Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-283

254 Az országgyűlés képviselőházának . ják kivárni ennek a bizonyos külföldi eseménynek a bekövetkezését. T. Ház! Ezzel kapcsolatban — azt hiszem — mindenkinek kötelessége átvinni a köztudatba azt, hogy mindaddig, amíg ez be nem következik, a kormány a maga részéről is r megtesz mindent, hogy az állampolgárok részére ezt az átmeneti időt minél könnyebben elviselhetővé tegye. A kormány, amint láttuk, eddigi megfontolt és a szükséghez képest erélyes intézkedéseivel azon volt, hogy ezt az átmenetet siettesse és ezt mindenki részére lehetővé tegye. Amint helyes. a kormánytól egyes hiányzó intézkedéseket követelni és azok végrehajtását sürgetni, éppúgy helyes, ha a kormány megnyugvástkeltő intézkedéseit itt előhozzuk és leszögezzük. T. Ház! A magam részéről ezt a célt kívánom szolgálni akkor, mikor pár szóval rá akarok mutatni arra, hogy milyen megnyugvást keltett többek között a kormánynak a dohányárudák revíziójával kapcsolatban tett intézkedése, amelynek folytán nagyon sok embernek jutott biztos megélhetés. A fiatalság elhelyezésére vonatkozó intézkedései is olyan eredménynyel jártak, hogy, amint hallottam, sok helyen már nincs is egyetemet végzett fiatalember, akinek fizetéses állása ne volna. (Bedő Sándor: Boldog vidék!) Legalább is Mohács környékén nincs ilyen fiatalember, a napokban kerestek egyetemet végzett fiatalembert, de nem találtak egyetlen olyant sem, akinek fizetéses állása ue volna. Megengedem, hogy Budapesten vannak ilyenek, de Mohács környékén nincsenek, ezt örömmel állapítom meg. Megnyugvást keltettek és úgyszólván nemzetmentő fontosságúak voltak a kormánynak az adófizetési halasztásra, valamint a kamatleszállításra vonatkozólag tett intézkedései és a földmívelésosztály megmentése érdekében tett egyéb intézkedései is, amely intézkedések az egész országban még ott is, ahol nem a földmívesosztály érdekeiről volt szó, nagy megnyugvást keltettek. A kamatleszállítást illetőleg, azt hiszem, a kormánynak módot kellene találnia arra, hogy ne csak a földmívesosztály kamatterhein könyuyítsen, hanem a többi foglalkozási ágak terhein is. Nem tévedek, mikor azt állítom, hogy nincs ma egyetlenegy foglalkozás sem és nincs egyetlen üzletág sem, amely a 8%-os kamatot elbírná. De nemcsak ezért kellene a kamatterheken könnyíteni, hanem azért is, mert azok, akik 8%-ot fizetnek, viszont a saját künnlevőségeik után csak 4-5% kamatot kapnak, tehát nem az egyenlő elbánás elve érvényesül ezen a téren. Ha. mi ilyen magas kamatokat tartunk fenn, akkor további eladósodás következik be, ami pedig nem lehet érdeke sem az államnak, sem a tőkésnek, mert ha az adós tönkremegy, akkor végeredményben el kell pusztulnia a tőkésnek is. Azt hiszem, nincs ellentétben a tőkés érdekeivel, ha az adósság kérdésének olyan rendezéséről beszélünk, hogy a tartozás összege hozassék arányba a fizetőképességgel. Ma, amikor a tőke a maga bizonytalanságában kapkod és a hitelező sokszor kíméletlenül hajtja be tőkéjét, illetőleg tőkéjéből annyit, amennyit tud és nem törődik azzal, hogy ezzel saját tőkéjének nagyrésze is elvész, nagyon helyes volna, ha az adósság kérdését akként rendeznék, hogy a tartozás összegét arányba hoznák azzal a fedezettel, amely a tartozás biztosítására szolgál és azzal arányba hoznák az adós 183, ülése 193b május 25-én, pénteken fizetőképességét is. Akkor az adós, látva azt, hogy ő végeredményében meg tudja fizetni tartozását, újult erővel, újabb ambícióval fogna neki a munkának és azon lenne, hogy mielőbb szabaduljon tartozásától. Ezáltal nemcsak az új adóalany volna megmentve, hanem a tőkés is jól járna, mert véleményem szerint legalább is a tőkét biztosan megkapná és nem érezné magát a tőkés megrövidítve, mert a leszállíj tott tőkeösszeg még mindig nagyobb vásárló erőt és értéket képvisel, mint tőke, amelyet annakidején ő az adósnak adott. Nemcsak a földmívesosztály részéről,^ hanem a tisztviselői, a kereskedői osztály részéről is nagyon sokszor halljuk azt a panaszt, hogy annakidején vett valaki egy kis házikót vagy vett bútort, vett magának ruházatot, részben hitelbe, kiszámítván magának, hogy fizetéséből ennyi és ennyi kell megélhetésre, törlesztésre marad ennyi és ennyi s ezt a pluszt most elvették, ez hiányzik, de viszont a tőke törlesztési kötelezettsége megmarad. Ennek az a következménye, hogy az az összeg is, amelyet eddig befektetett abba a földecskébe, abba a házikóba, elvész a házzal r együtt. Mégis csak igazságos az a követelmény, hogy ott, ahol megvan a fizetési készség és ahol az igazság megkívánja azt, hogyha esett annak az ingatlannak értéke, ha esett mindannak az ára, amibe az illető befektette a tőkét, amivel ma tartozik, akkor annak a tőkének is megfelelő áldozatot kellene hozni és a tartozást is ilyen arányban kellene leszállítani vagy megállapítani. Nagyon gyakori eset, hogy az a földmíves, aki nem spekulációból, hanem azért, hogy családjának, vagy magának megélhetést biztosítson, egy kis földecskét vett, ennek, a földeeskének az árát háromnegyerdészben kifizette és a vételár negyedrészével maradt adós. Ha ezt a negyedrészt ma ki akarná fizetni, nemcsak kis földecskéjét kellene eladnia, amelynek háromnegyerészét már kifizette, hanem meglevő földjét is áldozatul kellene adnia csak azért, hogy azt kifizesse. Azt hiszem, minden ember igazságérzete kell, hogy fellázadjon e miatt és mindenkinek be kell látnia, hogy mégis csak igazságos és méltányos volna, ha ő legalábbis ezt a földet, amelyet ő drágán vett, ma megtarthatná olyan értelemben, hogy a hátralevő vételárat akár elengednék, vagy hogy akár csak egy részét lenne köteles kifizetni. De tudom, hogy ez nehéz probléma, éppen ezért csak azt akarom, főkép hangsúlyozni, hogy bármi is legyen a megoldás, addig is, amíg ezen a .téren nem lehet megoldás, mégis módot kellene találni arra, hogy azt az embert ne lehessen tönkretenni, módot kell találni arra, hogy azt a földecskét csekély vételhátralék miatt el ne veszítse. Módot kellene találni erre éppen úgy, mint ahogy az állam megtette saját kint levő követeléseivel is, 5—10 éves részletfizetést kellene tmegadni addig is, amíg ez a kérdés véglegesen nem rendeztetik. Ezt a legtöbb utódállam is megtette, nekünk is meg kellene tennünk, mert hiszen ha ezt nem tesszük meg, ennek következménye az lesz,^ hogy még azok is, akik eddig még kibírták, akik ezek mellett a • gazdasági viszonyok »mellett is megálltak helyüket és kötelességüknek eleget tettek, tönkremennek. A hátralékos követelést a hitelező be tudja hajtani, de ő, ha pénze nincs és módjában sincs, hogy felhajtsa azt a pénzt, hogy hitelt szerezzen annak ^ kifizetésére, bajbakerül. Legalább is az 1932 április elseje előtt keletkezett adósságokra kellene kimondani, hogy