendűnek bizonyult. (Ügy van! Ügy van!) Vigasztaló jelenség, — amit itt szintén fel akarok említeni éppen a modern irányzatokkal kapcsolatban — hogy a magyar katolikus klérus mennyire felismerte az idők jelét, és nemhogy elgáncsolni akarná, hanem ellenkezőleg propagálja és használja ezeket az új művészi törekvéseket minden megjelenési formájukban. (Úgy van! Ügy van! a középen. — Kóródi Katona János: A városmajori templom!) Itt egy második renaissance megy végbe, itt sokkal nagyobb ugrás van, mint a gótikától a renaissance-ig vagy azt megelőzőleg a klaszszikus korok szépítő művészetétől a gótikáig. Ezt elgáncsolni vagy ennek fejlődését megakadályozni művészetünk szempontjából végzetes nemzeti szerencsétlenséget jelentene. Ellenkezőleg, minden kerékkötőt félre kell tenni. En itt nem a szabadosságot védem, nem a csalóknak vagy az ilyen hitvány úgynevezett művészeknek ténykedése az, amit szintén nivellálni szeretnék. Korántsem. Azokat az alkotásokat, amelyek tiszta forrásból fakadnak, amelyeknek inspirátora a legtökéletesebb, a legtisztább, az abszolút tiszta művészeti hit, fejlődésükben megakadályozni nem szabad, akkor sem, ha a másik oldalon mégolyan erős, nagyszámú és hatalmas hadsereg támadna is. (Helyeslés.) Félek, hogy időm lejár és ezért el kell búcsúznom a képzőművészetektől és az egyetemes magyar művészetnek egy talán szerényebb, de mégis örökszépségű hajtásával foglalkozom röviden, a magyar népművészettel. Specializálom magamat egy pontra, a magyar népviseletre és ami azzal velejár. Foglalkozom azokkal is, akik ezt a viseletet a szokásaikkal és a nótáikkal tökéletes képpé tudják összehozni. Érdemes ennél a témánál időzni, mert pompásabb és színesebb viseletet, méltóságteljesebb és bajosabb viselkedést, mint amit a magyar nép tud mutatni, a világon aligha találunk. (ügy van! Ügy van! Taps.) Ezt a mondhatom művészi együttest a maga ősi bájában és eredetiségében megtartani és megőrizni, kétségkívül kormányfeladat. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Azért vagyok bátor ezt hangsúlyozni, mert felfigyelt erre az ősi szépségre már a konkurrencia és a spekuláció (Dénesfay-Dinien Ödön: Gyári alapon!) és ennek is az a fajtája, amelynek érdeklődését a lejáratás, a tönkretétel és nem egyszer a »megérdeklődöttek«-nek erkölcsi fertőbe való taszítása jellemzi. Tegnapelőtt a Ház folyosóin a legnagyobb érdeklődést és a felhozott tények alapján a legnagyobb felháborodást keltette egyik legnagyobb publicitású délutáni lapunknak az a cikke, amelyben az úgynevezett »Magyar Bokréta Szövetség« lelkes és hazafias munkássága nyomán támadt vagy támadni készülő veszélyes konkurrenciá ról rántja le a leplet. A Szent István-hét gyönyörű »Gyöngyösbokrétá«-jából, amelyet a főváros okossága és áldozatkészsége keltett életre, terebélyesedett ki ez a »Magyar Bokréta Szövetség«, azzal a céllal, hogy a feledésnek indult magyar népszokásokat és a levetni készült magyar népviseletet megint új életre hozza. Vezetője végtelenségig önzetlen és tehetséges magyar író, Paulini Béla. (Elénk éljenzés. — Felkiáltások balfelől: Kitűnő ember!) A legtisztább és legnemesebb szándék, fűti ezeknek a Bokrétáknak a helyi vezetőit is, (Ügy van! Ügy van!) akik kínos gonddal ügyelnek arra, hogy hamisítás vagy más káros, sőt üzleti tendencia ne fertőzhesse meg azokat. Jlogy mennyire vigyáznak, bátor vagyok egy kántortanító leveléből, aki szintén ilyen helyi bokrétának vezetője, néhány sort idézni. (Halljuk! Halljuk!) Ennek a kántortanítónak híres gyermekkórusa van. Azt írja (olvassa): »Legutóbb is, amikor itt felkeresett, — nevet nem akarok említeni — többféle érvvel igyekezett a »Magyar Bokréta-Szövetség«-ből való elpártolásra bírni, mely érvek között a legfontosabb az volt, hogy úgy én,i mint csoportom sokkal nagyobb anyagi haszonban részesülünk, ha az ő mozgalmához kapcsolódunk, mint így. En, mikor megköszöntem neki meghívását, kifejtettem, hogy az általa igért 25—30 pengős napidíj, a csoport tagjainak pedig 8—10 pengő, a legkevésbbé sem tántorít el elhatározásomtól, mert amit csinálok, nem pénzért csinálom.« Ilyen önzetlenek ezeknek a bokrétáknak vezetői (Zaj >a baloldalon. -- Dénesfay-Diniícli Ödön: Kánéba kellene szedni ezeket a gyári alapon alakult konkurrenciákat!) a működésükben és ez adja meg nekik azt a magasrendű motorikus erőt, amely ilyen működés kifejtéséhez feltétlenül szükséges. (Ügy van!) De vigyázzanak arra is, hogy a szereplőkből ne fejlődhessenek sztárok, hanem ha bemutatták mindazt a szépet és jót, amit tudnak, ismét visszatérjenek ahhoz a munkához, amelyet egy pillanatra félbeszakítottak. (Ügy van!) így lehet csak tisztán megőrizni a maguk ősi szépségében a népszokásokat, mert azoknak a hamvát a professzionalizmus azonnal letörli. (Déneisfay-Dinich Ödön: Teljes erővel meg kell védeni Paulini Bélát és az ő munkáját! Mindenki más csak kontár! Az Angol-parkba csalogatják őket! — Zaj. — Elnök csenget.) A színházi élettől távol kell tartani őket. Ezt a szépséget akarják a maguk részére megkamatoztatni vagy megkaparintani az úgynevezett vad bokréták, amelyek toborzó munkájukat állítólag már meg is kezdették. Ezt a szépséget védeni kell. Ezt a szépséget nem szabad odaengedni ezeknek a kufároknak a karmai közé, mert ismét egy olyan pusztítást visznek véghez, mint amilyet egy más területen is véghezvittek. Ezt a másik területet bátor leszek röviden megemlíeni. Elég egyetlen példára hivatkoznom, mert ez a példa a maga teljességében meg tudja mutatni az ilyen pusztító munka hatását. Az Örök szépségű mezőkövesdi matyó-hímzéseket addig propagálták, mindig a nemzeti célokra való hivatkozással, amíg azokat tökéletesen tönkre nem tették a hajszolással (Igaz! — Úgy van!) és végeredményben sok ezer ember kezéből ütötték ki a kenyeret. Ma már sem hazai, sem külföldi gyűjtő ezek iránt a hímzések iránt nem érdeklődik, a külföld egészen határozottan visszautasítja azt és azt hiszem, nagyon hosszú ideig fog tartani, amíg ezeket a régi szépségükben újra bemutathatják, ha ugyan ez valaha is sikerülni fog. Erre a sorsra kerülnek a Bokréták is, ha nem lehet őket határozottan és nagy erővel megvédeni. (Ügy van! Ügy van!) Szériaelőadásokat hosszú időn át ezekből a produkciókból rendezni nem szabad, mert unottá válik és lejáratják azt, de különféle csábításoknak eshetnek áldozatul a szereplők is. (Ügy van! Ügy van!) Eddig, ha a majdnem szertartásszerű szereplés után a primadonnák hazamentek, nem autóvásárláson törték a kis fejüket, hanem azon, hogy mikor lesz szüret vagy kukoricafosztás. Ez a természetesség tarKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXIII. 13