Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-277

416 Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 19SU május 15-én, kedden. velet az ottani legnevezetesebb vendéglős, az, aki a régi, szomorú emlékű Hungária részvénytársaságot most bérbevette és aki, azt hiszem alelnöke a hoteliparnak, Clissart úr; kétségbeesetten panaszkodik nekem, hogy hat hónapja ír ide Magyarországra, mindenféle fórumhoz, hogy küldjenek neki bort, tarhonyát és szalámit. Megküldte nekem leveleinek másolatát azzal a hozzáadással, hogy legtöbbjére még választ sem kapott, főleg ha állami szervekhez fordult. Meg kell mondanom, nem az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr vezetése alatt álló állami szervekhez, (Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: Mondja meg neki, hogy írjon nekem.) Mivel beszédidőm lejárt, a ' költségvetést, sajnálatomra, pártállásomra való tekintettel nem fogadhatom el. (Jánossy Gábor: Következetlenség ! ) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Dési Géza! Dési Géza: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem iszólott igen kedves 'barátomnak fejtegetései után azt kellett hinnem, hogy a költségvetést lelkesedéssel, örömmel és együttérzéssel elfogadja. Nagy meglepetéssel, sajnálattal és csalódással azt kellett azonban hallanom, hogy •pártállására való tekintettel nem fogadja el a költségvetést. Nekem az a szerény meggyőződésem, hogy az igazság az országnak és a nemzetnek érdeke és az a kérdés, hogy valami helyes, célszerű, vagy jó-e, nem pártkérdés, hanem az egyetemes nemzeti élet kérdése. Meg vagyok, győződve arról, hogy előttem szólott igen t. és nagyon kedves barátom lelke mélyén nemcsak elfogadja a költségvetést, hanem örömmel és megyőződéssel is üdvözli. Kitört ez a megelégedés abból a lelkes elismerésből, amellyel a magyar államvasutakról nyilatkozott. (Lázár Miklós: Az nem politika!) Éppen ez az, mélyen t. képviselőtársam. Ezek nem politikai kérdések; (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) ezek a magyar lenni, vagy nem lenninek iá kérdései. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől!) A magyar államvasutak, a magyar posta és általában mindazok az intézmények, amelyek a kereskedelemügyi miniszter úr hatáskörébe tartoznak, pártokon felül állók és a magyar élet szempontjából, a magyar megerősödés, megélhetés, fejlődés és szebb jövendő kiküzdése szempontjából a nemzetnek közkincsei, amelyeket támogatni, szeretni, istápolni és előmozdítani minden magyar embernek pártoktól függetlenül és pártoktól eltekintve legtermészetesebb kötelessége. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amikor * a költségvetéshez hozzászólok, hangsúlyozom, hogy örömmel és meggyőződéssel szavazom meg a költségvetést, de kénytelen vagyok a szeretet önzésével bizonyos szubjektív hangokat is megpendíteni. A miniszter úr annak a helyzetváltozásnak ellenére, hogy ügyvédből lett miniszter, nem tagadta meg ügyvédi mivoltát, sőt a budapesti ügyvédi körnek velem együtt most is elnökségéhez tartozik, amivel dokumentálni akarja, hogy az ügyvédség character indelebilis, eltörölhetetlen Jelleg és méltó a magyar ügyvédség büszke tradícióihoz, hogy nincs olyan magas állás a világon, amelyért ügyvédi voltunkat meer kellene ta gadnunk. Csak annak van jövendője, aki hűséges a múltjához és csak az életképes, aki származását nem tagadja meg. Nekem nagyon jól esik, hogy a miniszter úr minden alkalommal hangoztatja ügyvédi szolidaritását és hogy merítve abból a nemes forrásból, amelyből tudása és tehetsége sarjadt, a miniszteri állást is az ügyvédi tradícióknak megfelelően igazan a legmagasabb színvonalon tölti be. Az idő rövidsége miatt csak f,utva, mint előbb mondották, távirati stílusban lehet hozzászólnom a kérdésekhez. Elsősorban a költségvetés indokolásának első mondata ragadta meg figyelmemet. A miniszter úr itt azt mondja, hogy az előirányzat összeállításánál az általános gazdasági és pénzügyi helyzetre való tekintettel a kiadásoknak további apasztása mutatkozott szükségesnek Fájó szívvel olvasom ezt a megállapítást és azt hiszem, hogy a miniszter úrnak is végtelenül fáj, hogy a mai viszonyok között apasztani kénytelen a költségvetést. Amikor a nyüzsgő, mozgó, forgó életnek, a gazdasági szükségességeknek egész raja veszi körül, amikor kénytelen tépelődni és tűnődni afelett, hogy melyiket szeressem, melyiket szeressem, mint egy modern Pókayné áll a miniszter úr a kérdésekkel szemben. Igazán amúgy is nagyon szűkre van szabva a költségvetése, hogy ennek apasztása sokszor a katasztrófa meredélyét érinti. Az a meggyőződésem, hogy mindnyájunknak pártokra való tekintet nélkül arra kell törekednünk, hogy azt, amire az országnak, a fejlődésnek, a haladásnak, a magyar kereskedelem és ipar életbevágóan fontos érdekeinek kielégítése szempontjából szükség van, minden erőnkkel, szeretetünkkel és együttérzésünkkel segítsük elérni és kiküzdeni. Mi elismerjük, hogy a miniszter úr helyzete nehéz, de kiemeljük azt is, hogy a mai időkben, amikor divattá és jelszóvá vált, hogy a kereskedelmet és az ipart támadjuk, meg nem értjük, félreértjük, mostoha gyermekként kezeljük, a miniszter úr nem elégszik meg azzal, hogy — mint egyik elődje — azt mondja, hogy ő nem ellensége a kereskedelemnek, hanem van bátorsága, tettereje, tudása és tehetsége ahhoz is, hogy aktíve odaálljon a kereskedelem és ipar szolgálatára. Mert a miniszter úr nemcsak ura tárcájának, hanem szolgája is és ki kell emelnem azt a végtelen előzékenységet, szorgalmat, tettrekészséget és buzgalmat, (Úgy van! Ügy van!) amellyel a miniszter úr és a tárcájához tartozó minden intézmény egyaránt a magyar kereskedelem és ipar minden jogos és méltányos kérdését bürokratikus szempontokra való tekintet nélkül gyorsan, helyesen, igazságosan és bölcsen elintézni törekszik. Mélyen t. Ház! Ezeknek az általános szempontoknak kidomborítása mellett különösen hangsúlyozni óhajtom és nagy megelégedéssel állapítom meg, hogy a miniszter úr kivételes szeretettel és gonddal törődik a magyar kiskereskedelemnek és a magyar kisiparnak ügyeivel. Ez olyan polgári határőrvidék, amely a polgári társadalom és a proletariátus határszélén van, amelyet ha nem melengetünk, ha nem karolunk fel, ha jogos igényeit nem látjuk meg és tőlünk telhetőleg nem mozdítjuk elő, akkor az a veszedelem állhat elő, hogy ezt a végtelenül értékes, hazafias, tehetséges, szorgalmas, jó sorsra méltó elemet a polgári társadalom elveszítheti. Különösen köszönöm tehát a miniszter úrnak, hogy ezernyi gondja és feladata közepette ezzel az eminenter nemzeti kérdéssel állandóan és sikeresen foglalkozik. Még egy nagyon fontos kérdést óhajtok a miniszter úr nagybecsű figyelmébe ajánlani. Az indokolás felemlíti, hogy (olvassa): »A munkaügyi természetű törvényes rendelkezések közül valláserkölcsi szempontból különös