Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-288
Az országgyűlés képviselőházának 288. aki egy üdítő pohár szik vizet akar meginni, egy málnaszörppel akarja magát lehűsíteni a nyár forróságában. Az egész javaslat nem való egyébre, t. Képviselőház, csak arra, hogy megint néhány egyén részére állást kreáljanak, hogy ;a forgalmiadóellenőrök, a tejellenőrök és a malomellenőrök mellé most szik vízellenőröket és fürdőellenőröket alkalmazzanak. Az egész játék tisztán erre megy. Abból az összegből, amelyet így elő fognak teremteni, nagyon kevés jut külföldi propaganda céljaira, az teljesen elmegy az adminisztrációra, anélkül, hogy a külföldi propagandára valami is jutna, úgy, ahogyan eddig is a külföldi propaganda céljaira megállapított összegekből, amint erre majd később rá fogok térni, arra a célra vajmi kevés jutott. T. Ház! Sokat beszélnek arról, hogy Budapestet fürdőgócponttá és fürdővárossá kell emelni az idegenforgalom szempontjából. Készséggel elismerem ennek jogosultságát. Idegenforgalmunk fejlesztésénél nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogyha egy külföldi idejön, Budapestet kivéve az ország egyéb tájain alig találja meg azt, amiért többszáz vagy esetleg ezer kilométert tesz meg. Budapestet kivéve, hova menjen az a külföldi, aki idejön 1 ? Kérdezem a t. kormánytól és a t. belügyminiszter úrtól, r hol találja meg annak a minimális kultúrigénynek a kielégítését, amelyre vágyik? Előttem felszólalt t. képviselőtársam már utalt arra, hogy csínján kell bánni a balatoni fürdők propagandájával, mert hiszen köztudomású, hogy a Balaton melléke nem rendelkezik azokkal a kulturális és közegészségügyi felszerelésekkel, amelyeket feltétlenül meg lehetne kívánni. Ez való igaz. En a Balaton vidékéről való vagyok s amióta csak eszemet tudom, évről-évre hallok és olvasok a balatoni kultusz fejlesztésére vonatkozó kormányintézkedésekről. Évről-évre visszatér az a hír, hogy kormánybiztost neveznek ki a balatoni kultusz fejlesztésére, de aki látta a Balatont és annak környékét ezelőtt húsz esztendővel és megnézi a Balatont ma, annak el kell ismernie, hogy az utolsó húsz esztendő alatt fejlődésről beszélni alig lehet. (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ezt nem lehet állítani.) Alig lehet, t. miniszter úr. Történt itt néhány évvel ezelőtt valami megmozdulás a külföldi propaganda szempontjából és abból a célból, hogy a magyar nyaralóközönség, vagy a hogyan Bethlen István mondotta, a magyar középosztály ne legyen kénytelen nyaralás és üdülés céljából külföldre menni s megépítették Lillafüredet. Aki Lillafüreden megfordult, az elismeri azt, hogy f az teljesen egyenlő egy kacsalábon forgó kastélylyal. Szép, kedves, megfelelő minden kulturés közegészségügyi szempontból, de nem felel meg annak a kívánalmaknak, amelyet vele szemben támaszthatnánk, nem felel meg annak a célnak, amelyet annakidején a Bethlen-kormány hangsúlyozott, hogy azért kellett Lillafüredet megépíteni, hogy a magyar középosztálynak legyen hova mennie. Nem tudom, kikre gondolt a Bethlen-kormány a 12 pengős és a 12 pengőt meghaladó árak mellett. Melyik középosztálybeli ember bír el ma 12 pengőnél nagyobb összeget, amelyet ott az ellátásért fizetni kell. Erre, azt hiszem, feleletet nem tudnék kapni, vagy legalább is nem kapnék olyan feleletet, amely ki tudná elégíteni a középosztályt. Nincs is ott üdülő, üresen áll a Palota-szálló és szeretném, hogyha a t. belese 19BIf.évi június hó 5-én, kedden. 449 ügyminiszter úr felvilágosítaná a Ház tagjait arról, hogy a legutolsó években, vagy a Palota-szálló megépítése óta, mennyit fizetett rá a kormány erre az intézményre és hogy évrőlévre mibe kerül, illetőleg mennyi a ráfizetés a Palota-szálló fenntartására. Ha azt az öszszeget, amelybe a Palota-szálló felépítése került az államnak, amibe az egész erdő rendezése, az utak építése került, ha azt az összeget, amelybe annak a községnek lebontása, illetve másutt való felépítése került, a halatoni fürdők propagandájára és fejlesztésére fordították volna, ebből a pénzből 2—3 olyan szállodát építhettek volna, amely megfelelne a közegészségügyi követelményeknek, amelybő] egészséges ivóvízzel látták volna el ezeket a fürdőket és akkor lehetett volna komoly Balaton-fejlesztéséről tárgyalni, így azonban, amíg egészséges ivóvíz, csatornázás nincsen, Balaton-kultuszról, a Balaton fejlesztéséről beszélni sem lehet komolyan. Az imént említettem, hogy azért sem fogadom el ezt a törvényjavaslatot, mert attól félek, hogy azok az összegek, amelyek a törvényjavaslat szerint be fognak folyni, a szikvíz megadóztatásából és a fürdőjegyekből, nem lesznek alkalmasak másra, mint adminisztrációra, szikvízellenőri és fürdőellenőri állások kreálására, alkalmazottak fizetésére, valamint egy nagyobb adminisztráció megteremtésére. Amikor ezt ajánlom a t. Képviselőház figyelmébe, alátámasztom ezt azzal, hogy hasonló célú elgondolása volt már az előző kormánynak. Hasonló célú elgondolás megvalósítása érdekében még 1926-ban Budapesten Duna-szövetség alakult, amelynek elnöke illusztris képviselőtársunk, Pékár Gyula volt, alelnöke pedig Agorasztó Tivadar, Pest vármegye akkori alispánja, ezidőszerint felsőházi tag. Ez a Duna-szövetség lett volna hivatva a belügyminiszter úr által jóváhagyott alapszabályok szerint arra, hogy érdekkapcsolatot létesítsen a dunamenti gyógyfürdők, nyaralóhelyek, üdülőhelyek és telepek között, azután közös munkába állítsa mindazokat az intézményeket, • vállalatokat, amelyek a dunai idegenforgalmat fellendítik. Egy további célkitűzés pedig az volt, hogy közegészségügyi téren az üdülést, gyógyulást kereső és fürdőző közönség igényeinek legmesszebbmenő kielégítésével a hatóságok támogatását" kieszközölje. Megállapíthatom ma már, körülbelül 8 évi fennállása után, — az utolsó évben a szövetség egyáltalában nem fejtett ki működést — hogy a Duna-szövetség az alapszabályszerű célok közül csak egyetlenegyet valósított meg és pedig azt, amely szerint a hatóságok támogatását ki akarja eszközölni. Ez valóban sikerült Sikerült a képviselőtársunk elnöklet» alatt álló egyesületnek a hatóságok támogatását kieszközölni és ez sikerült a kezeim között lévő kimutatás szerint oly kép, hogy 500.945 pengő jutott a Duna-szövetség rendelkezésére. Ebből az 500.945 pengőből 300.000 pengőt — jól méltóztassanak megjegyezni — elsikkasztottak. (Mozgás balfelől.) Igen, elsikkasztottak. Ez közpénz, t. képviselőtársaim. Felsorolom, hogy ez az összeg mikép jutott a Duna-szövetséghez, milyen alapokból került oda, hogy i képviselőtársaim lássák, hogy igazán közpénz kezeléséről van szó. A Duna-szövetség alapításától kezdve 1930-ig a székesfővárostól mintegy 80.000 pengőt kapott; tehát ez köz-
