Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának gyonvált ságtörvény hozta. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy itt vicinális kérdésről beszélek, meirt hiszen ezzel a három községgel az össizes azon birtokossági legelőket felsoroltam, amelyek vagyonváltság fizetésére kötelezettek. A hajdúk és a kánok ugyancsak meglakoltak privilégiumaikért! Ahol jogokról volna szó, ott ezeket nem tekintik országos nemeseknek, annál inkább azonban azoknak, amikor a nemesség kötelezettségekkel jár. Megállapították tehát a kún és hajdú törpebirtokos oknak a legelőbirtokára is, hogy ez nemesi közbirtokosság s a vagyonváltságra kötelezettek alá sorolták. Ennek eredménye például a hajdúszoboszlói, pusztaiangyalházai közbirtokosságnál az, hogy költségvetésük 75%-át a vagyonváltsági teher emészti fel. Amellett 20—22 pengő egy borjú legelőbére és emiatt esett a vagyonváltság kivetése , óta a hajdúszoboszlói állattenyésztés a réginek mintegy egyhatodára. (Felkiáltások a baloldalon: Szörnyű!) Hiába hoztuk fel, amint a törvény mondja, hogy a tagosításkor a közösségben hagyott legelő mentes a vagy on váltságtól, ez is a tagosítás alkamával nem ugyan hagyott, hanem közösség-ben maradt legelő. Kaptunk is ígéretet a hiba némi korrigálására, az eredmény azonban mégis elutasítás lett, s ezzel a forma agyonütötte a lényeget. T. Ház! A földmívelésügyi miniszter urat kérem, segítsen meggyőzni a pénzügyi kormányzatot necsak a kivetés igazságtalanságáról, hanem arról is, hogy milyen nemzetgazdasági kár egy-egy virágzó (mezőgazdasági népesség állattenyésztésének ilyen formában való tönkretétele. Ugyancsak a szükség diktálja azt a kívánságot is, hogy a tagosítási költségek olcsóbbá tétessenek, (Élénk helyeslés.) tekintettel a tagosítás nagy nemzetgazdasági jelentőségére. Ezek a tagosítási költségek sóik esetben igen aránytalanul magasak, (ügy van! ügy van!) Van egy községem, ahol — igaz, hogy magas a kataszteri tiszta jövedelem — több mint 60 pengő esitk mint tagosítási teher némely hold földre. (Felkiáltások: Szörnyűség!) Kérnem kell tehát a pénzügyimiinisiziter urat, hogy a tagosítási költséghátralékot tekintse olyannak, mint az adósvédelemben az adóhátralékot (Élénk helyeslés.) és adjon ezeknek befizetésére tíz évi kamatmentes törlesztést, amely idő alatt a magyar gazda egészen biztosan és pontosan be fogja fizetni ezeket a hátralékokat. Ugyancsak a pénzügyminiszter úrhoz kell fordulnom azzal a kérelemmel is, hogy vegye revízió alá az illetékkivetésnél a törvényszerű legkisebb értéket. Ma ugyanis, amikor az ingatlanárak több mint kétharmaddal szálltak alá, ez a forgalmi ár mindig alatta marad a kataszteri tisztajövedelem ötvenszeresének, vagy a házadóalap 10-szeresének, amit a törvényszerű legkisebb érték fikciója képez. (Simon András: Nemlétező árak után fizetnek illetéket!) Ez a törvényszerű legkisebb érték a mai gazdasági helyzetben tulajdonképpen az illetékkulcsnak burkolt felemelését jelenti. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A kisipar és a kiskereskedelem együtt szenvedi a gazdákkal a nehéz időket, (Farkas» falvi Farkas Géza: ÍTgy van!) várva a forgalmat és ezzel a lélekzethez jutást. Teljes elismeréssel a kormány jóindulatáért, amellyel az adó- és az OTT-hátralékok befizetését megkönnyíti, szükséges, hogy a hitelnyújtás tágabb mértéke és a kisiparnak, a vidéki kézműiparosságnak a közszállításokban való részesítése. 269. ülése 193% május 1-én, kedd&n. 47 ! Nem mulaszthatom el, hogy a kereskede! lemügyi miniszter úrnak be ne számoljak a legutóbb folyósított kisipari segélykölesönökről. Ezeket a kölcsönöket a vidéken kétféleképpen fogták fel. A legtöbb helyen úgynevezett karitatív kölcsönnek tekintették, aminek valószínűleg szánva is volt. A hajdúszoboszlói ipartestület nagyon érdekes gyakorlatot folytat ebben a tekintetben. Ügy tekinti ezeket a kölcsönöket, mintha azok kölcsönsegélyalapok volnának. Aruanyag beszerzésre, vásári áruk készítésére ad ki az iparosoknak kölcsönt és amikor ezek ára befolyik, más iparosnak adja. Ilyenformán az ottani ipari termeléshez szükséges tőkét szolgáltatja, tehát ezeket az összegeket egész észszerűen használja fel. Melegen ajánlom a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ezt az eljárási módot. Még a nemzet napszámosainak, a felekezeti tanítóknak helyzetéről szeretnék egészen röviden egypár szót mondani, mert úgy látom, hogy időm letelőben van. Csak egy tényt akarok tehát leszögezni. A hajdúszoboszlói református egyház tanítóinak több mint 32 ezer pengővel tartozik. Teljesen reménytelen dolog egy olyan vátrosban, ahol a községi pótadó több mint 120%, hogy a nép egyházi adóit ki bírja fizetni olyan mértékben, hogy az egyház kötelezettségének eleget tudjon tenni. Két tanító beszélget, a közoktatás egy kiváló képviselőjének, Gönezy Pálnak szobra, alatt. Az egyik tanító azt mondja: Szoboszlón ez az a hely, ahol a legjobban érzem magamat, mert ez az egy ember, akinek nem tartozom semmivel, — mutat a szoborra. Kérem a kultusz- és pénzügyminiszter urakat, juttassák dűlőre ezt a nehéz kérdést, mert hiszen ez nemcsak a felekezeti tanítók ügye. hanem a magyar nemzeté is. (Farkasfalvi Farkas Géza: Nem kap a kultuszminiszter ur semmi pénzt! Ö megcsinálná!) Még arról a hátrányról szeretnék pár szót szólani, amely a hadviselteket sújtja, mert a háborúban részt venni voltak kötelesek azokkal szemben, akik nem vettek részt a háborúban. (Halljuk! Halljuk!) Különösen a köztisztviselők között akárhányszor előfordul, hogy az a tisztviselő, aki a háborúban nem vett részt, mert például fel volt mentve, rangban sokkal előbbre haladt, mint az a hadviselt társa, aki a háborúban életét tette kockára és legalább egészségét elvesztette. (Tóth Pál: Mindenki jobban járt, aki itthon volt!) Ismerek például kétrozetás vasutasokat, akik becsületesen végigküzdötték a háborút, meg van rakva a mellük kitüntetésekkel és mégis alázatos alattvalói főintéző kortársaiknak, akik a háború alatt fel voltak mentve. (Farkasfalvi Farkas Géza: Ez igaz!) Azt hiszem, hogy ennek az igazságtalanságnak kiküszöbölése a jövő szempontjából is nagyon, de nagyon hasznos lenne. T. Képviselőház! Lehet, hogy ez a költségvetés nem fog reálisnak bizonyulni, mert az a gazdasági javulás, amelyet most legalább szívünkön keresztül feltételezünk, nem áll be. Az is igaz, hogy ez a költségvetés nem a kormány elgondolásainak kifejezője, hanem csupán megalkuvás a tényleges helyzettel, a lehetőségekkel. Es mégis elfogadom ezt a költségvetést, mert az a kormány terjesztette elénk, amelynek volt szíve és bátorsága a mi igazságunk követelését a nemzetek elé terjeszteni; amely a jobbulásban való erős bizakodásával a nép lelkébe is hitet és bizalmat öntött; amely az én tapasztalatom szerint felfigyel az ország