Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-270
66 Az országgyűlés képviselőházának 270. ülése 1984- évi május hó 2-án, szerdán. zelmes háború után, a frankfurti béke után megalkotott alkotmányban a tulajdonképpeni parlamentáris kormányzati rendszer lényegében ismeretlen. Ne jöjjenek nekem az olasz rendszerrel, az olasz példával, az olasz fejlődés menetével sem, ahol, mint tudjuk, egv századokon keresztül szétszakított és szétdarabolt népet csak az elmúlt században fogtak össze egységes államba. Azokban az egyes kis, törpe, duodecim államokban és városokban nem is tudott kialakulni a történeti fejlődésnek az a folyamata, amely szükséges ahhoz, hogy egy alkotmány tényleg életerős legyen. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Es ne jöjjenek nekem olyan államok példáival, amelyek a XIX. században recipiálták formailag a parlamentarizmust, de amelyeknél hiányzott a százados organikus alkotmányos fejlődés és iskolázottság, (Ügy van Ibalfelől.) amely a parlamentariz' musnak életerőt és a formának lényeget adott volna. T. Ház! Bármennyire is ócsárolják ma egyesek a parlamentarizmust, — nem tagadom: megvannak és megvoltak a parlamentarizmusnak is a maga hibái és nagy mulasztásai — de azt hiszem, megállapíthatom, — és az idő igazat fog adni nekem ebben — hogy örülhetnek a diktatúrák és a diktátorok, ha a parancsuralmak ki tudnak magukból termelni olyan egyéniségeket, mint a mai nagynevű dik-' tátorok, hiszen legyünk tisztában azzal, hogy a mai diktátorok legnagyobb része politikai pályafutásának startjához <sem állhatott volna diktatúrában, hanem csakis demokráciában. (Ügy van! Ügy van! Taps a baloldalon és a balközéven.) És ha történelmi példát akarok venni, akkor azt hiszem, bármilyen elismeréssel vagyunk is Anglia nagy diktátora, Cromwell iránt, aki modern terminológiával szidta és ócsárolta az akkori angol parlamentet, végeredményben mégis csak hosszabbnak bizonyult a hosszú parlament, mint maga Cromwell. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a balközépen.) De éppen azért, mert a magyar nemzet politikai egyéni s égének t a parlamentarizmus felel meg, — megfelel azért, mert hiszen a magyar nemzet századokon át ebben a rendszerben nőtt fel, ebből a rendszerből táplálta nemzeti létét és viszont nemzeti sajátságaiból táplálta magát a parlamenti rendszert is — óvakodnunk kell egy olyan reformtól, amely bármiféleképpen alkalmat és ürügyet szolgáltatna arra, hogy Magyarországon is megbuktassák a parlamentarizmust. {Helyeslés a baloldalon.) Etekintetben nem akarok bővebben nyilatkozni. Véletlenül a kezembe akadt egy régi felszólalásom. Holnap lesz 19 éve, hogy elmondottam és ebben Károlyi Mihállyal vitatkozva a következőket mondottam. (Halljuk! Halljuk a baloldalon. — Olvassa:) »anélkül, hogy gróf Károlyi Mihály t. képviselőtársam széleskörű fejtegetéseinek részletes taglalásába bocsátkoznám, azon határokon belül, amelyeket a mai körülmények között e kérdés megvitatásának időszerűsége tekintetében magamnak vonjam, csak azt vagyok bátor itt jelezni és esetleges utólagos félreértések elkerülése céljából hangsúlyozni,« — ma is ezt teszem — »hogy én a magam részéről a radikális választójognak híve nem vagyok. Azonban természetes, hogy én a szelekciónak egy olyan alakját tartom szükségesnek ebben a kérdésben, amely a magyar állam fennállását nem veszélyezteti, mert t. Ház, hogy a mai háborús világból vegyek egy rossz, ha úgy tetszik, sántikáló hasonlatot, a lövészárokba sem állítanám be még a legerősebb férfiút sem anélkül, hogy meg ne győződtem volna arról, hogy vájjon tud-e azzal, a fegyverrel bánni 1 ? Ezt bizonyos sántikáló analógiával« — mondottam akkor a háború elején — »kiterjesztem az alkotmány sáncaira is.« Ezen a nézeten vagyok sok mindenféle tanulság és tapasztalat után ma is. (Élénk helyeslés a baloldalon és a balközépen.) A választójogi kérdésnek és problémának ez után a definicója után már azt hiszem, egy pár szóval be is fejezhetem a beszédemet. (Halljuk! Halljuk a baloldalon.) Van még egy szempont, amely arra kötelez % hogy a parlamentarizmus alapján álljak és ennek a rendszernek igyekezzem érvényt szerezni és ez az, hogy egyáltalában nem gondolok és nem is gondoltam soha olyan restauráció lehetőségére, amely abszolút királyi hatalomhoz és egyéni uralomhoz vezet. (Ügy van! a baloldalon.) Ez dezavuálná a magyar alkotmányos történelmi multat és azzal ellenkeznék, kompromittálná a jövőt és a legsúlyosabban érintené a jelen problémáit; elszakadást jelentene éppen attól a jogfolytonosságtól, amelynek helyreállításáért küzdünk. (Úgy van! Úgy van! — Taps a baloldalon.) Bármennyire szükségesnek és időszerűnek tartom is a titkos választójog bevezetése esetén a titkos választójog kilengéseinek, esetleges veszedelmeinek, hátrányainak ellensúlyozását intézményesen is biztosítani, mégis éppen a parlamentarizmus fennhatóságának szempontjából sem hiszem, hogy az 1860. évi októberi diplomában találnám meg a védelemnek azokat az alkotó elemeit, amelyekkel meg tudnánk védeni az országot egy második 1918-i októbrizmustóh Ha már a restaurációval és a trón kérdésével foglalkozom, méltóztassanak megengedni, hogy pár szóval leszögezzem itt a magam álláspontját, annyival is inkább, mert ezt még a mai napig itt a Házban nem tettem meg. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A magam részéről teljesen magamévá teszem azt, amit Sigray gróf t. képviselőtársam a múlt év május 3-án itt elmondott: »Mi is azt valljuk, hogy a királyt csakis az egész nemzet közakarata» csakis a kormányzó, a kormány és az országgyűlésnek közös akarata hozhatja vissza az országba.« (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) »Náluk van a hatalom, ők vannak hivatyaarra, hogy előkészítsék a restaurációnak az útját, de náluk van a felelősség is.« (Ügy van! a baloldalon.) Ezt a magam részéről teljesen magamévá teszem és csak egy pár egyéni reflexiót vagyok bátor ehhez hozzáfűzni, még pedig nemzetközig viszonylatban azt, hogy érthetetlennek, sainálatosnak íés a magyar nemzet szempontjából károsnak és hátrányosnak tartanám, ha a mai kaotikus Európában, az általános bizonytalanság és bizalmatlanság közepette és ebben a légkörben csak az az egy fix pontja lenne ellenségeinknek, vagy egyéb tényezőknek: a magyar kormánynak a trónkérdésben elfoglalt negatív álláspontja. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A magam részéről azt tartom, hogy vagy hiszünk az ország feltámadásában, vagy nem. Es ha hiszünk benne, — aminthogy hiszünk valamennyien — akkor kerülnünk kell és én kerülöm is mindazt, ami gyengíthetné, vagy csökkenthetné azokat a szálakat és azok erejét, amelyek akár magyar-, akár nem magyarnyelvű, elszakított testvéreinket a múltban. — és részben a jelenben is, akár tetszik, akár nem — összetartotta és öszszekapcsolta. (Ügy van! a baloldalon.)
