Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-292
Az országgyűlés képviselőházának 292. ülése 1934. évi június hó 12-én, kedden. 589 tak le a csendőrök, de nem ez történt, a fegyver már dulakodás közben véletlenségből sült el a gyűlés közvetlen közelében és szerencse, hogy ez a lövés senkit sem sebesített meg. De arról a két csendőrről már le volt tépve a vállrojt és csak az mentette meg azt a csendőrt szorongatott helyzetéből, hogy segítségére sietett másik csendőrtársa, aki fegyverét volt kénytelen használni. (Erődi-Harrach Tihamér: Ez a törvénytisztelet!) A csendőr — a másik is — meg volt támadva és percek kérdése volt, hogy tényleg felborul a rend. Én, aki ott voltam, állítom, hogy a csendőrségnek ez a viselkedése nagyobb katasztrófának és nagyobb szerencsétlenségnek vette elejét. (Jánossy Gábor: Éljen a magyar csendőr!) A lövés eldördülése után a csendőrség kiszorította a tömeget az utcára. Én akkor már elvégeztem ott a dolgomat, közéjük mentem és beszéltem Csilléry Sándor fiatal joghallgatóval és a többiekkel, akik közvetlenül ott voltak és csitítottam őket azzal, hogy elvégre magyar emberek vagyunk mindnyájan és nem arra születtünk, hogy egymás vérét ontsuk és szuronyoknak menjünk neki. A tömeg csak nagynehezen csillapodott le, de szétoszlatni csak akkor sikerült, amikor a csendőrség rajvonalba felfejlődve, kiszorította őket az utcára. Már eközben, tudniillik, a felfejlődés közben nem történt semmi szerencsétlenség, mert a tömeg lassan engedett és szétszóródott. Ez a hardi beszámoló objektív története. Én nem érzem magam illetékesnek, — mint ahogy képviselőtársam sem érzi magát annak — hogy megállapítsam, jogos volt-e, vagy nem a fegyverhasználat, de arra illetékesnek érzem magam, hogy megállapítsam azt, hogy az a viselkedés, amely ott történt, sokkal nagyobb szerencsétlenségnek vette elejét, mert a csendőrök fellépése és maga az, hogy ott megfelelő karhatalom állott rendelkezésre, tudta csak megakadályozni azt, hogy ott egy általános vérengzés törjön ki. Ennyit akartam ehhez az eseményhez elmondani. Még a magam egyéni elgondolásából azt akarnám leszögezni, hogy Meskó t. képviselőtársamnak avval a bejelentésével kapcsolatban, hogy tiltakozik az ellen, hogy az az ember, aki a nemzetiszínű zászlót megszentségtelenítette, a nyilaskeresztes párt tagja lett volna, kérem, hogy ezt aláhúzottan ismerjük el, mert nem szabad feltételeznünk egyetlenegy pártról sem Magyarországon, hogy valamelyiknek tagja arra vetemednék, hogy a nemzetiszínű zászlót levegye. (Ügy van! Ügy van!) Talán valami olyan meggondolatlan ember volt, — a vizsgálat fogja megmutatni, hogy ki volt — aki talán a saját gondolataival sem volt tisztában. (Jánossy Gábor: Nem tudta, mit cselekszik!) Az elnök úr napirendi indítványát elfogadom. (Helyeslés jobb felől és középen.) Elnök: Szólásra következik ? Brandt Vilmos jegyző: Friedrich István! Friedrich István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én is magamra nézve kötelezőnek tartom azt az elvet, —és ezt ezen az oldalon mindig be is tartottuk — hogy folyamatban lévő bírói tárgyalásokba innen nem szolok bele. Jelenleg azonban egy tárgyalás folyik, amelynek elnöki Btílusát és modorát én erről a helyről szótlanul semmi körülmények kozott sem hagyhatom. (Ügy van! Ügy van! a balés jobboldalon. ) ,,.-,„.>. Itt nem arról van szo, t. képviselőtársaim, hogy mi egy vádlott mellé álljunk, vagy vele szembehelyezkedjünk. Dréhr vádlott képviselőKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. társunk addig, amíg a bíróság felette nem ítélkezett, {ügy van! Ügy van! balfelől. — Rassay Károly: Korrekt álláspont!) Én is voltam vádlott, én is ültem a vádlottak padján és ezért kötelességemnek tartom, hogy erről a helyről igenis óvást emeljek ez ellen a tarthatatlan és kvalifikálhatatlan stílus ellen. (Helyeslés balfelől — Kun Béla: Ne legyen pokróc az elnök!) Megáll az ember esze, hogy micsoda enunciációk hangzanak el az elnöki pulpitusról. (Kun Béla: Földi atyaisten! — Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Elnök :^ Csendet kérek. Friedrich István: Például megdorgálja az elnök úr a volt államtitkárt, hogy ügynököket fogadott, s mindjárt megállapítja, hogy ki ügynök. Az ő magas szemében mindenki ügynök, aki gazdasági, vagy pénzügyi jellegű kérdésben a minisztert meglátogatja. (Zaj a baloldalon.) Bocsánatot kérek, ezt a törvényszék elnöke az elnöki székből enunciálja. Mi következik ebből? En innen az elnök úrnak egy ellenkérdést teszek fel. Hátha Weisz Fülöp őexcellenciája, a Kereskedelmi Bank elnöke (Zaj a baloldalon. — Magyar Pál: Felsőházi tag!) elmegy Imrédy pénzügyminiszter úrhoz abból a célból, hogy például kincstári jegyeket vegyen át, hogy az igen t. bíróság elsején a havi fizetését megkapja, (Zaj a baloldalon.) most ez a Weisz Fülöp egyszerűen ügynökké degradáltatik, egyszerűen vigéc lesz 1 ? Azután azok a kioktatások! Itt is vannak volt államtitkárok és volt miniszterek. Megdorgálja a volt államtitkárt, hogy a magánleveleit nem iktatta. (Rassay Károly: Nevetséges dolog!) Mindnyájan tudjuk, micsoda szenvedés Magyarországon politikusnak és közéleti tényezőnek lenni és hogy a közszereplő embert milyen levelekkel zaklatják és molesztálják. Aki emellett azt követeli, hogy ezeket iktassák, annak az úrnak . fogalma sincs az élet zaklatásáról és pergéséről. (Ügy van! a jobboldalon. — Farkas Elemér: Ügy van! Tökéletesen igaza van! — Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Friedrich István: Én itt ebben a Házban nem a bíróval állok szemben. Én a bíró tógáját tisztelem, ahhoz hozzá nem nyúlok, de az elnökkel szemben állok. Mit gondol az igen t. elnök úr, hát ebben az országban már csak be- ' gyulladt pupákok élnek, hogy aki odakerül a magas törvényszék színe elé, azzal így lehessen beszélni, akár tanuként jelenik meg, akár más minőségben, mondjuk mint szakértő 1 ?! En nem tudom, hogy ha én mint tanú odakerülök és az elnök úr velem így beszél, ezt hogyan fogom viszonozni. És különben is ilyen magas, tisztes pulpitusról így fölényeskedni, így gorombáskodni csak akkor való, ha az illető, akivel ezt teszik, viszonozni is tudja. (Rassay Károly: Ügy van! Ez a helyes!) Ez az igazi úri tempó! (Ügy van! Taps a baloldalon és a középen.) Hallatlan, megjelenik egy szegény könyvelő, összecsapott bokával jelenti alássan, hogy az ő úrnője, a grófnő, átadott neki egy összeget azzal, hogy könyvelje, hogy ez folyt be vételárként. Erre az elnök ráüt az asztalra, idegeskedni és kioktat: hogy mert ön könyvelni parancsszóra, (Mozgás.) ihogy mer ön bélyeg nélkül könyvelni, hiszen önnek fogalma sincs a könyvelésről. Ez a szegény titkár, grófi titkár, ott áll elszörnyüködve, megilletődve. És ez a tónus, ez a stílus akarja a magyar igazságszolgáltatást, a magas igazságszolgál85
