Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-287

410 Az országgyűlés képviselőházának 28 is kell, mert természetes, hogy ugrásszerűen emelkedik ezeknek az eseteknek a száma. Abban az esetben, ha a leszerelési konferencia nem végződik eredménnyel, ha az egyes nemzetek nemhogy leszerelnék hadseregüket, hanem ellenkezőleg, felszerelik, ha a háborús versengés és a külpolitikai helyzet kiélesedése csak tovább halad, akkor tisztában lehetünk azzal, hogy e törvényjavaslat elfogadása esetén is nemhogy^ lohadna és csökkenne a kémkedési esetek száma, hanem — az igazságügyminiszterem* talán csodálkozni fog — méginkább ugrásszerűen fog emelkedni. Ha tehát ezt meg akarják szüntetni, nem az okozatot, hanem az okot kell kiküszöbölni, ki kell küszöbölni a háborús őrületet s a háborús őrület és a fegyverkezés kiküszöbölése folytán természetesen apadni fog a kémkedési esetek száma. (Gyömörey Sándor: Franciaországban kellene ezt hangoztatni! — Lázár Andor igazságiigyminiszter: Es meg is teszik!) Ha a francia parlamentnek lennék a tagja, ott mondanám ezt el, minthogy azonban a magyar képviselőháznak vagyok a tagja, itt vagyok kénytelen elmondani. Ezt kellene elsősorban figyelembevenni s mert ezt nem veszi az igazságügyminiszter úr figyelembe, ennélfogva természetes, hogy ez a törvényjavaslat, amelyet az ugrásszerűleg szaporodó kémkedések miatt és a közösségi érdekek hathatós védelme miatt tart szükségesnek, — amint mondottam —• egyáltalában nem fogja a célt elérni és a problémát nem fogja megoldani. De nem fogadom el a javaslatot azért sem, mert — mint mondottam — ez a javaslat megint a tipikus alkalmi törvényalkotásnak a jelensége. Itt megint azzal az esettel állunk szemben, amely a legutóbbi 10, vagy 15 év törvényhozását annyira jellemzi, hogy nem akkor hozzák ide a törvényjavaslatot, amikor annak valóban komoly indoka és szükségessége merül fel, hanem akkor, mikor előfordulj egy konkrét eset, amint előfordult ennek az évnek elején, — amint köztudomású — a Kékestetőn történt kémkedési eset és akkor ezt az egy esetet már megragadják s szükségesnek tartják, hogy kodifikáljanak s kiegészítsék és megtalpalják ezt a törvényt, amelyet — mint mondottam — négy évvel ezelőtt hoztak. Minthogy erre semmi szükség nincs és minthogy minden józan jogász elítéli az alkalmi törvényalkotásokat, természetszerűleg ebben az esetben is, amikor alkalmi törvényalkotással állunk szemben, ezt el kell ítélnem. De nem fogadom el a törvényjavaslatot azért sem, mert — amint ezt a . bizottságban már kifejtettük — magának a törvényjavaslatnak szövegezése annyira pongyola, hogy e törvényjavaslat rendelkezése alapján emberek ellen igen súlyos, majdnem az illetőnek életébe kerülhető bűnvádi eljárást lehet indítani, olyan szövegezés alapján, amely teljesen alkalmas exiszteneiák és emberek teljes tönkretételére. Nem akarok erre részletesen kitérni és felhozni eseteket, hogy az utóbbi időben milyen kémkedési esetek fordultak elő és milyen címen ítéltek cl embereket súlyos fegyházbüntetésre, csak arra kell utalnom, amit a tegnapi lapok is hoztak. Nem tudom, miért változtatták meg az eddigi gyakorlatot. Amíg a kormány eddig a kémkedési eseteket és az elítélés megtörténtét szigorúan titokban tartotta, addig tegnap az összes lapokban kommüniké jelent meg »Magyar királyi elítélt kémek« címen ar7. ülése 19SU. évi június hó U-én, hétfőn. ról, hogy a magyar királyi honvédtörvényszék idegen állam javára elkövetett hűtlenség és kémkedés miatt Szántó Ignác gazdálkodót öt évi fegyházra és Ladies János határőrszakaszvezetőt négy évi fegyházra ítélte. (Mojzes János: Mik ezek? Magyar királyi kémek?) Valószínűleg magyar királyi kémek. Amikor eddig ilyen büntetési tételeket alkalmaztak, — és ezek a büntetési tételek aránylag az enyhébb esetek közé tartoznak, mert ennél sokkal súlyosabb büntetési esetekkel is találkozunk — akkor teljesen, nyújtható, teljesen ingatag tényálladéki elemet tartalmaz ez a törvényjavaslat s ezt már csak ezért sem tudom még a részletes tárgyalás alapjául sem elfogadni. Beszél a törvényjavaslat katonai titokról, gazdasági titokról. Hogy mi tekintendő titoknak, azt nehéz megállapítani, t. igazságügyminiszter úr és ha a bíróságnak rendelkezésére állanak is szakértők a titok fogalmának megállapításánál, ezt a szakaszt olyan módon elfogadni, amely nem nyújt teljes megnyugvást az embereknek, a közvéleménynek, a magam részéről nem tudom. 1 Tudok egy esetet, amely a legutóbbi időben történt: a katonaság részére kiadtak egy közönséges napiparancsot, amelyet litográfiái úton állítottak elő, nem tudom, hány példányban. A fölösleges példányok szanaszét hevertek a katonai irodákban és a mellékhelyiségekben. Ezekből valaki egy példányt elvitt és ezt átadta egy harmadik személynek. A harmadik személynél, amikor az valahogyan elővette a zsebéből, mégtalálták. Eögtön lefülelték és többévi szabadságvesztés-büntetést kapott azért, mert ezt a litografált napiparancsot idegen helyen mutatta. Amikor a titokra úgy vigyáznak, hogy amikor a napiparancsot kiadják, — amely egyébként sem tartalmazhat semmiféle olyan titkot, amely miatt valaki ellen eljárást kellene indítani — nem gondoskodnak arról, hogy ha már sokszorosították, csak anynyi példányban sokszorosítsák, ^ amennyire szükség van, hanem ezek a példányok szanaszét hevernek ott a katonai irodákban anélkül, hogy bárki is szükségesnek találná azokat zár alatt tartani, ilyen cselekmény miatt valakit szabadságvesztés-büntetésre elítélni nem lehet. Íme, itt a titok, t. Képviselőház és^t. igazságügyminiszter úr, amelyet ez a törvényjavaslat megállapít mint tényálladéki elemet à amelynek alapján a jövőben is el fognak ítélni embereket súlyos szabadságvesztés-büntetésre. De nem fogadom el,t. Képviselőház, a törvényjavaslatot végül azért sem, mert büntetéstételként, büntetési nemként a halálbüntetést alkalmazza, és maga a törvényjavaslat három helyen állítja fel a halálbüntetést, mint büntetési tételt. Eltekintve attól, hogy mindenféle vonatkozásban elvi szempontból is elítélem és ellenzem a halálbüntetést és semmi tekintetben nem tudok hozzájárulni olyan törvényjavaslathoz, amely valamely r bűncselekinényre vonatkozólag a halálbüntetés kimondását tartja szükségesnek és célravezetendőnek. csak azt ajánlom az igen t. igazságügyminiszter úr figyelmébe, — ha érdekli az igen t. miniszter urat — hogy olyan súlyos kémkedési esetekben, amelyekben eddig nem halálbüntetést mondott ki & katonai bíróság, hanem csak életfogytig tartó fegyházbüntetést, ez nem volt-e^ egyértelmű a halálbüntetéssel ama fogház- és fegyházrendszer mellett, amely ma díí vik nálunk. Ha a t. igazságügyminiszter úr be-