Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

38 Az országgyűlés képviselőházána földjéhez és viskójához, amely igenis szorgalmas, dolgos és e mellett pontos adófizetője akar lenni ennek a magyar hazának, amely ragaszkodik ehhez az ősi magyar földhöz, méltóztassék annak a gazdának akiről a bizottság meg állapítja, hogy saját hibáján kívül nem tud kamatfizetési kötelezettségének eleget tenni, haladékot adni, hogy a kamat fizetését az aratás utáni időben teljesíthesse. Még arra szeretném a mélyen t. pénzügyminiszter úr figyelmét felhívni, hogy ez az esedékes kamatfizetés lehetőleg ne közvetlenül az aratás befejezése után történjék. Hiszen mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a legtöbb esetben a cséplésnél olyan mértékben jelentkezik a kínálat a búzánál, hogy az az árakat leveri és a legtöbb esetben — tisztelet a kivételnek — a kereskedelem is igyekszik a nagy kínálat következtében az árakat mesterségesen lemorzsolni. Kérem tehát a pénzügyminiszter urat, találja meg a módját annak, hogy ezeknek a saját hibájukon kívül bajbajutott gazdáknak ne az aratás befejezése után, hanem csak egy távolabbi időpontban, október végén vagy november elején kelljen az esedékes kamatot megfizetniök, nehogy a nagy kínálat folytán armígy is levert árakat még ezzel is rontsuk. T. Ház! Kénytelen vagyok itt még olyan kérdésre rátérni, amely az agrárlakosságot nagymértékben érdekli. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Ez a vámmalmok őrlési díjainak a felemelése. A magam részéről teljesen meg tudom érteni és méltányolni is tudom azt, hogy a molnárok a terményárak esése következtében', mikor úgy látták, hogy a terményárak esése következtében már rezsijük sincs fedezve, a százalékosan természetben lerótt terménnyel, kényszerülve voltak a kormányhoz fordulni és kérni az őrlési százalék felemelését. Azonban itt is különbséget kell tennem. Mert igenis vannak nagy villany- vagy gőzerőre vagy nyersolajra, avagy benzinerőre berendezett malmok, amelyek, tekintve a borzasztó magas rezsit, tényleg képtelenek ezeket az alacsony terményárakból fedezni. Gondoljuk meg azonban azt, hogy amikor például Miskolc vidékén a villanyerőre berendezett malmok cirka 30—40 fillérrel fizetik az üzemáramot a villanytrösztnek, ugyanakkor ez a vil lány tröszt a diósgyőri gyártól hat fillérért kapja a felesleges áramot. Ilyen körülmények között talán mégis csak módot lehetne nyújtani arra, hogy a malmok rezsítételének a csökkentésével segítsünk ezen a bajon. " Ha meggondoljuk azt, hogy a vámmalmok őrlési díjainak felemelése milyen mértékben érintette a magyar kisgazdatársadalmat, de nemcsak a kisgazdatársadalmat, hanem a gazdasági cselédet, a magyar kisiparost, a kiskereskedőt és a zsellért is, ha meggondoljuk azt, hogy egy gazdasági cseléd vidékenként 14—16 métermázsa vegyes terményt kap évi bérül, de nagyon sok helyen még annyit se, ha meggondoljuk azt, hogy ebből mintegy 25%-ot otthagy a molnárnál és ha ehhez hozzávesszük még azt, hogy a mi vidékünkön például a gazdasági cseléd és a zsellér a legtöbb esetben — hála Istennek 10—12 gyermekkel van megáldva, akkor tudjuk értékelni, hogy az a vám milyen nagy kárt és megterhelést jelent a kiscselédeknek, ezeknek a kisexisztenciáknak a számára. Amikor a védett birtokok és általábanvéve a birtokok teljesítési kötelezettségének elhalasztását kérem a pénzügyminiszter úrtól, kénytelen vagyok rátérni az illeték kérdésére is. Az 269. ülése 1934 május 1-én, kedden. illeték kérdés© is olyan kérdés, amely különösen a vidéki kis magyar exiszteneiákat érinti. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy kötelezettségeiknek mindnyájan kell, hogy eleget tegyünk. A magyar ember és általábanvéve a magyar faj kötelezettségének minden tekintetben és minden áron igyekszik eleget tenni, azonban sajnos, ezt az országot nemcsak a megcsonkítás, nemcsak a megszállások és az azt követő rettenetes gazdasági háború, hanem még egy olyan sajátos istenverése is meglátogatta, amely a szomszédos államokat nem sújtotta, sőt talán az országnak egyes vidékeit, amelyek a sorstól jobban voltak dédelgetve, szintén nem. Ez pedig: a rossz aratás. Ha a mi vidékünket veszem tekintetbe, akkor merem állítani azt, hogy 5—6 esztendő óta nem volt tisztességes aratásunk, sőt az idei aratási kilátásaink^ is olyan kedvezőtlenek és olyan szomorúak, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) hogy a magyar gazda már szinte ki sem akar menni földjére. Méltóztassék elgondolni azt, hogy az egész tavasz folyamán mindössze hat milliméter csapadékot mértünk a jelenlegi kánikulai forróságban. Ez annyira elrontotta kilátásainkat, hogy ha hamarosan nem kapunk esőt, akkor igazán nem tudom, mit fog csinálni a magyar gazda és az a gazdatársadalom, amely minden reménységét az idei aratásba vetette. Látom, hogy a kormány és különösen a miniszterelnök úr igazi magyar fajszeretetével és hazaszeretetével, a magyar fajba vetett azzal a rendíthetetlen hittel és ragaszkodással, amely minden lépését jellemzi, mindent megtesz a gazdatársadalom érdekében. Hiszem, hogy ezzel a munkájával meg fogja találni azokat a módokat, amelyekkel ezeken a szerencsétlen és önhibájukon kívül bajba jutott gazdatestvéreinken segíteni lehet. Látom azt a munkát, amelyet a m. kir. kormány a búzaértékesítés kérdésében kifejt; látom, hogy maga a miniszterelnök úr az egész külföldet bejárja és igyekszik ledönteni azokat a hatalmas páncélfalakat, amelyeket az emberi gyűlölet és a hazánk megfojtására irányuló akarat épített körénk, s igyekszik ebből az egérfogóból, ebből a nyomasztó légkörből, amelybe a trianoni békediktátum bennünket sodort, kitörni. Látjuk, hogy a miniszterelnök úr elutazik a szomszéd államokba és igyekszik a magyar terményeknek, a magyar búzának, a magyar állatnak piacokat biztosítani, igyekszik a magyar terményeket illő áron, olyan áron eladni, amely mellett a magyar gazda megtalálja számítását, rezsijét fedezni tudja és még azonfelül marad bizonyos polgári haszna is. Remélem, hogy ezeket a cselédeteket siker is fogja koronázni. Mikor ezekről a kérdésekről beszélek, viszszatérek Kenéz és Berki igen t. képviselőtársaimnak gyönyörű beszédeire, amelyek mindnyájunk szívében és lelkében élnek. Ezek a beszédek az egyke kérdésével foglalkoznak. Nézetem szerint azok a megoldási módozatok, amelyeket Kenéz és Berki képviselőtársaim felhoztak, mind alkalmasak annak elérésére, hogy a magyar családokban ismét nagyobb legyen a gyermekáldás. Az ő általuk felhozott okok mellett azonban én — sajnos -még egy sokkal nagyobb és sokkal, hatalmasabb okot is látok, amely a magyar családokat az egykére készteti. Ez az ok az elhelyezkedési és a megélhetési gondok súlya. Régebben, ha egy családban 8—10 gyermek volt, az ennek a családnak boldogulását és könnyebb megélhetését jelentette, mert a gyermek már 6^8 éves korában elment napszámba és segítségére volt