Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-285

Az országgyűlés képviselőházának 285. ülése 193

h május 29-én, kedden. 333 pénzt 'kiszivattyúzták a mezőgazdaságból, a mezőgazdasági termelésből, addig viszont oda új (hitelek formájában még annyi sem folyt vissza, amennyi a mezőgazdasági üzem viteléhez és a termelés folyamatosságának fenntartásához föltétlenül és elkerülhetetlenül szükséges lett volna még a mai rossz gazdasági helyzetben is. Nem is beszélve arról, hogy az árrombolás megakadályozása szempontjából mennyire fontos lett volna az egészséges — és még a mai rossz helyzetben is lehetséges — hitelpolitika. Ugyanilyen deflációs intézkedés volt mezőgazdasági viszonylatban a kormány vasúti tarifapolitikája is. Amikor a terményárak, az állatárak a mezőgazdasági produktumok árai állandóan estek, ezzel szemben a kormány mind a termény-, mind az állatfuvarozásnál állandóan emelte a vasúti tarifát. Nem akarok itt kitérni a belső vámok kérdésére, amelyeknek ugyancsak deflációs hatása van, mert tudjuk, hogy igen sok terménynél a belső vám a termény értékének nagy hányadát, igen sok esetben egyharmad-egynegyed részét is elvitte, tehát ennek az úgynevezett belső vámvédelemnek is túlnyomóreszben, sőt csaknem kizárólag a mezőgazdaság fizette meg az árát. Mindezek az intézkedések pedig elkerülhetetlenül arra az eredményre vezettek, hogy a mezőgazdasági termelésből a pénz mindinkább eltűnt, mivel a kormánynak előbb ismertetett intézkedései onnan a pénzt kiszivattyúzták, tehát ott annyi pénz sem maradhatott, amennyi a javak forgalmának lebonyolítására elegendő és szükséges lett volna, ez pedig az árak nagymérvű letörésére vezetett. T. Képviselőház és t. pénzügyminiszter úr! Ha a pengő értékének stabilitását fenn méltóztatik tartani, amit én minden egyéb körülménytől eltekintve helyesnek tartok, akkor méltóztassék gondoskodni arról is, hogy az egyéb értékek stabilitása is biztosíttassék, mert ha az egyik oldalon a kiadások nem* változnak, hanem stabilizálódnak, sőt emelkednek, a másik oldalon pedig a bevételek csökkennek

% ez a folyamat elkerülhetetlenül az elpusztulásra és a tönkremenésre fog vezetni. A költségvetési vita során általában azokat a gazdasági és^ politikai problémákat és feladatokat szokták szóvá tenni,^ amelyek annak a költségvetésnek keretében és annak a költségvetési évnek folyamán megvalósulásra várnak. Ha a most lefolyt költségvetési vita felszólalásait figyeljük, akkor

; egy laikus szemlélő ennek a vitának anyagából, felszólalásaiból azt az összbenyomást meríthetné, hogy ennek az országnak sürgősen megoldásra váró gazdasági problémái talán már nincsenek is, mert a közeljövőnek égetően fontos és sürgős problémái helyett ezt a most lefolyt költségvetési vitát túlnyomó részben ismét közjogi kérdések uralták. A költségvetési vita vörös fonálként húzódott végig a restauráció» kérdése. Vagy pedig azt a benyomást meríthette volna a felszólalások és a költségvetési vita anyagából az ország közvéleménye, hogy a gazdasági nyomorúságnak már olyan mélypontjára jutottunk el, hogy reális eszközökkel és reális módon már nem is látunk ebből^ a nyomorúságból kivezető utakat, hanem áttértünk a csodavárásra. Már csupán a csodákban tudunk hinni, abban a csodában, hogy egy Habsburg-restauráció minden gazdasági es politikai bajunkból, egész trianoni elesettségünkből és nyomorúságunkból ki fog vezetni vagy legalább alkalmas kivezetni minket. (Strausz István: Csak segít!) Ne méltóztassék rossznéven venni, hogy erre a kérdésre kissé én is kitérek. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Ezt sine ira et studio teszem, teljesen tárgyilagosan, minden elfogultság nélkül akarok foglalkozni ezzel a kérdéssel, ha talán nem is jutok mindenben arra az eredményre, amelyre a Képviselőházban felszólalt legitimista képviselőtársaim jutottak. Fenyő Miksa t. képviselőtársam azt a kijelentést tette a restaurációról, hogy a restauráció elkerülhetetlen, mivel az az európai politikának szükségessége. A restauráció kérdését tulajdonképpen az Anschluss kérdése, illetőleg veszélye vetette felszínre és tette aktuálissá. Ennyiben tehát a restaurációnak meglenne a reálpolitikai alapja, amennyiben az önálló, független Ausztria fennmaradásával állna összefüggésben és amennyiben a régi osztrák-magyar monarchia területén keletkezett egy, vagy több utódállamnak a gazdasági együttműködését tenné lehetővé, vagy biztosíthatná. Amennyiben valóban biztosítékot jelenthetne a restauráció az Anschluss veszélye ellen, úgy ennek meglenne a politikai célszerűsége is, nem csupán Magyarország szempontjából, hanem az éppolyan mértékben érdekelt Franciaország, Olaszország és Csehszlovákia szempontjából is. Én helyt adok annak a megállapításnak is, hogy a restauráció az európai politika szükségessége és minthogy az úgynevezett európai politikában a döntő szó ez idő szerint Franciaországé, szükségessége lenne ez magának a francia politikának is. Ma egész Európának és Európa összes népeinek életét a francia—német ellentét mérgezi meg, amely feszültté teszi az európai atmoszférát és állandóan háborús kirobbanással^ fenyeget. A világháború befejezése után a németek iránti vak gyűlöletből és a németektől való esztelen félelemből Franciaország összetörte azt az egyetlen államalakulatot, amely kelet felé alkalmas lett volna ellenállni a német nyomásnak — összetörte az osztrák-magyar monarchiát. Helyette teremtett egy sereg aprócseprő, többé-kevésbbé életképtelen államalaku latot, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amelyek nemhogy ellenállni tudnának a Kelet felé irányuló német nyomásnak, — hiszen tudjuk, hogyha a német expanzió nem terjeszkedhetik Nyugat felé, mert ott nagyobb ellenállásra talál, akkor feltétlenül Kelet felé fog terjeszkedni — hanem ezek az államalakulatok még saját lábukon önállóan exisztálni, megélni sem tudnak. (Úgy van! balfelől.) Teremtett itt egy életképtelen Ausztriát és teremtett egy irtózatos nélkülözésekkel küzdő és állami, gazdasági fennmaradásáért heroikus harcot folytató Csonka-Magyarországot. A francia politika esztelen gyűlöletével és elvakultságával így maga idézte fel az Anschluss-veszélyt, sőt tette csaknem elkerülhetetlenné az Anschluss! Ha az életképtelen Ausztria ráun arra a nagy múltjához és népei kultúrájához méltatlan szerepre, hogy Európának koldusa legyen, hogy francia alamizsnából és a franciák kegyéből tengesse életét, akkor egészen természetes, hogy a mai állapotában életképtelen Ausztria nem a kisantant államaihoz fog csatlakozni, hanem az fog történni, hogy nem tudván ellenállni a közvetlenül szomszédos 60—70 milliós nagy Németbirodalom természetes vonzóerejének, Ausztria inkább a vele fajilag rokon, sőt fajilag azonos Németbirodalomhoz fog csatlakozni. (Kun Béla: Ez a magyarság veszedelme!) Ha pedig az Anschluss meg-