Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-281

Az országgyűlés képviselőházának 231. ülése 19 3 i május 23-án, szerdán 139 gasabb iskolai végzettséghez juttatni, helyeslem. Ez mindenesetre tünete gazdasági helyzetünknek elsősorban és tünete nézetem szerint annak, hogy ez egy csonka test, amelynek erőlorrásait elvették ebben a vonatkozásban is és mintha ördögi kiszámítással meg akarták volna teremteni a poklot a magyarságnak, hogy ne tudjon megélni. (Ügy van! a középen.) tís ha ma mégis élünk mindezeknek a számításoknak ellenére, ez mutatja ennek a nemzetnek letörhetetlen vitalitását. (Ügy van! Ügy van! — Ulain Ferenc: A magyar paraszt!) Mindnyájan azok voltunk. Igen t. képviselőtőársam rendkívül tapintatosan kezelte a katolikus kérdést. Legyen szabad egészen objektíven a következőket mondanom. Nem hiszem, hogy volna még egy ország, ahol olyan nagy figyelemmel kezelnék a katolikusságot, mint Magyarországon. Én, mint protestáns, többször mondtam éppen a királykérdésben, amikor azzal vádoltak, hogy protestáns királyt akarok, hogy Szent István koronája csak katolikus ember fejére kerülhet. Meg vagyok győződve arról, hogy azok a statisztikák, amelyekre múltkor hivatkoztam, teljesen helytállók. A csanádi püspök úr ő excellenciájával leveleztünk ebben az ügyben és kölcsönösen megmagyaráztuk álláspontunkat. Véletlenül Szegedre vonatkozólag helyesek a csanádi püspök úr ő excellenciájának megállapítása: négy kinevezett közül, azt hiszem, három protestáns volt; de másutt, mint múltkor is megemlítettem, egészen fordított volt az arány. Az országos arány pedig 65-8 volt és ha végigmegyünk bármilyen státuson, ugyanezt a megállapítást tehetjük. Hozzáteszem azonban azt, hogy veszélyes játék... (Halljuk! Halljuk! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök: ... a magyar kérdést s az állások betöltésének kérdését ebből a szempontból taglalni. (Úgy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Nem vagyok jogász, de merek hivatkozni az állampolgári jogegyenlőségre, nagyon.helyeslem és köszönettel veszem tudomásul, amit ő excellenciája mondott a rátermettség kérdéséről. Ha azt kezdjük latolgatni minden egyes kérdésnél, hogy ki milyen felekezethez tartozik, akkor mi magunk ássuk meg ennek a nemzetnek a sírját. (Ügy van! Úgy van!) Ennek a problémának a feszegetése a XX. században, jelen történelmi pillanatunkban katasztrofális. Azt hiszem, hogy én is és elődeim közül azok is, akik protestánsok voltak, nagyon óvatosan kezeltük ezt a kérdést, és senkinek sem lehet panasza a tekintetben, hogy a katolicizmus nem foglalná el azt az előkelő helyet az országban, amelyet joggal elvárhat. Be ne feszegessük ezt a kérdést, mert akaratlanul is bajt keverünk. (Úgy van! Ügy van!) Ha én nemzetről és sorsközösségről beszélek, akkor ne küszöböljünk ki ebből a sorsközösségből egy magyart sem a vallása miatt. Avagy odajussunk ezen a téren, hogy én például mint protestáns . Széchenyi Istvánban ne lássam meg a legnagyobb magyart, mert katolikus volt, vagy a katolikusok küszöböljék Kossuthot és Petőfit ki, mert protestánsok voltak? Ennek a kis nemzetnek olyan kicsinyek azok a forrásai, amelyekből állandóan erőt meríthet, hogy ezeket apasztani nem helyes dolog. Maradjunk meg azon a megértő és türelmes elven, amelyet elődeink is gyakoroltak vallási téren, és azt hiszem, hogy Magyarország boldogulása ilyképpen biztosítva lesz. (Ügy van!) 0 excellenciája rendkívül melegen nyilatkozott a lengyel kérdésről is. Ezt teljes egészében aláírom. De facto vannak olyan történelmi kapcsolatok, amelyek fontosabbak a materiális kapcsolatoknál, amelyek valahogy a történelem természetében rejlenek. Azok a meleg szavak, amelyeket ő excellenciája Lengyelország felé mondott, élénk visszhangra találtak az én lelkemben is és ha Isten is úgy akarja, én realizálni fogom ezeket a megállapításokat és érzéseket. (Élénk helyeslés és taps.) Sigray t. képviselőtársam (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) a világpolitikai helyzetet nem látja olyan optimisztikusan, mint én. Nem hiszem, hogy az én beszédemből, amelyet a költ

: ségvetési vitában elmondtam, a világpolitikai helyzet optimisztikus megítélését méltóztatott volna kiolvasni. Nagyon jól tudjuk, — és ezt őszintén meg kell már mondanom -— hogy valami nagy bajnak kell lenni az európai nagyhatalmak körül. (Úgy van! Ügy van!) Nagy betegségek vannak ezen a téren. Nem akarják a kérdéseket nagyvonalúan, a történelmi perspektíva szempontjából megoldani, hanem kicsinyes hatalmi bástyázással veszik körül magukat, mintha a másik fél nem látná ezeknek a bástyáknak a célját. Itt van a leszerlés kérdése. Nyíltan megmondom, hogy azon a módon, hogy mi leszereljünk és mások felszerelve maradjanak, nem lehet elérni a leszerelés célját. Mi sohasem nyugodhatunk bele abba az egyenlőtlenségbe, ameiy előállt azáltal, hogy bennünket békediktátumokkal nemcsak hogy leszereltek, hanem dezarmíroztak és lehetetlenné tették az ország határainak megvédését. (Ügy van! Ügy van!) Már most én tragikusnak látom, ha az európai nagyhatalmak nem fognak jó példával elöljárni és nem találják meg egymást ezen a téren. Egyenjogúsítani kell a nemzeteket. Mert mi a mai helyzet? Lefegyverezték az ellenfelet, hogy nyugodtan politizálhassanak a maguk érdekében. Ez egy nagyon érdekes egocentrikus álláspont lehet egy-egy nemzet sajátos érdekei szempontjából, de annyira átlátszó és tarthatatlan, ha a békét igazán meg akarják valósítani, akkor ugyanis ezt az egyenlőtlenséget haladéktalanul ki kell küszöbölni. Mi hajlandók vagyunk a legkisebb hadsereget tartani, ha mindenki ezt teszi. (Ügy van! Ügy van!) Teljesen azon az állásponton vagyok, hogy nem militarista elgondolás az, amely bennünket vezet, de nemzeti szuverenitásunkat ezen a téren is kötelességünk megvédeni akkor, amikor a másik fél állig fel van fegyverezve. (Helyeslés és taps.) Elvenni a repülés lehetőségét akkor, amikor bombázó repülőrajok vannak, elvenni a nagykaliberű ágyúkat, amikor 30—40 centiméteres ágyúkat gyártanak ma, elvenni mindazokat a harci eszközöket, amelyek ma a modern harcot jellemzik és amelyek védelmi szempontból is okvetlenül kívánatosak, amikor a támadó félnek vannak; ez annyit jelent, mint bennünket és nemcsak bennünket, hanem más nemzeteket is lefokozni egy alárendelt néppé; ebbe pedig nem tudunk belenyugodni. (Helyeslés.) Ha tehát a világ hatalmasai békét keresnek, akkor jelszavuk az igazság keresése legyen. Ha igazságot keresnek, akkor megtalálják a megoldást, ha nem az igazságot keresik, akkor pusztulásba is vihetik Európát és veszélyeztetik az egész európai kultúrát és civilizációt. (Ügy van! Ügy van!) . Igen t. képviselőtársam azt is hangoztatta, hogy fülét az óvatos külpolitika különös nyomatékkal való hangsúlyozása ütötte meg. Nézetem szerint az a helyes államvezető, aki az erők