Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

ig gyűlés képviselőházának 2 77. ülése 1934 május 15-én, kedden. Az orszá mutatják, hogy hány millió ember él az iparból, a mezőgazdasággal foglalkozók száma pedig lényegesen visszament

1

? Lehet-e akkor felvetni ezt a töprengő kérdést, amikor a legnagyobb aggodalomban vagyunk, hogyan fogjuk mi a diplomás — és mint itt helyesen követelték — és nem diplomás ifjúságunkat valahogyan elhelyezni, amikor afelett aggódunk, hogy a középosztály problémáját hogyan tudjuk közelebb vinni a megoldáshoz? Nagy csapás volna, ha mi erre a lejtőre tévednénk, de merem állítani, hogy nem is vagyunk ott. Itt csakis arról van szó, hogy az egyformán fontos gazdasági ágak közt okos és helyes harmónia legyen és hogy azt a sokat kívánt harmóniát tényleg mint egyenlőséget, mint szabadságot megvalósítsuk és érdekében helyes intézkedéseket tegyünk. Mert ne méltóztassanak azt gondolni, — sajnálom, hogy Éber An

: tal t. barátom nincs itt — hogy a gazdasági szabadságnak ezt a rendszerét Smith Ádám, vagy Ricardo agyalta ki; az a természetnek és a gazdaságnak érctörvényei szerint bizonyos adottságokban kialakult és a tudósok utólag csinálták meg a teóriáját. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Meg tudom azonban érteni ezt a felfogást, mert megmondom őszintén, én is a szabadságnak vagyok a híve, mert gazdasági ember nem is lehet másnak a hive, hiszen a szabadságban és az előbaladásban van az élet; továbbmegyek: magyar ember nem is lehet másnak a híve, mint a szabadságnak, mert ez egy belénk gyökeredzett érzés és nem frázis, ha azt mondom, hogy ez így van Bölcs Leó óta, akit azt mondta, mint legjellemzőbb dolgot, hogy: satt y.at elev&íoov xovto TO e

itvoç. Bizony szabad ez a nép! A szabadság mellett szól az is, hogy annak rendszerét évtizedeken át kipróbálták. (Ulain Ferenc: A mezőgazdaságban is!) — egy nézeten vagyok, csak méltóztassék ^ megvárni a végét — azonban ezt a szabadságot úgy értelmezni, hogy az erős tetszés szerint elnyomhatja a gyengét, helytelen. A szabad verseny fékje, sarkantyúja és értékmérője az egész liberális gazdasági és a Smith-féle rendszernek, azt azonban csak úgy lehet elfogadni, ha létezik. Ha a kartellek, ha a külföldi államok elzárkózása lehetetlenné teszik, akkor a szabadságból éppen a szabad levegő hiányzik. Nekünk arra kell törekednünk, hogy intézkedéseink éppen ezt a szabadságot, az egyenlő versenyfeltételeket biztosítsák és arra kell törekednünk, hogy az egyéni iniciatívát ne öljük meg, mert akkor lesz egy gyönyörűen irányított, befagyott bürokráciánk. De kell, hogy legyen merészségünk irányítólag belenyúlni ott, ahol szükséges. Általában fontos, hogy a kormányzati férfiak neösak elveket hangoztassanak, (Ügy van! Ügy van! balfelőL) hanem inkább cselekedjenek. (Ügy van! Ügy van! — Taps balfelőL) Mélyen t. uraim! Nagyon jól mondotta a nagy jogtudós. Windscheid egy más vonatkozásban és

1 ez itt különösen igazi: Macht' erst nur gute Urteile, die guten Gründe werden is©hon folgen. Idézzünk elő tűrhető állapotot, hogy ebből a lehetetlen helyzetből ki tudjon menni ez a nemzet gazdaságilag is és akkor utólag magam fogok majd nyugalomban vállalkozni néhány kiváló gazdasági szakértő barátommal arra, hogy megírjuk ennek az exodusnak, ennek a thalassáhoa, a szabad tengerhez, a magyar szabadsághoz való anabázisnak az egész teóriáját. (Ügy van! Ügy van! — KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. 435 Taps jobbfelől) En azt mondom, hogy gazdasági ügyekben a konkrét felelősséggel terhelt államférfi, vagy politikus csakis cselekedetein mérheti le eszméit és nem fordítva. Ezért én ebben a dologban eklektikus vagyok, nem kötöm magamat egyik teóriához sem, még akkor sem, ha az egyik vagy másik szimpatikusabb; én Csak ennek az anabázisnak a során hozzá akarok járulni a magam szerény erejével ahhoz, hogy a nemzetet kivezessük ebből a helyzetből. e A belkereskedelemnek nagyon sok problémája van, amelyeket itt felhoztak. Ami Eber Antal t.

r barátomnak a,zt a vádját illeti, hogy itt a faértékesítés terén valami olyan történt, ami ígéretemmel ellentétben áll, ezt nem tudom, most hallom először. Tény az, hogy nekem ez az egész konstrukció nem volt szimpatikus és ma sem az. A fatermelők érdekében létesült, hogy azok magasabb árat kapjanak és előleget is, tehát, hogy ki ne legyenek szolgáltatva a pénztelenség miatt a rossa feltételeknek. Ezt a szolgálatot, — azt hiszem — ha helyesen hajtják végre, meg is fogja tenni. Kikötöttem a kereskedelem érdekében bizonyos feltételeket, amelyeket mindenki elfogadott. Ha arról van szó, hogy ezeket a feltételeket most valamelyik oldalon nem tartják be, meg fogom vizsgálni, hogy a feltételek betartatnak-e % A kereskedelem problémái közül most nem akarok nagyon sokra rátérni. Tudom, hogy a tőzsde kérdése, amelyet Sándor Pál vetett fel, nagy probléma. Majd foglalkozom ezzel a gondolattal. Az áruházak versenye (Ügy van! Ügy van! balfelőL) rendkívül felfújt dolog, valójában egy százaléka sem annak, hogy milyen lárma van körülötte, de ezt a százalékot is meg fogjuk oldani. A Kereskedelmi és Iparkamara már foglalkozik vele. Itt van azután a gyárak detail eladásának a kérdése. Ezt a kérdést a legutóbb tárgyaltuk le és próbáljuk megoldani« Itt van a kiskereskedői hitel, amelyről később fogok nyilatkozni és itt van ennek a korlátozásos kötöttségi rendszernek az az ezer baja, amely természetesen a kereskedőt sújtja. Ami gyorsítás, javítás lehetséges, azt meg is fogom tenni, de a kötöttség rendszerének megszüntetését — sajnos — nem tudom megígérni. Csak annyit tudok ígérni, nem tőlünk fog függeni, hogy ennek a leépítését megkezdjük. Ezt ránk erőszakolták és amíg ez a helyzet, azt, sajnos, fenn kell tartanunk. A gyáripar fontosságáról az előbb már nyilatkoztam. A gyáripar meg lehet győződve arról, hogy export-tevékenységét r alá fogjuk támasztani és pedig a mezőgazdaság érdekében is fogjuk ezt tenni. Ahol viszont a gyáriparnak áldozatokat kell hoznia a mezőgazdasági termények behozatala végett, ott a vámtételek nem fognak bennünket feszélyezni. A vám tété;leket előre lefaragni, beengedni azt ostromló idegen árut és ha bent van, akkor próbálni vele tárgyalni, így nem lehet eljárni, hanem csak úgy, hogy konkrét szerződésnél konkrét előnyük kedvéért konkrét áldozatokat hozunk. Ez megtörtént és pedig felelősségem tudatában merem állítani, az olasz, az osztrák és^ a német szerződést tekintve, messzemenő mértékben. Az ipar nagy áldozatokat hoz ezen a téren. Ha túlzott vámvédelemről méltóztatik beszélni, akkor egyetértünk, mert ahol túlzás van, ott együtt fogjuk a túlzásokat megszüntetni. De méltóztassanak meggyőződve lenni arról is, hogy ez a vámvédelem legtöbb tételében nem olyan túlzott, mint ahogyan eredetileg 61