Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.
Ülésnapok - 1931-285
Az országgyűlés képviselőházának 21 ifjúságot bevinni ezekbe az állásokba s a bűnösöket kiemelni abból a pozícióból, amelyben hűtlenül sáfárkodtak. Ennek a mi igazgatási rendszerünknek átértékelése szempontjából ez feltétlenül kívánatos» mert vannak kitűnő jó, becsületes tisztviselők, akik a maguk kötelességeit teljesítik — meg vagyok győződve arról, hogy ez a nagy többség — s ezeknek együtt lenni ezekkel a kortes és a törvényt nem tisztelő tisztviselőkkel, azt hiszem, végtelenül kínos érzés lehet és emellett népünknek a törvények uralmába vetett hitét billenti meg, ha ezek továbbra is ottmaradnak azokban a pozíciókban, amelyekben ezidőszerint vannak. Eckhardt képviselőtársam azt mondotta — mivel a pénzügyminiszter úr itt van, méltóztassék megengedni, hogy még egy pár szóval erre is rámutassak — hogy méltóztassék adórendszerünket most reformálni. Ne halasszuk ezt a jobb időkre, amikor olyan normális állapotok lesznek, amilyenek a múltban voltak. Akkor jók lehettek ezek. az adótörvények, ma azonban egészen más a helyzet, ma egészen mások az exisztenciák, mások az adóalanyok, ezek tekintetében egészen más intézkedést kell tenni. Egészségtelen a jövedelemmegosztás, egészségtelen a közteherviselés. Ezeken mind változtatni kell és nem időelőttiek ezek a változtatások mert ezer és ezer exisztenciára lehet rámutatni, amely azért pusztul és megy tönkre, mert adótörvényeink merevsége bizonyos tekintetekben ma is fennáll. Kacagnom kell például azokon a pénzügyminiszteri értesítéseken, amelyek a gazdáknak részletfizetést engedélyeznek télen vagy tavasszal, amikor tudvalévő dolog, hogy a gazdának aratásig abszolúte semmi jövedelme nincsen s ha az első részletet nem fizeti be, akkor esedékessé válik az egész követelés. Itt fent a büróban el lehet ezt gondolni, de aki ismeri az életet, az nagyon jól tudja, hogy ilyen beállításban tulajdonképpen semmi segítséget és semmi kedvezményt nem nyújtottak. Bizony méltóztassék csak a mi adórendszerünk átorganizlását mennél hamarabb előmozdítani. Nekem még egy más megérzésem is van. A mostani rossz termés bennünket egy kétségtelenül katasztrofális, válságos helyzetbe hoz és bizony a nemzeti jövedelemelosztás^ terén is meg kell tenni a lépéseket. Nincs más hátra, minthogy mindenkinek, azoknak is, akik fixfizetésűek, bizonyos tekintetben lemondást kell gyakorolni. De ez a lemondás ne a kistisztviselők kategóriájánál történjék, hanem onnan fentről jöjjön, ahol még van miről lemondani. Nézetem szerint, a magyar államnak akármilyen első funkcionáriusa legyen a miniszterelnök úr, vagy az igen t. miniszter urak, nekik e tekintetben jó példával kell elölj ár ni ok s azután jövünk mi. Meg kell állapítanunk egy illetmény maximumot, amelynél többet közpénztárból senki sem vehet fel. Ez országosan közelismerést fog találni és nekünk ezt a rossz termés idején meg is kell tenni. Támogatom a pénzügyminiszter úrnak egy olyan javaslatát, amelyben saját illetményeit havi 600 pengőben állapítja meg és ehhez idomul a többi illetmények megállapítása is. Azoknak, akik az országot kormányozzák és látják ezt a súlyos helyzetet, szintén lemondást kell gyakorolniuk. Odalent már eleget vettünk el. Legfeljebb kopott lesz a miniszterek kabátja, de az áldozatot az ország érdekében hozzák. (Bedő Sándor: Egy kúriai bírónak 500 pengője van! Hova menjünk további — Ulain Ferenc: Nem 500 I '5. ülése 1934 május 29-én, kedden. 363 pengője van! — Zaj.) Nem a kúriai bírákról, hanem a kormány tagjairól beszélek. Náluk kezdődjék meg a lemondás, amelynek e tekintetben meg kell történnie. Tessék összehasonlítani Franciaország miniszterelnökének és minisztereinek illetményét a mi miniszterelnökünk és minisztereink illetményeivel. (Berki Gyula: Háromszor annyi!) Tessék ezeket az illetményeket összehasonlítani és akkor kitűnik, hogy a mai súlyos időkben fent is takarékoskodni kell, igen t. képviselőtársam és mennél hamarabb meg kell állapítanunk azt az illetménymaximumot, amelyet közpénztárból funkcionáriusok húzhatnak. Addig a kistisztviselők illetményeihez nem nyúlhatunk hozzá. Kezdjük a kormányon, s azután jöjjön a parlament. Ez ennek a módja, de tessék ezt az áldozatot meghozni, mert ezt meg kell hozni. Végére is értem beszédemnek. Nagyon jól tudom, hogy ezen felszólalásom után tapsokat nem kapok, de mint szegény ember, aki nehezen küzdök az élettel, meg vagyok róla győződve, hogy ennek ebben a parlamentben el kellett hangzania, ahol arról beszélünk, hogy a népünkben nincs adómorál. Tessék a dignitáriusoknak saját magukon kezdeni az illetményleszállítást, azután jöjjünk mi, és így menjünk sorban. Ha az urak végigmennek kerületeiken és látják ennek az országnak helyzetét, akkor meg kell állapítaniuk azt, hogy itt csak egy erőteljes és egészséges takarékoskodás segít. Sokat hallottam itt a parlamentben a jó időkúen, hogy népünk az adófizetés tekintetében mintaképül vehető, most azonban azt hallom, hogy nincs benne adómorál. Hallottam azt is, hogy a legtürelmesebb nép, hallom azt is, hogy kitűnő katona, aki hazáját . becsülettel védte. Mindnyájan nagyon jól tudjuk, mennyit szenvedett. És itt elgondolkozom a mi népünk sorsán. Látom, hogy az adóvégrehajtó nap nap mellett meglátogatja, látom, hogy marháit sokszor ok nélkül elárvereztetik és elviszik idegen helyekre, amivel kárt okoznak, amiből kevesebb a haszna a kincstárnak, mint amilyen kára van belőle annak a szegény falusi földmíves embernek. Igen sokszor látom és olvasom panaszaikat, amelyekben egyes basáskodó közigazgatási tisztviselőkről beszélnek, egyes közigazgatási tisztviselők tevékenységét teszik előttem is szóvá. Látom és láttam sokszor a csendőr magatartását velük szemben, aki a rend fenntartására volt hivatott, látom sokszor, hogy igazságukat nem kapják meg. Látom sokszor, hogy otthon a családnak nincs meg a megélhetése és valahogy most, amikor ez a rossz termés van, úgy látom, hogy az Isten áldó keze sincs ma a mi népünk felett. Méltóztassanak ezeket megfontolni, mélyen t. Ház és igen t. kormány. Tessék ennek a népnek a sorsát jobb irányba vinni, tessék megadni ennek a népnek, amelynek az erényei nyilvánultak meg minden tekintetben, azt a jogot, hogy saját sorsához hozzászólhasson. Természetesen a javaslatot pártállásomnál fogva sem fogadhatom el. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíváu-e még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszter úr nem kíván szólani. Az előadó úr sem kíván szólani. Minthogy szólásjoga többé senkinek nincs, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e elfogadni az imént tárgyalt törvényjavaslatot ál-