Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-276

390 Az országgyűlés képviselőházának & hogy a magyar iparcikkeiket idehaza az erőseb bnek mondott külföldi ipar alacsonyabb vámtételek mellett lekonkurrálhatja, ugyanakkor azonban nincs meg a viszonosság, hogy tudniillik a magyar iparcikkek az illető országba ugyancsak alacsony vámtételek mellett menjenek ki. Naigyon kell vigyázni, hogy az ilyenképpen megállapított kontingensek ne menjenek túl azokon a kereteken, amelyeket az ipar elviselhet, mert különben az ipar összeroppanásának veszélye következik Ibe. Ilyenirányú preferenciális megállapodásokat csakis akkor lehet létesíteni, ha az az állam, amely a maga iparcikkei számára Magyarország felé preferenciákat kér, ugyanakkor 'beleegyezik abba, hogy ugyanazokat az iparcikkeket Magyarország ugyanolyan vámtételekkel exportálhassa az illető országba. A magyar gazdasági élet e fontos területének elhanyagolása sajnos, egyáltalán nem talál ellentételt a kereskedelemügyi minisztérium programmjában. A miniszter úr részéről a költségvetési indokolásban bejelentett tételekben hiába keresem azokat az intézkedéseket, amelyek a reánk váró nehéz időkben a gazdasági élet különféle területein új munkalehetőséggel biztatnak s amelyek a mezőgazdaság válságával szemben ellentételt jelentenek. Nem tagadom, hogy ebből a szempontból nem elégít ki engem a miniszter úrnak az a programmja sem, amelyet az utóbbi időben gazdasági jelentőségűnek felismert idegenforgalom tekintetében kifejt. En készséggel elismerem, hogy a miniszter úr több megértéssel és több erélylyel karolja fel ezeket a kérdéseket, a magyar idegenforgalom jelentőségét azonban nem szabad átmeneti jelentőségűnek minősíteni, ^ azokat a mondhatnám, konjunkturális lehetőségeget, amelyeket a pengő depreciáltsága és a zárolt pengőnek idegenforgalmi célokra való felhasználhatósága ebben a pillanatban jelent, céltudatos idegenforgalmi politikával állandó jellegűvé kell tenni. Hogy azonban ez megtörténhessék, reá kell jönni végre arra az igazságra, hogy hiá'ba dicsekedhetünk mi idegenforgalmi szempontból jelentős természeti szépségekkel, hiába hivatkozhatunk mi joggal arra, hogy fővárosunk a világ egyik legszebb fekvésű városa, hiába van olyan nagy természeti kincsünk, mint a Balaton, egész Európában egyedülállóan kétmilliós lakosú város hinterlandjával: ha mindezeket az idegenforgalmi lehetőségeket és adottságokat nem támasztjuk alá olyan idegenforgalmi berendezkedésekkel, amelyek az idegenforgalom állandósítását teszik lehetővé, akkor a konjunktúra el fog vonulni fölöttünk és a magyar idegenforgalmi mérleg megint a passzivitásba sülylyed vissza. Ezért sürgetem meg újólag, hogy az idegenforgalmi létesítmények érdekében messzemenő adókedvezményekkel ^'kell a magántőke segítségére mennie a kormánynak. En az idegenforgalmi létesítményeket nem tartom kormányfeladatnak, ellenben nem tartom optimumnak azt sem, hogy megfelelő adópolitikával a tőkét inspirálni lehet ilyen létesítményekre. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Hogy ez így van, ebben a tekintetben csak arra hivatkozom, hogy az TTrnak 1933-ik esztendejében, amikor a sötétenlátás még sokkal nagyobbfokú volt, mint ebben a pillanatban, egy magyar vállakozó lendülete a Margitszigeten olyan idegenforgalmi létesítményt hozott létre, amely büszkeségére válhat egész Magyar76. ülése 19 SU május lU-én, hétfőn. országnak és amely a világ bármely hasonló intézményével kiállja az összehasonlítást. (Ügy van! Ügy man! a baloldalon.) Hiába áraszt el bennünket a természet csodás kincseivel, ha mi ezeket a kincseket nem nemesítjük és nem alakítjuk át az idegenforgalmi igényeknek megfelelően. A Duna szépségéről, a Dunapartnak a külföldit valóban megkapó látványosságáról szoktunk beszélni, ugyanakkor Budapest kitűnő színvonalú szállodái előtt, Budapest világhíres korzójának alján még mindig a múlt időknek mint egy atavisztikus csökevénye csilingel a villamos, ahelyett, hogy a forgalom és a modern technika szempontjából sokkal helyesebben a megoldható forgalmi kérdést megoldanák és a Duna korzóját kiegészítenék ezen a vonalon azzal, ami oda való, amiért az a terület kiabál: egy parkszerű, az idegenforgalmi attrakció szempontjából egyedülálló sétánnyal. Hasonló állapotok vannak a Balatonon. Mindig a Balaton kérdéséről beszélünk, — és itt nem tagadhatom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr erélye rövid idő alatt a múlttal szemben sok előnyt hozott már, (Tauffer Gábor: Már jobb a közlekedés!) de hiába, a Balatonnak még mindig nincs meg az az idegenforgalmi kultiírája, amely nélkül pedig nem lehet a gazdasági életnek igazi erőforrása. A Balaton természeti adottságai megfelelő irányítás mellett, az adókedvezményeknek az ebből a szempontból igazán alkalmas helyekre való korlátozása esetén a magángazdasági életnek olyan inspirációt adhatnának, hogy rövid néhány év alatt csodákat produkálhatnának. Ha azonban csak azt halljuk, amit a pénzügyminiszter úr beszédében bejelentett, hogy megfontolás tárgyává tette és eredeti álláspontján enyhítve, bizonyos adókedvezményeket ad már Budapesten s nem zárkózik el elvileg attól sem, hogy idegenforgalmi létesítményekére adókedvezményt, sőt prémiumokat is adjon, de ezek az intézkedések csak szavakban maradnak meg s nem mennek át a való életbe, akkor az történik, amit az építkezés terén is latunk, hogy az építkezés szempontjából leglényegesebb tavaszi és nyári időszak elmúlik, a rendelet megjelenik majd késő télen, amikor a munkákat majd nem lehet megindítani. (Üqy van! Ügy van! a baloldalon.) Sem közmunkák elmaradása, sem a magángazdasági életnek olyan alátámasztásának, amely a mai viszonyok között annyira indokolt pezsgő mozgást hozhasson <a gazdasági életbe, hiánya nem az a perspektíva, amelyet egy, a polgári érdekeket szem előtt tartó képviselő szavazatával támogathatna. Élénken visszaemlékszem arra, hogy amikor másfélévvel ezelőtt ez a kormány bemutatkozott, a gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a kormányelnök úr azt mondotta, hogy gyorsvonati sebességgel fog haladni és íme a gyorsvonati sebességtől elérkeztünk ma az óvatos falmelletti politika jelszavához. Élénken emlékszem, hogy amikor a munkásság képviselői — hozzáteszem joggal — a munkanélküli segélyt sürgették, a válasz az volt, hogy munkanélküli segély nincs, de munka lesz, amely jelszótól elérkeztünk a beruházási aszketizmus jelszaváig, a fogyasztókura állapotáig. Erre való tekintettel én olyan nagy ellentmondást látok a polgárság igazi érdekei és a kormány I

gazdasági Koncepciója között, hogy változatlanul kötelességemnek érzem, hogy azoknak védelmében, akiknek bizalmából ebben a Ház-