Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-276
408 Az országgyűlés képviselőházának legyen kénytelen azért vasúton a városba utazni. Lehet, hogy a Máv. protegálása céljából akarják a. városba utaztatni, de ez semmiesetre sem érdeke a gazdaembernek. Nagyon fontos volna és pályadíj tűzetnék ki a szíyógáznak kismotorokban való felhasználása céljából. Ez annyiban is óriási előnnyel járna az országra nézve, mert a benzin behozatalát lényegesen csökkenteni lehetne. Ha a közmunkákat kiadják, nagyon nagy súlyt kell helyezni arra, hogy ne a vállalkozó vágja zsebre a hasznot, hanem azok a munkások keressenek, akik az ilyen vállalkozásoknál al kalmaztatnak. Miután a kereskedelemügyi miniszter úr jóindulatát elismerem, azonban kellő mértékben nem látom biztosítva a mezőgazdaság érdekét, a kereskedelemügyi tárca költségvetését nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Patacsi Dénes jegyző: Tóth Pál! Tóth Pál: T. Képviselőház! Az előttem szólott t. képviselőtársamnak azt a kijelentését, hogy a kereskedelemügyi tárca költségvetésében nem látja eléggé biztosítva a gazdasági érdekeket s ezért nem fogadja el a költségvetést, nem hagyhatom szó nélkül, mert nem volt még a közelmúltban az országnak olyan kereskedelemügyi minisztere, aki annyira a gazdasági szemüvegen keresztül nézte volna a kereskedelmet, mint éppen a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úr. (Ügy van! a jobboldalon.) Azt hiszem, ezt már a szemére is vetették a kereskedők. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha a szemére is vetették, mégis az a helyes út, amelyen ő jár, mert a magyar kereskedelemnek olyan szorosan össze kell tartoznia a magyar mezőgazdasággal, hogy nem lehet eléggé hangsúlyozni. Hogy pedig a miniszter úr ezen az úton jár, arra már elég példát adott, azt már tettekkel bizonyította; nemcsak szóval hirdeti ezt az eszmét, hanem cselekedetekkel is. Itt van éppen az a kérdés, amelyet az előttem szóló t. képviselőtársam említett, az utak kérdése. Kérdem, mi az tulajdonképpen, ha a kereskedelemügyi miniszter úr az Alföldiét jó utakkal látja el? Nem a mezőgazdaságnak tesz vele szolgálatot? (Ügy van a jobboldalon.) Azon az utón elsősorban a mezőgazdaság éli a maga életét és elsősorban a mezőgazdák azok, akik a jó, köves út mellett a föld termékeit értékesebben tudják eladni, mintha nincsenek meg azok az úgynevezett bekötő utak, amelyeikre olyan nagy súlyt helyez a kereskedelemügyi miniszter úr. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Nekem tudomásom van arról és tudomása van a t. Háznak is, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr útépítő programmja készen van talán tíz esztendőre előre, amelyből szisztematikusan és rendszeresen az elmúlt két esztendő alatt be is fejezte azokat a munkákat, melyeket maga elé kitűzött és ha lesz módunk rá és lesz módja a miniszter úrnak, amit, azt hiszem, mindnyájan őszintén kívánunk, akkor az elkövetkező nyolc év alatt be is fogja fejezni azt a programmot és akkor hiszem, hogy a nagy magyar Alföldön nem lesznek többé községek utak nélkül. Méltóztassanak megengedni, hogy még néhány pillanatig ennél a témánál maradjak, hiszen nekünk a Nagyalföldön a legégetőbb kérdésünk az utak kérdése. Ha nálunk ősszel leesik az eső, (Felkiáltások: Bár esnék! Bár már látnánk!) akkor az egyik községből nem lehet a másik községbe átmenni. Sajnos, ezek a közbeszólások azt bizonyítják, hogy mindnyájan igen élénken érezzük azt a inai lehetetlen helyid 7ő. ülése 1934 május 14-én, hétfőn. zetet, amelynek okát igazán nem is a földön, hanem a szó szoros éritelmében a csillagokban kell keresnünk, mert a csillagok állása, konstellációja és azok a bizonyos napfoltok az okai annak az időjárásnak, amelynek mi játékszerei vagyunk most és ha mondták valamikor azt, hogy Magyarország sorsa egy jó májusi esőtől függ, akkor ma igazán áll ez a mondás, mert egy jó májusi eső dönti el egész esztendei kenyerünket. Es hiába tárgyalunk odakint Rómában arról, hogy hogyan értékesítsük a búzát, ha azután a végén nem terem meg a búza. Azonban mégis arra kell számítanunk, hogy teremni fog a búza és azt értékesíteni is kell- Ha erre számítunk és élni akarunk és nem mondunk le már el Őre a reményekről, akkor az az útügyi politika, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úr követ, igazán teljes mértékben kielégítő lehet. Tanuibizonyságot tudunk tenni arról mi, az Alföldön élők, hogy mit végzett az elmúlt két esztendő alatt. Csak azt szeretném még a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani, hogy méltóztassék megfelelő módot találni arra, hogy amikor az egyes megyék közt differenciák merülnek fel az úgynevezett összekötő utaknál, amikor egyik megyének sem érdeke az, hogy a másik megyének meglegyen az útja, akkor a miniszter úr beleszólhasson a maga törvény adta jogánál fogva, (Helyeslés.) mert országos szempontok felette állanak a megyei szempontoknak is és intézkedjék úgy, hogy az tényleg országos érdeket is szolgáljon. Tessék csak elképzelni, — mert hiába, a legolcsóbb a magyar vasút, mégis csak drága azokhoz a nyomorult terményárakhoz képest — hogy mit jelent az,, ha a magyar gazda hozzájut a viziutafchoz, hozzájut a Tiszához, a Köröshöz akkor, amikor szüksége van rá. Öszszel, amikor esőzések vannak, szüksége volna utakra, hogy a búzáját elszállítsa és akkor utak hiányában ezt nem tudja megtenni. A magyar Alföldnek egy olyan régi sérelmét orvosolja az az útügyi politika, amelyet a kereskedelemügyi miniszter úr inaugurál, hogy én emiatt is teljes bizalommal vagyok iránta. Miután az idő, amely rendelkezésemre áll, úgy is csak percekre van kimérve, méltóztassanak megengedni, hogy a kereskedelmi tárca keretéből egy másik témát vegyek elő éspedig egy olyan témát, amely közel áll az én szívemhez és talán hozzám hasonló gondolkozású képviselőtársaim szívéhez is. (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Ez pedig a kisiparosság kérdése, amelyről ma is annyian beszéltek már a Házban. Azt hiszem, hogy abban az egész nagy anyagi romlásban, amelyben a gazda versenyfutást végez a kisiparossal, a kiskereskedővel, talán a kisiparos az, aki a legtöbbet szenvedett. A föld mégis csak megmaradt termőföldnek és valamit mégis csak termett. Tessék csak elképzelni a békebeli kisiparosok helyzetét. Hiszen a kisiparos volt a falun az az intelligencia, az a hazafias elem, amely a dalárdákat, a tűzoltóságot. alkotta, amely a nemzeti mozgalmakban mindig hűségesén résztvett, (Ügy van! Ügy van!) aki dolgozott kis műhelyében, nevelte családját és a munka mellett dal fakadt azokban a műhelyekben. Méltóztassanak ma megnézni azokat a műhelyeket, ott ma nem fakad dal, ott ma gond és nyomorúság tanyázik és azok a régi nemzeti színű zászlók, amelyek az ipartestületek és székházak ormain lebegnek, bizony nagyon megfakultak és megkoptak azóta. Könnyen a
