Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-274

Az országgyűlés képviselőházának 274. ülése 19 3 U május 8-án, kedden. 275 a kormány vámpolitikáját kifogásolják és követelik, hogy az olyan cikkeket, amelyekre a mezőgazdaságnak szüksége van, vámmentesen engedjék be — hogy most, ez alkalommal miért kifogásolja Farkas Géza képviselőtársam, hogy az osztrák fát vámmentesen hozzuk be. Beszélt — hogy egy két dolgot hozzak fel — a lenszerződésről is, azt mondotta, hogy a kormány itt beavatkozott és ezáltal lehetetlen rossz helyzetet teremtett, úgyhogy a lennek 10—12 pengő lesz most az ára. A német szerződés — mint tudjuk — 26 pengős árból indul ki; ez a hazai ár. A hamburgi és rotterdami tőzsde átlagára, 26 pengőre lesz kiegészítve; igaz, hogy a kiegészítés maximuma 53%. Azt mondják, hogy a vevőnek alkalma lesz bizonyos napokon, bizonyos időben tulajdonképpen megkontreminálni ezt, de ez az állítás nem helytálló, hiszen a szállítás augusztustól november végéig tart, ennek a négy hónapnak átlagára az elszámolás alapja^ és ha figyelemmel kísérjük az áralakulást, éppen ezekben a hónapokban legmagasabb az ára külföldön a lennek. Nagyon szomorú dolog, hogy olyan agitáció indult meg, amely lebeszélte a gazdákat arról, hogy résztvegyenek a lentermelésben, mint ahogy lebeszélte arról is, hogy a védettség kedvezményét igénybe vegyék s most jönnek a szerencsétlen gazdák és szeretnének résztvenni benne. (Lázár Miklós; Elég sajnálatos!) Sajnálatos, mert nem akarok ugyan számok tekintetében jósolni, de minden valószínűség szerint 20 pengőn ifelüli lenár fog kialakulni és nagyon nagy kár, hogy nem 50.000 holdon termelnek lent a gazdák, amire a lehetőség megvolt," hanem éppen az agitáció következtében csak 10.000 holdon. (Lázár Miklós: Kik beszélték le? — Felkiáltások a jobboldalon: A miessmacherek!) A borsóról is beszélt t. képviselőtársam. Azt mondta, hogy a kormány Ueavatkozott és a borsó ára leesett. Először is a kormány nem avatkozott be. mert tulajdonképpen az Országos Mezőgazdasági Kamara vetőmagszakosztálya bonyolította le ezeket a szerződéseket s a kormány csak annyiban avatkozott be, hogy a külföldi termeltető csak abban az esetben részesül vasúti kedvezményben, ha megfelelő árat fizet a magyar gazdának s — ez a méísik — hogy a termeltető vámmentesen hozza be ide a magot, az utántermést pedig a külföldi vevő állam vámmentesen ereszti be. Én itt nem látok gazdaellenes intézkedéseket. A borsónak közben valamivel lement az ára, de ennek oka talán a túlkínálat és általában a világgazdasági áralakulás. (Feliáltások jobbfelől: Nem is esett le!) A képviselő úr erősen támadta, mint gazdaellenes intézkedést, a burgonyarendeletet. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, mert Marschall Ferenc t. képviselőtársam, az előadó úr erre már rámutatott, de nekem is megvannak az adataim arról, hogy a rendelet életbeléptetése óta több mint a duplájára emelkedett a burgonya ára ab gazda, a fogyasztó pedig — tessék megnézni az árjegyzéseket — csaknem ugyanazt az árat fizeti, mint a rendelkezés életbelépése előtt. És kívánom, hogy a kormány még igen sok ilyen gazdaellenes intézkedést tegyen. (Helyeslés jobbfelől.) T. Képviselőház! Amikor tulajdonképpeni témámra rá akarok térni, kiindulási pontképpen a költségvetés indokolásának néhány sorát veszem. Ezekből a sorokból komoly aggodalmat olvasunk ki. A kormány az állatállomány csökkenésével kapcsolatban úgyszólván óva inti a gazdákat, hogy ne essenek most a másik végletbe és ne fejlődjék most a gazdálkodás iránya a külterjesség felé. Elismerem, nem egy oka van annak, hogy a gazdák most a külterjes gazdálkodásra kénytelenek áttérni. Ha jól emlékszem, ezelőtt két évvel Marschall Ferenc igen t. képviselőtársam megemlítette, hogy egy híres német tudós és üzemtannal foglalkozó szakember, Sagauf, könyvet írt és abban kimutatta német viszonylatban azt, hogy azt a veszteséget, amellyel manapság a mezőgazdasági üzem jár, úgy lehet kisebbíteni, ha nem a termelést emeljük, hanem a kiadásokat csökkentjük. Ez még inkább vonatkozik a magyar gazdákra, hiszen éppen a haladó magyar gazdák tapasztalhatták, hogy azok a nagy eredmények, amelyeket a többtermelés révén, vagy kitűnő minőségű állatok beszerzésével elértek, çsak erkölcsi eredmények maradtak s az anyagi eredmény ezzel ellentétes korrelációban áll. Egyrészt^ ez a szomorú tapasztalat tartja vissza a gazdákat a belterjes gazdálkodástól, másrészt pedig a forgótőke hiánya. Hiszen jól tudjuk, hogy még azok a gazdák is, akik nincsenek egészen eladósodva, forgótőkéjük nagy részét a dekonjunktúra hosszú ideje alatt felélték és most nem áll kellő tartalék rendelkezésükre. A hitelélet stagnál és még ha nem is stagnálna, — megint tapasztalatból beszélhetünk — akkor sem bírná el a mezőgazdaság a mostani 7—8%-os kamatlábat. így tehát a gazdákat nemcsak késztetik, hanem úgyszólván kényszerítik a körülmények arra, hogy külterjesen gazdálkodjanak. Nem látok abban semmi veszélyt és érthetőnek, megengedhetőnek találom, ha bizonyos fokig a gazdák is az önellátás politikáját követik. Ha egy kisebb vagy nagyobb gazda építkezik és házát a saját maga által termelt vályogból építi, és a saját maga általt termelt vagy a közvetlen közelből szekérrel odafuvarozott náddal fedi be, akkor helyesen cselekszik. Erre nemcsak a pénzszűke, hanem az iparcikkek drágasága is kényszeríti. Sokkal súlyosabb veszélyt rejt ellenben magában az, ha a gazda elhanyagolja földjét, ha a föld elparlagiasodik, ha az állatlétszám csökkenése következtében megvonja a földtől a szükséges trágyamennyiséget, csökkenti ezzel a fold termőerejét és ezáltal nemcsak a forgalmi, hanem a valóságos belső értéke is süllyed annak a magyar földnek, amely a nemzeti vagyon egyik legjelentősebb része. Szerencse, hogy a magyar gazda nem nézi azt, hogy rentabilis-e a gazdálkodás vagy sem, tudja, hogy nem lehet a földet úgy tekinteni, mint egy. gyárüzemet és ha tudja, hogy ráfizet, akkor is dolgozik fiaiért, unokájáért, vagy ha nem azokért, akkor magáért a magyar földért, amelyhez szívének minden szeretete fűzi. Mégis a kormánynak igenis segítő kezet kell nyújtania éppen azoknak a gazdáknak, akik többet akarnak termelni és még a mai viszonyok között is intenzívebben akarnak gazdálkodni. Szerintem a kormánynak tulajdonképpen minden tette azt bizonyítja, hogy a kormány is magáénak vallja ezt az elgondolást és a segítséget mindig annak a gazdának nyújtja, aki termel és aki többet termel. Hiszen, amikor a boletta eszméje felmerült, akkor sokan azt mondottak, hogy egyszerűbb volna, ha mindenkinek a szerint adnának segélyt, ahány hold földje van. Ez azonban nem volna helyes, mert ez tényleg extenzivitásra 39*