Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

28 Az országgyűlés képviselőházának 269. ülése 193i május 1-én, kedden. tanúsított ezeknek ügyében s én még: további jóakaratot kérek a miniszter úrtól ezek számára. Tudom, èogy a miniszter úr volt az első, aki például Budapesten nem töltötte be a megüresedett állásokat, mert felismerte azt a lehetetlen helyzetet, amelyben ezek az emberek vannak. En továbbmegyek és azt kérem a miniszter úrtól, hogy mindaddig, amíg nem lehet államosítani ezeket az embereket, — mert ma elfogadom azt. hogy nem lehet államosítani, miután ez olyan megterhelést jelentene az államra nézve, amilyent a mai háztartási egyensúly nem bir meg — addig talán meg lehetne csinálni azt, hogy a 25 pengőn aluli ügyek megint adassanak ki a végrehajtóknak, s ne a községi bíróságok hajtsák végre ezeket a 25 pengőn aluli ügyeket, hanem a bírósági végrehajtók, akik minimális díjért hajlandók ezt ellátni, akik hajlandók arra is, hogy a hivatalos eljárás során csoportosítják ezeket az ügyeket, s így kisebb díjak jutnak egy-egy ügyre. Ezzel a hitelező sem fog rosszul járni, viszont rajtuk is segítünk és az adós sem fog olyan nagy megterhelést viselni, ha csoportosan történik a végrehajtás. A másik az, amit ezzel kapcsolatban lehetne csinálni, hogy a hagyatéki leltározásokat ne a községi elöljáróságok végezzék, hanem a bírósági végrehajtók. Ahol hagyaték van, ott igazán nem jelenthet megterhelést a leltározási költség és most is kell leltározási költséget fizetni, úgy hogy ha a bírósági végrehajtók csinálják ezt, akkor jövedelmük bizonyos mértékben emelkedni fog és nem leszűrik kitéve annak, hogy ezek folyton rimánkodnak és panaszkodnak, és joggal panaszkodnak, hogy visszaesés van az ő jövedelmükben. Ezt különösen Budapesten látjuk, ahol 40—50%-os visszaesés van, ami a jövő év elején fog majd különösen mutatkozni, amikor újabb beosztást kell adni ezeknek a bírósági végrehajtóknak. Kérem a miniszter urat, tegye megfontolás tárgyává, nem lehetne-e ezeken az embereken segíteni, mert ez igen nagy eredményt jelentene az ő részükre s az államtól különösebb áldozatot nem is kívánna és most is kell ezért a községi elöljáróságnál díjat fizetni. Budapesten feltétlenül megvalósítható. Mélyen t. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy rátérjek röviden a sport kérdésére. Itt megint örülök annak, hogy az igazságügyminiszter úr van jelen, aki a Testnevelési Tanácsnak volt az elnöke s aki közvetlen közelről ismeri ezeket a kérdéseket. Bennünket most különösen a Stadion kérdése foglalkoztat és én azt hiszem, ezt tényleg rövidesen meg is kell oldani. Mi, >akik sporttal foglalkozunk, megállapíthatjuk azt, hogy 15 esztendő óta ebben az országban a sport terén annyi történt, amennyi nem történt azelőtt századokon keresztül. Ez a^ nemzet felismerte a sportnak óriási jelentőségét nemzetvédelmi szempontból, felismerte ennek szükségességét és szívesen hozta meg maga a társadalom mindazt az áldozatot, amely szükséges volt ahhoz, hogy a sportot valamennyire fenn tudja tartani, az állam is meghozta a maga törvényét, amely védelmébe vette az összes sportágakat, de ebben a törvényben, sajnos. benne van néhány szakasz, amely az adózásra is vonatkozik. Bizony ezeket az adókat a mai viszonyok között már egyes sportágak nem tudják megfizetni, sőt merem mondani, egyetlen sportág sincs, amely ezeket a súlyos adókat fizetni tudná, különösen akkor nem, amikor nemcsak egy testnevelési adó van* hanem vannak rendőrségi díjak és egyéb díjak is. Olyan horribilis kiadások ezek, hogy a kisebb társadalmi egyesületek, amelyek a maguk erejére vannak utalva, amelyeket néhány sportbarát és sportért lelkesedő ember tart fenn, alig tudják teljesíteni. Már pedig állítom, hogy nemzetvédelmi szempontból feltétlenül szükség van arra, hogy riecsak a meglévő egyesületek maradjanak fenn, hanem a meglévő egyesületek mellett még újabb egyesületek is létesíttessenek. Méltóztassék elhinni, Budapesten legalább 200.000 futballsport-rajongó van. Kétszázezer embernek vasárnap és ünnepnap az az élvezete, hogy kimegy arra a labdarúgópályára. A főváros megtesz mindent, amit meg lehet tenni, ad pályákat, segíti őket, azonban a főváros, sajnos, nem tudja mégsem annyira segíteni őket, hogy még azokat az adókat és rendőrségi díjakat is megfizesse, amelyeket meg kell fizetni. A legnagyobb hálával gondolunk arra, hogy amikor a mostani igazságügyminiszter úr ült a Testnevelési Tanács elnöki székében, a legnagyobb engedékenységet tanúsította, bizonyos visszautalások mindig történtek, és ezt a példát követi a mostani elnök, Kelemen Kornél e t. képviselőtársunk is, aki szintén nagy megértéssel van és akar segíteni. Ezért azt kérem a kormánytól, hogy igyekezzék itt segíteni valahogyan a sporton, mert amikor a sportot megsegíti, a nemzet erőit növeli, ezeket a fiatalokat beállítja a nemzet szolgálatába, kitartásra, küzdésre tanítja őket és ez olyan felbecsülhetetlen érték, amely minden áldozatot megér. Szükség van arra, hogy a stadiont csináljuk meg, mert amikor például arról van szó, hogy egy nagyobb mérkőzésnél 60.000 ember van kint egy rozoga pályán, ez majdnem életveszéllyel jár a nézőkre. Szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan helyünk, ahol 80.000 vagy 100.000 ember is elfér és gyönyörködhetik azokban az emberekben, akik ott az élő sportot mutatják be a társadalomnak. Nagyon kérem a kormányt, hogy valamilyen módot és utat találjon arra, hogy ezt a stadionkérdést elintézzék. Tudom, hogy voltak ajánlatok, amelyeket a kormány nem tartott elfogadhatóknak bizonyos erkölcsi szempontokból. Mi magunk sem forszírozzuk azt, hogy kártyakaszinók révén jussunk olyan eszközökhöz, amelyekből egy stadiont fel tudunk építeni. Ha módja ván a kormánynak arra, hogy másképpen teremtse elő ezeket az összegeket, akkor feltétlenül elő kell teremteni, bár én speciálisan azon az állásponton voltam, hogy aki kártyázni akar, az fog kártyázni egy zughelyen is. Hogyha pedig én ezt meg tudom rendszabályozni, hogy meglegyen a maga helye annak, aki kártyázik és ellenőrizhetem, akkor inkább megengedném neki ott, ha még hozzá ebből a sportnak is lehetne haszna. De mi ezt nem forszírozzuk, ezeket az erkölcsi vonatkozásokat szívesen hajlandó vagyok elismerni és deferálok, de akkor mindenesetre azt kérném, méltóztassék valami alapot teremteni arra, hogy a stadion kérdését meg tudjuk oldani és a rendőrségi díjak is engedtessenek el, mert ez is elviselhetetlen teher. T. Képviselőház! Ami végül az üzemeket illeti, sajnálattal állapíthatjuk meg azt, hogy az üzemekre most is nagy ráfizetések vannak. Az Államvasutaknál körülbelül 56 millió pengő, a Magyar Állami Gépgyárnál pedig 11 millió pengő a ráfizetés, tehát csak ennél a két üzemnél horribilis az az összeg, amelyet pótolni kell. Nem vagyok azon az állásponton,