Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának 269. ülése 1984 május 1-én, kedden. 49 a rendet biztosítani tudja, ez neki elsőrendű kötelessége; ha azért külön érdem és elismerés valakinek jár, akkor a magyar nép millióinak jar. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Ennyiben voltam bátor igen t. képviselőtársam felszólalásának bizonyos részeivel foglalkozni. Méltóztassék megengedni nekem, hogy ma egy olyan eseménnyel is foglalkozzam néhány szóval, amely a szomszédságunkban tegnap tortént meg. (Halljuk! Halljuk!) Nem ildomos dolog innen a parlament nyilvánosságából idegen állam belső ügyeivel foglalkozni, de tegnap inaugurálta a baráti, (Gr. Sigray Antal: Szövetséges!) szövetséges osztrák nép az új alkotmányt. Hogy ez az új alkotmány világnézeti, vagy egyéb más szempontokból milyen, hogyan fog beválni, ez nem a mi dolgunk, ezt nem mi vagyunk illetékesek elbírálni. Egyet azonban, azt hiszem, a mélyen t. Ház többségének, vagy talán remélni merem, egészének is meggyőződéseként hangoztatok, azt, hogy ennek az új Ausztriának ez a baráti magyar nép az új alkotmány égisze boldog prosperálást kíván, mert az ő prosperitásuk jelenti a mi prosperitásunkat is, az ő boldogulásuk jelenti részben a mi boldogulásunkat is. (Ügy van! Ügy van!) Igen t. Ház! Visszatérve ia költségvetés bírálatára, méltóztassék megengedni nekem azt a megállapítást, hogy ezt a költségvetést én nemcsak hogy a mi agrárjellegünkkel szembenállónak, hanem egyenesen antiszociálisnak is tartom. Ha végignézek a rubrikákon, kénytelen vagyak azt tapasztalni, hogy olyan költségvetési tételeknél, amelyek a mai szörnyűséges nyomor enyhítését volnának hivatva, szolgálni, sokszor sokkal nagyobb a csökkenés, mint olyan tételeknél, amelyek talán nem elsőrendű szükségleteket elégítenek ki. Csak egy-két példát vagyok bátor erre nézve felhozni. Itt van például a nadikölcsön• segélyek ügye. En bölcsen tudom, hogy ha azt nézzük, mennyi nosztrifikált hadikölcsön van ebben az országban, akkor tényleg azt kell mondanunk, hogy ma nagyobbszabású valorizációról, vagy a kérdésnek radikálisabb megoldásáról egyelőre szó sem lehet. Lehetetlen állapot azonban, hogy azoknak az embereknek segélyezése, akik annakidején becsülettel, tisztességgel értéket áldoztak, talán utolsó krajeárukat áldozták a haza oltárán, talán utolsó forintkájukat hozták oda és ma talán végső nyomorban élnek, attól tétessék függővé, hogy vájjon 5000, 3000 vagy 2000 koronát áldoztak a haza oltárán. Azt tapasztaljuk a költségvetésben, hogy a régebbi állapottal szemben majdnem felényi visszaesés van; 5 millió pengővel. szemben ma csak 3 millió pengő áll a hadikölesönök karitatív valorizációjának rendelkezésére. (Egy hang balfelől: 3,200.000!) Az a 200.000 pengő megint más, az nem' a kisemberek, hanem árvapénztárak és más hasonló intézmények számára van felvéve. (Farkasfalvi Farkas Géza: Jótékonycélú intézményekre!) En azt a distinkciót, amely a hadikölcsönsegélyezést a jegyzett Összeg nagyságához köti, teljesen igazságtalannak és helytelennek tartom. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Csak egy konkrét példát mondok. A napokban künn jártam a kerületemben. Odaáll elém egy töpörödött öreg asszonyka és atzt mondja: Uram, nézze, 80 esztendős vagyok, azt a 800 koronát, amelyet békeidőben mint cseléd spóroltam meg, a háború alatt hadikölesönbe fektetKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXII. tem; nincs semmi másom, mint az a 800 korona hadikölcsön, hát én nem kapok segélyt, aa a 15—20 holdas, vagy nem tudom milyen más vagyonnal bíró, aki 5000 koronánál többet jegyzett, az meg kapott hadikölcsön-segélyt. — Én tayaly már voltam bátor a belügyminiszter úr szíves figyelmét felhívni erre, kérve őt, hogy az 5000 koronánál kisebb címletek után is adjanak segélyt (Felkiáltások jobb felöl: Meg is lesz!) és be kell vallanom, van is ennek foganatja, mert 1000 koronáig le is engedték a határt abban az esetben, ha az illetőnek semmiféle más életlehetősége, vagy pedig kenyérkereseti forrása nincs, (Farkas Gyula: Különleges méltánylást érdemlő esetben!) ha teljesen keresetképtelen vagy vagyontalan beteg öregember. Én azt volnék bátor ezúttal is proponálni, ne méltóztassék a segélyezést bizonyos maximális határhoz kötni. Ha már karitatív hadikölcsönsegélyezésnek, valorizációnak nevezik ezt, akkor legyen tényleg karitatív és ahol kell, ahol szükség van rá, ott egyénileg tessék elbírálni és akinek szüksége van a segítségre, azt méltóztassék hadikölcsön-segélyben részesíteni. (Egy hang a baloldalon: Ez méltányos!) Valahogy úgy érzem, nem erkölcsös dolog, hogy éppen azokkal az emberekkel bánunk el ilyen szűkkeblűén, akik annakidején az első sraóra talán utolsó vagyonkájukat letették a haza oltárária, Ezért mondottam, hogy ez antiszociális dolog. A második példa a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák járulékának kérdése. Mély tisztelettel és nagyrabecsüléssel viseltetem a honvédelmi igazgatás iránt, hiszen szemünk fénye, büszkesége a mai önálló nemzeti hadsereg és az is szükséges volt, hogy a hadseregnek és a polgári társadalmi osztálynak együtt dobogjon a szíve és ne legyen különbség a két társadalmi osztály közt. Ha azonban azt látom, hogy azokkal szemben, akik a háború alatt teljesítették kötelességüket és mint rokkantak jöttek haza, vagy akik elveszítették férjüket vagy apjukat, a nemzet nem rója le a háláját úgy, ahogyan le kellene rónia, hanem ott is lecsipeget abból a pár knajcárból; amikor azt látom, hogy az idei költségvetésben 500.000 pengővel kevesebb van felvéve ezeknek ellátására, mint tavaly: akkor ezt a legkevésbé sem helyeselhetem. Persze, a bölcs 'számemberek jazt mondják: kérem, egypáran meghaltak imár, kevesebbet kell felvenni erre a célra. Ezzel szemben azt vagyok bátor mondani, hogy: ha meg tudunk ilyen módon spórolni valamit, azt adjuk oda azoknak, akik még életbenmaradtak, mert én saját tapasztalatomból mondhatom, hogy a népjóléti minisztérium kormányzása alatt sokkal nagyobb megértéssel, sokkal több szívvel és lélekkel intézték a hadirokkantak és hadiözvegyek dolgát, mint ma. Van valami paragrafus, amely azt mondja, hogy akinek fél füle van, az 0:3%-os rokkant, azután, nem tudóim, akinek a lába hiányzik, csak 25%-os, és így tovább, szóval bizonyos séma szerint intézik a dolgokat és nem törődnek azzal, hogy az idők múlásával rokkant öregebb lesz, kevésbé munkaképes lesz, elzárják őt attól, hogy a rokkantság foka felemeltessék. Egyszer Korányi pénzügyminiszter úr itt azt mondotta, hogy a nemzet becsülete a pengő. Nem akarok Fenyő Miksa igen t. barátommal vitatkozni, aki innen hátulról lelőne, ha a pengőhöz hozzá mernék nyúlni. (Fenyő Miksa közbeszól.) Te is hozzá fogsz nyúlni? Akkor rendben van! (Derültség.) Nekem azonban az a véleményem, hogy a magyar nemzet