Képviselőházi napló, 1931. XXIII. kötet • 1934. május 17. - 1934. június 26.

Ülésnapok - 1931-279

2 Az országgyűlés képviselőházának 279. ülése 193% május 17-én, csütörtökön. tehát elsősorban és ez az első kritikai megállapításom az igazságügyminiszter úr költségvetésével szemben. A tárgyilagosságnak legalább is azt a mértékét kérjük, amelyre mindenki számíthat ebben az országban, ha ugyan még a törvény előtti egyenlőségről beszélhetünk. A másik dolog, amire ugyancsak bátor vagyok utalni, s amit a köllfcégvetést tárgyaló pénzügyi bizottság előtt már szóvátettem, az, hogy nem elég, hogy a politikai perekben a könnyelmű vádemelést állapíthatjuk meg, hanem olyan esetben is, amikor a könnyelmű vádemelés alapján az ügyek a bíró megítélése alá kerülnek és a bíróság felmentő ítéletet hoz, akkor a felmentő ítéletben — és azt nem kivételképpen mondom, hanem határozottan leszögezem — sohasem nyugszik meg a vádat képviselő ügyész, hanem mindenkor bejelenti fellebbezését, mert politikai perekben a vádat képviselő ügyésznek nincs annyi önállósága, még jobbtudomása ellenére sincs, Hogy megnyugodjék a bíróság felmentő ítéletében, inkább fellebbezést jelent be a felmentő ítélet ellen, ezzel többletmunkát ad a felsőbb bíróságnak és egyúttal felesleges költségeknek és zaklatásoknak teszi ki a feleket. Tegnap az egyik előttem szólott képviselőtársam kritikájában már utalt arra, hogy lehetetlen és tarthatatlan az az eljárás, amely ma dívik, — nemcsak ma, 1934-ben, hanem az utóbbi időben általában — hogy az ügyészségek, a vizsgálóbíró is, de különösen a rendőrhatóságok, anélkül, hogy komoly ok lenne rá s anélkül, hogy a bűnvádi perrendtartásnak az előzetes letartóztatásra vagy vizsgálati fogságra vonatkozó szabályai kötelezően előírnák a letartóztatást, ennek ellenére az embereket könnyelműen megfosztják szabadságuktól, letartóztatják, heteken keresztül fogságban tartják, ami azt jelenti, hogy őket egzisztenciájukban teljesen tönkreteszik. Abban az esetben, ha az igazságügyminiszter úrnak az az álláspontja, hogy a bűnvádi perrendtartás nem a bűnügyi múzeumba való cikk és tárgy, hanem az még a valóságban megvan, elemi kötelessége lenne az igazságügyminiszter úrnak kioktatni az alájarendelt hatóságokat a bűnvádi perrendtartás rendelkezéseiről és megmagyarázni nekik, hogy a bűnvádi perrendtartás előzetes letartóztatásra és vizsgálati fogság elrendelésére vonatkozó szabályait vegyék figyelembe, s ennek megállapításánál legalább is azt a mértéket tartsák szem előtt, amely mértéket szem előtt tartottak a múltban. Ma, az erre vonatkozó gyakorlat teljesen megváltozott- Látunk embereket, akiket megfosztanak szabadságuktól, akiket előzetes letartóztatásba helyeznek anélkül, hogy arra bármilyen komoly oka lenne a nyomozati vagy vizsgálati hatóságnak, egyszerűen csak az eljárás sikanirozása vagy pedig az ellenfél erőteljes fellépése alapján foganatosítják ezeket a letartóztatásokat. Ez nemcsak politikai ügyekben van így, bár politikai ügyekben is látjuk ezt az indokolás nélküli gykorlatot, hanem látjuk ezt különösen olyan esetekben, amikor bizonyos bűncselekményeknél, ami ugyancsak az újabb evekben divatos s amelyekre vonatkozólag már nem egyszer hoztuk ide a parlament elé kritikánkat, bizonyos vagyonjogi bűncselekmények elkövetésénél a tisztára magánjogi pereket, magánjogi kérdéseket bűnügyi térre igyekeznek átterelni s anélkül, hogy akár a nyomozó hatóság, akár pedig az ügyészség vagy vizsgálóbíró alaposan járna el is megnézné a dolgokat, megvizsgálná, hogy itt valóban nem bűncselekményről, hanem^ magánjogi követelés érvényesítéséről van iszó, készek rögtön az előzetes letartóztatásra és ezzel preszszionálják a kiegyezés útjára a magánjogi kérdések elintézését. De továbbmegyek, t. Képviselőház, látjuk azt is és ez is újabb gyakorlata az igazságügyi hatóságnak, hogy olyan esetekben, amikor bérkérdés miatt differencia van a munkás és munkaadó között, amikor azért sztrájkolnak a munkások, mert elviselhetetlen reájuk nézve az a munkabér, amelyet a mai nagy munkaerőfelesleg miatt az egyes gyárosok adnak, az egész hatósági apparátus, a rendőrség és igazságszolgáltatás rögtön kész arra, hogy odaálljon az erősebb fél, a gyáros oldala mellé, a gyáros oldala mellett állva azt a nagyobb darab falat kenyérért harcoló munkást letartóztatja és magindítja kérlelhetetlenül a ^magánosok elleni erőszak bűntette miatt az eljárást. Minthogy a háború esetére szóló kivételes: riemdelkezés e tekintetben ezidőszerint is érvényben van, ezeket a bűncselekményeket sokkal szigorúbban bírálják el, mint amilyen szigorúan bírálták el a múltban és amilyen szigorúan el kellene bírálni, ha minimális szociális érzés is lenne az igazságszolgáltatási tényezőkben vagy pedig a rendészeti, tehát nyomozati hatóságokban. Ha tehát az igaz ságügy miniszter úr érdeklődik azok iránt a sztrájkok iránt, amelyeket akár Budapesten, akár vidéken voltak az elmúlt hónapokban vagy az elmúlt félévben, akkor mindenütt megtalálja, hogy a komoly gazdasági kérdéseket, amelyeknek semmiféle büntető hátterük és büntető vonatkozásuk nincs, úgy igyekeznek a munkáltatók elintézni, hogy feljelentést tesznek a rendőrségen vagy az ügyészségnél s akkor megmozdul az egész igazságszolgáltatási apparátus és az egész nyomozati eljárás és ezeket a szerencsétlen, a nagyobb falat kenyérért harcoló munkásokat letartóztatják, hónapokig fogva tartják és megfosztják személyes szabadságuktól, míg végre odakerülnek a büntető törvényszék elé. Ekkor azután a büntető törvényszék rendszerint arra a bölcs álláspontra helyezkedik, hogy avval a néhány hónapi vizsgálati fogsággal, amelyet az illető eltöltött, amíg az ügye a főtárgyalás elé kerül, kitöltöttnek veszi a büntetést. T. igazságügyminiszter úr, anarchia az ami ezen a téren van és igazán elsőrangú feladatnak kellene lenni, hogy ezen változtassanak. Ha mi erről az oldalról is igyekszünk az igazságügyi tárcánál a politikamentességet hangsúlyozni és annak ügyeit politikamentesen elbírálni, akkor ismétlem, elvárhatjuk, hogy az igazságügyminiszter úr is keresztülviszi ezt az elvet tárcájánál és az alárendelt hatóságoknál és ezeket a szempontokat, amelyeket kritika tárgyává tettem, igyekszik a maga hatáskörében is érvényesíteni. De felhívom az igen t. igazságügyminiszter úr figyelmét valami másra is, ami tulajdonképpen szorosan nem tartozik tárcája körébe, de mégis, mint az igazságügy legfőbb őrének, neki kell ebben a kérdésben is döntő szavának lenni, — arra, tudniillik, hogy a nyomozati eljárásnak bizonyos újabb jelenségeit sajnálattal kell észlelnünk. Politikai bűncselekmények esetén az utóbbi időén azt észleljük, hogy anélkül, hogy ez az eljárás a büntető perrendtartásnak a hatáskörrel vagy illetékességgel kapcsolatos rendelkezéseivel bármiféle te-