Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-284

Az országgyűlés képviselőházának 28 h Azt hiszem, nem csalódom, .ha azt állítom, hogy ebben a védekezésben a kormány jóhiszeműen, de mégis hibás diagnózist állapított meg é? ebbő] következett azután az a hangulat és az az atmoszféra, amelyből a kezdet kezdetén a magyar horogkeresztes mozgalom táplálkozott. Az Anschluss azonban szerencsésen fel lett tartóztatva, ami ugyan nem a mi érdemünk, de azért mégis örülnünk kell azon, hogy ezáltal olyan külpolitikai áramlatba kerültünk, amely mindinkább eltávolodik ama törekvésektől, ameiyek a horogkeresztes elveket itt Magyarországon is megvalósítani szeretnék. Ezt a magam részéről örvendetesnek tartom, mert felfogásom szerint a magyar horogkeresztes mozgalomnak, mint politikai mozgalomnak nem lenét jövője (Helyeslés.) annál kevésbbé, mert programmja tulajdonképpen nem is áll előttünk strikte összeállítva, csak beszédeket hallunk itt és a vidéken, amelyeknek tartalma, különösen a vidéken, a magyar lélek természetének nem. felel meg. Miután ezeknek tartalmát merészen beállított ígéretek alkotják és mert a párt a legszélsőségesebb és a legelégedetlenebb elemekre támaszkodik, így természetesen veszedelmessé válhat a mozgalom, különösen a vidéken, ahol az irányítás és a vezetés nagyobbrészt felelőtlen kezekben van. Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem dacára, amellyel én a nagy német nemzeti iránt tartozom és viseltetem, kijelentem, hogy felfogásom szerint hazánkban annak a horogkeresztes irányzatnak, amely német lélekből és német földön született, nincs létjogosultsága, és annak szélsőségei — amelyeket bizonyára ott is le fognak törni, ha nem akarják, hogy ez a nagy, hatalmas akció reakcióba fulladjon — itt még sokkal veszedelmesebb hatásúak lehetnének, mint ott, mert nem a helyzetből, nem a viszonyoknak kényszerítő hatásából és nem a nemzeti lélekből termelődtek ki. Visszatérve felszólalásom kiindulópontjára, úgy érzem, t. Képviselőház, hogy a magyar törvényhozásnak egy nagy kötelességet kellene teljesíteni, éppen most a költségvetési vita után, és ez: meghajtani az elismerés zászlaját úgy a magyar mezőgazdák, mint a magyar iparosok és kereskedők előtt, akik a súlyos helyzet ellenére és azoknak a súlyos körülményeknek dacára, amelyek között vannak, száz százalékig megtették kötelességüket és egy pillanatra sem lettek kicsinyhitűek sem a viharokkal szemben, amelyek őket körülvették, sem pedig azoknak az ígéreteknek nem teljesítése miatt, amelyekkel őket elhalmozták. Ebben a szívósságban, ebben a hazafiasságban látom én nemzetünk nagy erejét és ebből merítek bizalmat abban a tekintetben, hogy minden nehézség ellenére végre mégis győzedelmeskedni fogunk. Ilyen körülmények között valóban két nagy kötelessége van a kormánynak: az egyik egy pozitív, a másik egy negatív kötelesség. Pozitív kötelessége megbecsülni ezt az értéket és ezt a lelkierőt, amelyre most rámutatni bátor voltam s amely neki a múltban megkönnyítette és a jelenben is megkönnyíti a kormányzást, de egyúttal negatív kötelezettsége mindent elkerülni, ami ma a kedélyek és a lelkek felzaklatására szolgál. A kormány tehát ne kezdjen politikai téren olyan kísérleteket, amelyek az aggódó, szenvedő, de még dolgozni akaró társadalmat felzaklathatnák, mert ez olyan, hogy úgy mondjam, reakciót hozhat . ülése iÓSJf május 28-án, hétfon, 26Ö létre, amely az egész országra igen káros hatású lehet. S mégis mit látunk, t. Képviselőház? Azt látjuk, hogy míg egyrészt a kormány minden elképzelhető módon és eszközzel arra kényszeríti a polgárságot, különösen a polgárságnak azokat a rétegeit, amelyek vele közvetve vagy közvetlenül függő viszonyban vannak, hogy térdet és fejet hajtva, az ő táborába vonuljanak be, addig másrészt látszólag előkészületeket tesz arra, mintha a nemzet alkotmányos szabadságjogait akarná megnyirbálni saját hatalmának növelése érdekében. r Mi ez, t. Képviselőház, ha nem a lelkeknek es a kedélyeknek zaklatása? Mindenesetre nagyon veszedelmes kísérlet ez, amely hasonlít ahhoz, amikor pajkos gyermekek megzavarják a szorgalmas méheket és megfeledkeznek arról, hogy ezek a szorgalmas méhek éppen akkor, amikor leginkább vannak elfoglalva, mérges fullánkjaikkal megbosszulhatják magukat az ilyen frivol játék miatt. En úgy érzem, hogy mindaddig, amíg ebből a nagy krízisbői, amelyben vagyunk, ki nem vergődünk, a kormánynak nem lehet más kötelessége, mint először is energiával legyőzni a tornyosuló akadályokat, kitartással felépíteni a romokból azt, ami felépíthető, nyugodtan dolgozni, a lelkeket megnyugtatni, e célból az erőket egyesíteni, de nem katonai parancsszóval, hanem a kölcsönös megértés lelkiismeretes keresése által. Es itt kapcsolódom bele megint a jogfolytonosság gondolatába és veszem fel újból a fonalat ott, ahol múlt évben a költségvetési vita után az appropriációs vita alkalmával elejtettem. Tudom azt, hogy ennek a kérdésnek felvetése nem kellemes a kormánynak, amely eddig a restauráció tervét, de még annak előkészítését is kikapcsolta programmjából és ezzel akarva, nem akarva, két részre szakította a nemzetet: az egyik rész az, amely nem tudja elképzelni a jogfolytonosság nélkül a nemzeti élet teljességét', a másik viszont az, amely propter bonum pacis, a béke kedvéért politikai vagy célszerűségi okokból belenyugszik ebbe a helyzetbe; mert legyünk őszinték, olyanok vajmi kevesen vannak, akik meggyőződésből ellenzik Magyarországon annak a jogfolytonosságnak helyreállítását, amelyért hazáik nagy fia, gróf Apponyi Albert, életének utolsó évében majdnem minden nap felemelte súlyos szavát. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Ennek a nagy férfiúnak ravatalánál az egész nemzet találkozott, nemcsak azért, mert becsülte őt, jellemét, nagy tehetségét, képességeit és csodálta nagy tudását, hanem azért is, mert benne látta megtestesülését annak a nagy elvnek, amellyel egy ezredéven keresztül áll és él ez a nemzet. Bocsássa meg nekem a miniszterelnök úr, de nem bírom megérteni az ő álláspontját, amely szerint még most sem akarja útját egyengetni azon elv megvalósításának, amely mellett legnagyobb államférfiaink — nemcsak azok, akik a történelembe, hanem azok is, akik a magyar nemzet lelkébe vésték bele nevüket — állandóan kitartottak. Deák Ferenc nagy műve, a kiegyezés is csak akkor válhatott valóra, csak akkor születhetett meg, amikor hazánk bölcse rábírta a királyt arra, hogy magát nemzete által megkoronáztassa. Minél inkább gondolkodom afelett, hogy a jelenlegi viszonyok között miért nem sikerült a miniszterelnök úrnak az a terve, amelyről annyiszor beszélt, 39*