Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

Az országgyűlés képviselőházának ÊS 4. tája fekszik. Ezek nem lehetnek szempontok a kérdés megítélésénél. Marad tehát egyedül a nemzet érdekeinek figyelembevétele, a nemzet érdekeinek mérlegelése. (Helyeslés a baloldalon.) Amely pillanatban idáig eljutottunk, akkor ez a kérdés, véleményem szerint, már nem lehet akadálya a nemzeti egység kialakulásának, mert ez kötelezettséget ró mindkét oldalra, hogy objektíve vizsgálva a kérdést igyekezzenek megállapítani, hogy adott pillanatban a nemzet érdekének mi felel meg. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Igaz, hogy ez meggyőződésem szerint a miniszterelnök úr részére is jár egy további lépéssel, mert amely pillanatban elfogadhatónak tartja azt, hogy a nemzet érdeke egy restaurációs megoldást kívánhat vagy kíván, ugyanakkor a miniszterelnök úrnak pártatlanul ki is kell munkálnia egy ilyen megoldás lehetőségét és ilyen megöl- j dás lehetőségének útját, mint ahogyan esetleg a másik oldal tekintetében is szabad kezet tart fenn. Azt szokták mondani, hogy az egész királykérdés egy nemzetközi probléma. Ezt aktualitási vonatkozásban szokták hangoztatni. Hála Istennek, hogy nemzetközi probléma, mert ha nem volna az, akkor értéke sem volna a magyar nemzet számára. Nemzetközi probléma, amelynek segítségével mi a magyar ügyet nemzetközi jelentőségűvé tudjuk tenni. (Ügy van! Ügy van!) A mi legnagyobb bajunk az, hogy ez a magyar probléma önmagában véve akármennyire hirdetjük is, nem nemzetközi jelentőségű. Mi az ereje Ausztriánaki Az, hogy az Anschluss-szal kapcsolatosan az ő pozíciója, az ő kérdései nemzetközi jelentőséget nyertek. Örülnünk kell tehát annak, ha van ilyen problémánk és ezt a problémát igenis felszínen kell tartanunk, nem szabad azt fegyvertárunkból kidobni, mert ennek segítségéve] mi a magyar ügyet nemzetközi vonatkozásúvá tudjuk emelni. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) Marad még egy másik kérdés is, amely szétválaszthatja a nemzetet: az osztálygyűlölet, az osztályra széttagoltság probléma ja. En ebben a tekintetben nem akarok a kérdéssel mélyebben foglalkozni, csak a magam belső érzésének adok kifejezést, amikor azt mondom, hogy ez a nemzet ma az osztályharc irányában semmi fogékonysággal nem bír. A foglalkozásoknak egymás iránti harca sem tud már nagyobb érdeklődést kelteni, és lehet, hogy pártpolitikai szempontokból megpróbálják az országot foglalkozási ágak szerint gruppírozni, azonban a magyar nemzet már felülemelkedett a forradalmak utáni ama jelenségen, amikor igenis, visszhangja volt egy bizonyos osztály vagy foglalkozási alapon való szervezkedésnek. Hiszen ha visszagondolunk a költségvetési vitára és arra a beszédre, amelyet Fenyő Miksa t. barátom mondott, valljuk meg őszintén, az agrár érdekeket az agráriusoknál is erősebben képviselte, — legalább is abban a kényes pontban, amelyet óvatosan kerülnek nagyon sokan, de amely szerintem is a magyar élet jövő kardinális problémája: a foldbirtokreform kérdésében (Sándor István: Nem kerüljük') ... én nem tettem szemrehányás};, csak megállapítom, hogy a költségvetési vitaban csodálatosképpen ez a nagy kerdes, amelynek szerintem dominálnia kellene a magyar nemzet jövő kialakulásával foglalkozó államférfiak gondolatvilágát, ez a kérdés bizony nagyon csendesen jelentkezett és ahol jelentkezett is, ott is nem a kifejezett agrarvonalon ülése 193^ május %8-án, hétfőn. 281 jelentkezett. A másik oldalon itt volt Farkasfalvi Farkas Géza t. barátom beszéde, aki megfogalmazott agrár követeléseiben annyi bölcsességet és mérsékletet tanúsított, hogy nincs a Háznak egyetlen tagja $am, aki ez ellen akár merkantil, akár ipari szempontból kifogásokat tudna emelni. (Ügy van! a jobboldalon.) Amikor tehát ilyen jelenségeket látok, akkor^ mégis meg kell állapítanom, hogy az egymásra utaltság érzése talán már annyira erőt vett a lelkeken, hogy itt osztály és foglalkozás tekintetében nem lehet a nemzet tagjai közé válaszfalat emelni. A talaj tehát, hogy úgy mondjam, készen áll és, hogy kövessem a miniszterelnök úr kedvenc megállapítását, meg kell azt is állapítanom, hogy ezek csak negatívumok, mert megállapíthatom, hogy ebben a nemzetben nincsenek válaszfalak, amelyek az egység elé komoly akadályokat gördíteneK. Mi a pozitívum? Megállapítani a nagy vezető ideákat és eszméket, amelyek az állam jövő vezetésében szerepet játszhatnak. Itt két kérdés van. amelyben szerintem világosságot kell deríteni. Az egyik a gazdasági politika vezető eszméje, a másik pedig az állami főhatalom mikénti gyakorlásának kérdése. Megállapíthatjuk, hogy a gazdasági élet terén a legzavarosabb és legveszedelmesebb teóriák köde gomolyog közéletünkben. Ha csak a költségvetési vitára gondolunk vissza, akkor is látjuk a jobbról és balról is elhangzott olyan megállapításokat, amelyek azt látszanak felmutatni, mintha a magyar társadalom révetegen ide-oda tétovázva járna és keresne valami irányadó eszmét, hogy mi lenne a gazdaságpolitikai alap. Itt beszéltek tervgazdálkodásról, irányított gazdálkodásról, a szabad verseny bukásáról, a kapitalizmus bukásáról, egy új gazdasági rendszer kialakulásáról, a bankok szocializálásáról vagy államosításáról, a profit-kapitalizmus elleni küzdelem szükségességéről. Őszintén megvallva, amikor ezeket a felszólalásokat hallgattam, bizonyos szánakozással gondoltam azokra a szerencsétlen szellemi proletárokra, akiket a helyettes főkapitány úr néha-néha lefogat, mert azoknak védekezési alkalmuk igazán kedvező lenne, ha hivatkoznának azokra az elméleti megállapításokra, amelyeket innen a magyar parlament házából küldünk szerte-széjjel a világba. {Ügy van! Ügy van! taps a baloldalon.) Ameddig ezek a kérdések csak az elmélet és a tudomány, vagy a látszattudomány terén mozognak, addig nagyobb veszély nincs, mert ezek az ideák feltűnnek, azután el is pusztulnak, eltűnnek periodikusan. Ha azonban a gyakorlati politika terén és mint gyakorlati politikai célkitűzések jelentkeznek, akkor már olyan visszahatásokat képesek a társadalomban felkelteni, amelyek immár nemcsak a gazdasági életet, hanem társadalmi életünk alapjait is közelről érintik. Azt hiszem, az igen t. pénzügyminiszter úr ezt érezhette, amikor legutóbbi beszédében pregnáns keménységgel foglalt állást ezekben a kérdésekben. Engedje meg nekem a t. Ház, hogy én ezt a megállapítást még egyszer idézzem és felolvassam. (Halljuk! Halljuk!) Az igen t. pénzügyminiszter úr ezt mondotta (olvassa): »A legutolsó évszázad folyamán egy gazdasági rendszer alakult ki, amely gazdasági rendszer jellemzője az volt, hogy a magántulajdon alapján állt, — amelyen, azt hiszem, továbbra is állani óhajtunk — és ezen