Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-280

Az országgyűlés képviselőházának 280. igényt erre, hanem, amely bátran hivatkozna tik arra is, hogy ott iskolának felállítása egyenesen közérdek. Mohács városa lakosságának óriási többsége ugyanis szláv sokácokból áll, a \áros környékén pedig úgyszólván kizárólag német falvak vannak, amelyeknek német lakossága köztudomásúlag a magyar kultúra iránt fogékony. S itt kívánom megemlíteni azt, amit Heckenberger képviselőtársam is megemlített, visszautasítva Meskó Zoltán képviselőtársamnak azt a kijelentését, hogy az a csekély százalék, amely Heckenberger képviselő úr mellett van, lehet, hogy úgy gondolkodik. Ezzel szemben leszögezni kívánom azt, hogy én ismerem Heckenberger képviselő úr egész kerületét, de ismerem különösen a magam kerületét (Meskó Zoltán: Országos átlagban mondottam!) s megállapítom, hogy amit Heckenberger képviselő úr mondott, azt nem mint egységespárti képviselő mondotta, hanem mint olyan ember, aki ismeri a németség gondolatvilágát és aki tudja azt, hogy a németségnek legalább 90 százaléka Baranyában úgy gondolkodik, ahogy ő itt mesterien szavakba öntötte; ha talán azok a németek nem is tudják olyan szépen kifejezni, mint ahogy ő kifejezte, azért a németségnek legalább 90 százaléka azonosítja magát azzal a gondolatmenettel, amelyet a képviselő úr kifejtett. (Meskó Zoltán: A magyar érzésben igen, csak más táborban vannak politikailag! A többség itt, a kisebbség ott!) A németségnek a magyar kultúra iránti érzékét legjobban bizonyítja az a gyakorlati példa, hogy a mohácsi mezőgazdasági iskola tanulóinak 90 százaléka a környékbeli németekből kerül ki, annak ellenére, hogy Mohácson magyarokból és sokácokból áll az egész lakosság. A helybeli lakosokból alig van jelentkező, míg a környékbeli németek, bár csak nagyobb anyagi áldozattal tudják ezt a kiképzést gyermekeiknek megadni, biztosítják ezt azért, mert nekik érzékük van ehhez és a magyar kultúra iránt szomjasak és fogékonyak. A németségnek ezt a magyar kultúra iránti fogékonyságát, azt hiszem, nem szabad meggyengíteni és megnehezíteni, mert nem veszedelmes. Ebből a szempontból hivatkozom arra, hogy annak ellenére, hogy a németség az országban több helyen nagyobb csoportokban él együtt, nincs német intelligencia. A németségből kikerült tanult emberek, a svábból lett kereskedő, vagy iparos beleolvad a magyarságba, a magyarral együtt érez és a magyarral, minden tekintetben azonos rangú hazafi akar lenni. Ahol tehát a németség annyi jelét adja annak, hogy. a magyarsággal együtt érez. ott a németségnek a magyar kultúra befogadása iránti törekvését meg kellene könnyíteni. Ha a baranyai svábság megtalálná a módját annak, hogy olcsóbban tudja fiait Mohácson taníttatni, akkor nem, vagy csak igen ritka esetben történnék meg, hogy valaki ágy gondolokozzék, hogyha ki kell adni a fiamat, elküldöm Ausztriába r vagv Némeországba, ahol az anyanyelvén, németül könnyebben tanul, de az ilyen agitátorként jön haza. Az ilyen emberek azután nemcsak a hazával szemben követnek el helyrehozhatatlan bűnt, hanem saját nemzetiségüknek is ártanak annyira, hogy jóvátenni soha nem tudják. Agitáció jukkái feldúlják a sokszázéves harmóniát, amely a magyarok és németek között mindig fennállott és ok nélkül elvetik a széthúzás és az elégedetlenség csírájáit. Mert maga az az agitátor is tudja, hogy ő 'sem gondolja komolyan, hogy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXIII. ülése 1934 május 18-án, pénteken. 103 Magyarországon a németség el van nyomva, mert mindenki tudja, hogy a sváb nemzetiségnek éppen annyi joga van, mint a magyarnak és mindenki tudja, hogy az ilyen agitáció nem jó másra, csak arra, hogy az agitátornak politikai céljait szolgálja. Éppen ezért, mert a németség erről meg van győződve, a mozgalom eredményességének meggátlása nem nehéz, de tenni mégis kell valamit. Azt hiszem, a legsikeresebb mód a magyar középiskolák felállítása, mert a pángermán agitáció ellen a legsikeresebben a németségnek magyar iskolából kikerült fiai vehetik fel a versenyt. Nem lehet akadálya a mohácsi iskola felállításának az sem, hogy sok a középiskola, de nem lehet akadálya a fedezet hiánya sem, mert nézetem szerint minden különösebb pénzáldozat nélkül megvalósítható volna ez a kérdés. Ha mondjuk, például egy iskolát onnan, aihol sok van, vagy például azt az iskolát, amely csekély látogatottságánál fogva gazdasági szempontból sem tartható fenn, áttennők Mohácsra, minden állami támogatás nélkül meg lehetne oldani ezt a kérdést. Kézenfekvő másik megoldási mód volna az, hogy a mohácsi polgári iskolát kifejlesztenék középiskolává. Ott már megvan a kész épület és nézetem szerint Mohácson polgári iskolára nincsen szükség; különösen nincs szükség a középiskolai javaslattal^ behozott szelekció folytán, mert a középiskolákból viszszamaradó elem volna az, amely a polgári iskolában kaphatna kiképzést. IIa ezt a miniszter úr tekintetbe veszi és belátja azt, hogy az igazságosság elve megadja Mohácsnak a középiskolához való jogot; és ha ezt a kérelmet úgy veszi a miniszter úr, hogy én azt Baranya megyének, különösen pedig az én kerületem németségének érdekében, nevében es megbízásából úgy terjesztem elő, mint a németségnek a magyar kultúra iránti vágyát, akkor csak arra kérem a miniszter urat, tegye ezt a kérdést megfontolás tárgyává, s ha ezt a miniszter úr megigéri és megteszi, akkor meg vagyok győződve róla, hogy e megfontolás eredménye csakis e kívánság teljesítése lehet és ha ez megtörténik, akkor azt hiszem, nagyobb és szebb célt állampénz nem szolgálhat, mint amire ez megy. Abban a reményben, hogy a miniszter úr ennek a kívánságnak eleget tesz s mert én nemcsak a miniszter úr, hanem az egész kormány iránt is a legteljesebb bizalommal viseltetem, a kultusztárca költségvetésének címét elfogadom. {Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Herezegh Béla jegyző: Szakács Andor! Szakács Andor: T. Képviselőház! Igénytelen felszólalásomat abba a vitába óhajtanám belekapcsolni, amely a kultuszminiszter úr és Bajcsy-Zsilinszky Endre t. képviselőtársam között itt lezajlott a magyarság történeti szerepéről és származásáról. Nem is szólaltam volna fel, ha a kultuszminiszter úr nem tette volna azt a kijelentést, amelyet az ő általánosan nagyrabecsült tudományos munkássága és hírneve is alátámasztani látszik, hogy a Tiszántúl magyarságának legnagyobb része nem magyar származású. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem azt mondtam! Azt mondtam: kevertek. A jászok és a kunok nem magyarok, hanem kunok és jászok!) Bocsánatot kérek, úgy hallottam, azt a kijelentést méltóztatott tenni, hogy a Tiszántúl magyar15