Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-278
Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése 1934. évi május hó 16-án, szerdán, Almásy László, Czettler Jenő és Bessenyey Zénó elnöklete alatt. Tárgyai: Az 1934/35. évi állami költségvetés külügyi tárcája. Felszólaltak : Lakatos Gyula előadó, báró Orosdy Fulopné, Pintér László, Fábián Béla, Beck Lajos, Buchinger Manó, Kánya Kálmán külügyminiszter, Túri Béla, Kórodi Katona János, vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre. — A költségvetés igazságügyi tárcája. Felszólaltak : Őrffy Imre előadó, Petro Kálmán, Lányi Márton, Káinoki Bedő Sándor. — A legközelebbi üiés idejének és napi. rendjének megállapítása. — Az igazságügyminiszter írásbeli választ adott Melczer Bélának a battonyai villamossági vállalat ügyében előterjesztett interpellációjára. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen voltak : vitéz Gombos Gyula, Hóman Bálint, Imrédy Béla, Kánya Kálmán, Lázár Andor. (Az ülés kezdődik d. u. í óra 2 perckor.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: T. Képviselőház! Az ülést megnyitom. A miai ülés jegyzőkönyvét vezeti Henczegh Béla jegyző úr, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Pataosá Dénes jegyző úr, az ellene felszólalókat pedig Esztergályos János jegyző úir. Napirend szerint következik a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az előadó Lakatos Gyula képviselő úr, őt illeti a -szó. Lakatos Gyula előadó: T. Képviselőház! A külügyi tárca költségvetésének végösszege kilenc és félmillió pengő nettó, ha pedig a tárcával kapcsolatos nyugdíjterheket hozzászámítjuk a költségvetés összegéhez, az 10*2 millió pengős összeget mutat fel- Amint látjuk tehát, kormányzatunk ezen ágának költségvetése nem veszi túlságos mértékben igénybe a magyar adófizetők áldozatkészségét. Ha százalékosan szembeállítjuk a magyar külügyi költségvetés arányszámait azokkal a számokkal, amelyeket más hasonló arányú és . hasonló külpolitikai helyzetben levő országok a maguk külügyi kormányzatának a költségeire szánnak, akkor azt látjuk, hogy Magyarország nemcsak abszolút összegekben, hanem százalékosan is alatta van majdnem minden hasonló arányú európai ország külügyi költségvetése méreteinek. Már pedig abban a tekintetben, hogy egy ország milyen összegeket kell hogy a maga külügyi költségeire szánjon, az illető ország külpolitikai beállítottsága is rendkívül fontossággal bír. Vannak országok, amelyek nemzetközi tekintetben, nemzetközi viszonylataik tekintetében úgyszólván szaturáltak, amelyeknek nincsenek igényeik a nemzetek társaságával szemben és amelyek abban a szerencsés pozicíóban is lehetnek, hogy nincsenek defenzív szerepben KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. sem, hogy bizonyos pozíciót külügyi és nemzetközi akcióval kelljen megvédelmezniök. Ezek az országok természetesen kevesebbet kell, hogy áldozzanak a maguk külügyi kormányzatára. Alapjában véve megengedhetnék maguknak azt a luxust is, hogy alig adjanak valamit erre a célra. Magyarország — sajnos — nincs ilyen helyzetben. Magyarország, amint mindnyájan nagyon jól tudjuk, nem engedheti meg magának, azt 5/ bogy egy statikus, a jelen viszonyokat lekötő, petrifikáló külpolitikával megelégedjék, a »dinamizmus« terére kell lépnie, vagy amint magam egyszer már más helyen volt szerencsém kifejezni, felperesként kell szembe állania a nemzetek társaságával. Ilyen körülmények között bele kell esnem abba a látszólagos hibába nekem, aki egyébként gazdaságpolitikával foglalkozom, hogy míg gazdaságpolitikai téren általában a legnagyobb és legkonzekvensebben keresztülvitt takarékosságot vallom elvemnek, addig külpolitikai téren azt kell mondanom, hogy vigyázzunk ezzel a takarékossággal, tovább egy lépéssel sem szabad menni! Mert belpolitikai téren elvégre a takarékosság által diktált leépítések legfeljebb azzal a hátránnyal járnak, hogy szegényesebben vagyunk ellátva, bár itt is meg kell jegyeznem, hogy az a takarékosság, amely a nemzet felszerelésének, a nemzet termelő tőkéinek karbantartását, vagy fejlesztését leköti, még belpolitikai téren is aggályos, a külpolitikában azonban igen precízen megvonhatok a takarékosság határai. Azt kell mondanom, hogy szinte kár pénzt kiadni olyan külpolitikai instrumentum fenntartására, amely azon keretek között, amelyben méretezve van, azt a célt, amelyet kívánunk tőle, nem tudja betölteni. (Fábián Béla: így van!) Ha nemis állítom azt, hogy a magyar külügyi költségvetés ezt a határt már átlépte, mégis azt kell mondanom, hogy ettől a határtól nincs meszsze, mert ha kis ország vagyunk is, legyen szabad azt a hasonlatot alkalmaznom, hogy ez olyanféle, mint egy nagyobb, vagy kisebb óramű közötti különbség: annak a kisebb óraI műnek még sokkal precízebb és drágább alkat66
