Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

7k. ülése 19 S h május 8-án, kedden. 280 Az országgyűlés képviselőházának ö kerületének, hanem az ország összes bortermelő vidékeinek érdekeit is. (Ügy van! balfelöl.) Én azonban ezzel tovább nem óhajtok foglalkozni. Rátérek erre a szőnyegen lévő tárcára, az ország legfontosabb tárcájára, bár azt is mondhatnám, hogy a legfontosabb, de a legmostohább tárcájára, mert hiszen a leggyengébben volt dotálva, pedig ez adja az országnak a lüktető erőt. Akkor, amikor a miniszter úr a földmívelő népet meg akarja segíteni, természetesen ezt üres erszényből megtenni nem lehet, de ha azt meg lehetne segíteni, akkor az egész ország talpraállításáról volna szó, hiszen nagyon természetes, hogy akkor, amikor a földmívelőosztály meg van segítve, ha annak sorsát előmozdítják, és az kellőképpen reuzálni tud, ez adja meg az iparosnak, a kereskedőnek, a munkásnak és mindenféle osztálynak ebben az országban a biztos megélhetést. A földmívelésügyi miniszter úr őnagyméltóságában a jóakarat teljes egészében megvan, hiszen nem azóta, amióta miniszter és nem is azóta, hogy képviselő, hanem már azelőtt is ismertük egymást. Ismertem az ő véleményét és ő mindannyiszor igazat adott azoknak az embereknek, akik a földmívelőosztály sorsát felkarolni óhajtották, sőt még ő is minden időben lándzsát tört mellette, teljesen tisztában lévén azzal, hogy mit jelent ez, milyen nagy hordereje van éppen a földmívelésügyi tárcának. Rámutathatok arra, hogy akkor, amikor a múlt években a földmívelésügyi minisztériumnak az elővásárlási jog megadatott, ahányszor csak igen értékes kisembereknek vagyonuktól kellett keservesen megválniok, mert elárverezték őket, az elővásárlási jogért könyörögtünk a földmívelésügyi minisztériumban, de azt a választ kaptuk, hogy nincsen rá pénz. Hát akkor, amikor családokat menthetünk meg, akkor, amikor exisztenciákat, adóalanyokat tarthatnánk fenn továbbra is, erre pénz nincsen. (Erdélyi Aladár: A Mftr. helyett inkább ezt vehetnék meg!) Ez nagyon sajnos dolog! A telepítést is mindnyájan hangoztattuk ebben a Házban. A kormány is telepítéseket óhajt létesíteni. Én már egyik beszédemben rámutattam arra, hogy a telepítésnek legkönynyebb módozata az volna, ha azokat az embereket, akik már a tönk szélén állanak, akik árverés előtt vannak, egy kis segítséggel visszatelepítenők, mert ha telepíteni akarunk, ahhoz is kell egy bizonyos nagyobb összeg, mert pénz nélkül telepíteni nem lehet, (vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: A középbirtokosokat teszik tönkre!) Ezeket a kisembereket kellene elsősorban is visszatelepíteni kis birtokoeskájukba, mert hiszen a földmívelő osztály hivatása magaslatán áll, ez a szomorú helyzet és ezek a nagyon rossz gazdasági viszonyok azonban arra kényszerítik őket, hogy egy bizonyos fokig a magyar földet is értéktelenné f tegyék. Mert amikor adójukért, kamatfizetésért, talán tőketörlesztésért szorongatják őket, mit csinálnak? Éppen azoktól az állataiktól kell nekik megválniok, amelyekkel földjüknek kellőképpen való megművelését is el tudnák végezni, amelyeknek trágyáját is odahordják Ét 1*1* Hí cl földre. Ha ezeket az állatokat eladják, azoknak a kisexisztenciáknak földje elsősorban a trágyázástól esik el, másodsorban pedig, amikor gazda kényszerülve van állatját eladni azért, hogy fizetési kötelezettségének eleget tegyen, földjét nem tudja kellőképpen megművelni. Amikor a föld megművelésének lehetősége nem áll fenn, akkor hiába törekszünk egységes termelésre is, mert föld éppen olyan, mint a fejős tehén: ha a fejős tehénnek megadjuk a rendes kosztját, elvárhatjuk tőle, hogy az is megadja, amit tőle kívánunk, azt a bizonyos mennyiségű tejet. A föld is, ha megadjuk neki a rendes, kellő művelést és azt a kosztot, amelyet trágyának nevezünk, akkor meg tudja adni a kellő termést és akkor be lehet vezetni az egységes termelési rendszert is. Mert hiába, azok a sovány földek csak rossz minőségű gabonát teremhetnek, azok nem bírják megérlelni azt a jóminőségű gabonát, amelyre szüksége van ennek a szerencsétlen csonkaországnak, mert ha a külföldi piacokat nem tudjuk kielégítő termeivényekkei ellátni, akkor nekünk a piacokra számításunk nem lehet, mert nagyon természetes, hogy a vevő mindig a jót keresi és a jóért többet ad, vagy legalább is, ha nem ad érte többet, fennáll annak lehetősége, hogy azt a termeivényt el lehet adni, értékesíteni lehet, ami pedig nagyon nagy fontosságú. Tisztelettel kérdezem a földmívelésügyi miniszter urat, minthogy ismerem jóindulatát és meg vagyok győződve jóakaratáról, hogy vájjon nem lehetne-e segíteni azokon az embereken, akik talán azelőtt 5—6 esztendővel rá voltak szorulva arra, hogy a földmívelésügyi kormány vetőmagvakkal segítse meg őket. Hiszen ha megnézzük, azon a vidéken a termelőosztály olyan alacsony sorban él, hogy vannak egyes helyek, ahol jobb sorban él a segélyben nem részesült földmívelő munkás, mint amilyen sorban élnek azok a kistermelők, akik között ezeket a vetőmagsegítségeket kiosztották. Mert azokra vetőmagsegélyben r részesültekre sorozatosan jött árvíz, jégverés, aszálykár, kifagyás, rozsda, kénytelenek voltak segítségre szorulni és mint aféle kisemberekben, megvan bennük az önérzet: nekik nagyon fáj, ha valakinek adósai és ha adósságukkal járó kötelezettségeiknek nem tudnak kellő időben és kellőképpen eleget tenni. Minthogy kötelezettségeik teljesítésében a folytonos elemi csapások folytán akadályozva vannak, úgy tudom, hogy még mindig fennáll ezekből egy bizonyos nagy, talán másfélmilliónyi összeg. Azóta, nem mondóm, határozottan, mert bizonyítani nem tudnám, olyant pedig nem szoktam állítani, amit nem tudok bizonyítani, de, mondom, azt hiszem, azóta már olyan ember is van ezek között, aki tönkrement. De ha még nem is ment egészen tönkre, azt hiszem, hogy már nem eszik egyest a hasával, mert nincs neki miből. Mivel ez a kölcsönkiosztás a magas búzaárak idején történt, a magas búzaárakat vették alapul a visszafizetésnél. Azóta azonban —• azt mondhatnám — egyharmadára csökkent mindennek az értéke. Nagyon kérem a miniszter úr őnagyméltóságát, tegye bírálat tárgyává ezt a dolgot, mert ezeken az embereken segíteni kell, ha csak egy mód va.n rá. Vannak köztük olyanok, akik már visszafizették ezt s lehet, hogy azok azt mondják, hogy ha ők nem fizették volna vissza annakidején, most ők is részesülnének a kedvezményben. De sohase azzal törődjünk, hogyha valakit megsegítenek, a másik azt sértésnek veszi. Örüljön, hogy neki módjában volt a maga kötelezettségét teljesítenie. Akinek nincs módjában, azt is mentesíteni kell, hogy ne legyen folyton kitéve a zaklatásnak. Ügy tudom, hogy ezek az Okh.-n keresztül kapták ezt a hitelt, illetve oda kell ne-