Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

194 Az országgyűlés képviselőházának . tak magukat észrevétetni a miniszter üdvözlése alkalmával; egészen bizonyosan azzal a hátsó gondolattal, hogy a belügyben már hivatalosan elkészült új választási lisztáról valahogyan le ne maradjanak. (Bárczay János: Tévedni méltóztatik!) Egészen feltűnően sereglettek a miniszter köré és iparkodtak a kezét elkapni, úgyhogy a szegény pénzügyminisztert őszintén sajnáltam, amikor ezt a üem éppen leglélekemelőbb jelenetet láttam, de mindjárt az a gondolat érlelődött meg bennem, hogy már most biztosítani akarják ezek a képviselő urak mandátumaikat, amennyiben nem estek a közé a 22 ember közé, aki a mostani többségből rajta van a már kész hivatalos listán. (Téglássy Béla: Már rajta vannak? — Propper Sándor: Csak 22-en vannak, nagyon kell vigyázni, kérem! — Téglássy Béla-, Halljuk, kik azok? — Propper Sándor: Nagyon szűkre szabták a kiválasztott népet!) Maga az igen t. pénzügyminiszter úr, úgy látszik, mai felszólalásában szükségét érezte annak, hogy költői, lírai hangot ütve meg, helyrebillentse a múltkori felszólalásával elkövetett súlyos hibát. Első költségvetési felszólalásában ugyanis az igen t. pénzügyminiszter úr azt a látszatot keltette, hogy ebben a Gömbösdzseszben ő üti a nagy dobot és mint a felelőtlen nagydobos, akkor üt egy nagyot a dobra, amikor arra nincs szükség, de mivel felelőtlenül megteheti, hát meg is teszi. Az egyik oldalon azt látjuk, hogy Gömbös miniszterelnök úr a nemzeti egység jelszavának fülbemászó, lágyhangú tangóját fújja. Minden felszólalása ezt mutatja, fülbemászó, jól csengő szózatokat intéz a néphez. A célja az, hogy megszüntessen minden pártot, a célja az, (Téglássy Béla: Hogy megteremtse az egységet!) hogy az y>egy akol, egy pá'sztor« állapotát teremtse meg, a célja az, hogy a kormányzat ellen felhangzó mindennemű, bírálatot megszüntessen. (Téglássy Béla: Nem egészen úgy van!) Az igen t. pénzügyminiszter úr ezzel szemben egyéni kilengést vitt véghez az elmúlt felszólalásában, azt mondván többek között az akkori Napló 106. oldalán közölt tudósítás szerint, hogy: a hitványnak pusztulnia kell az egész vonalon. Mélyen t. Képviselőház! Mélyen t. uraim! Méltóztassanak megengedni, hogy én feltegyem a kérdést, vájjon kikre érthette az igen t. pénzügyminiszter úr a hitványságot? (Peyer Károly: Az élharcosokra! — Téglássy Béla: Nem hiszem!) Kiket érthetett a pénzügyminiszter úr a hitványok alatt? Vájjon azokat a nagybirtokosokat, akik egy évtizednél hosszabb idő óta az államtól sokszáz millió pengős öszszegeket kizsaroltak, vagy azokat a'kartell vezéreket, akik a nép keserves filléreiből óriási vagyonokat harácsoltak össze? Ahogyan azonban én az igen t. kormányt és az igen t. pénzügyminiszter urat ismerem, egészen bizonyos, hogy nem. A pénzügyminiszter úr bátor legénynek tűnik fel előttem, de annyira még sem tartom őt bátornak, hogy ezekkel szemben ezt a szót használhatná. Vájjon kik lehetnek tehát azok! Ha most már fináncszemüvegen keresztül nézem a dolgot, egészen bizonyos, hogy azokat nevezte hitványoknak, akiket ez a rendszer egy évtizednél hosszabb idő óta gazdaságilag tönkre tett. A pénzügyminiszter úr fináncszemüvegen keresztül nézi és hitványnak nevezi mindazokat, akik már nem tudnak adózni. (Téglássy Béla: Téves beállítás! — Mozgás.) Hitványnak nevezi a pénzügyminiszter úr egészen bizonyosan azokat, akiknél már nincs mit foglalni, hitt. ülése 1934 május 4-én, pénteken, ványnak nevezi azokat, akiknél már a végrehajtói szigor is csődöt mond. Szóval addig, amíg lehetett ezekből a szerencsétlenekből, akiket ez a rendszer tönkretett, földig sújtott, kipréselni valamit, amíg az ő munkájuk verejtékéből adófillérekkel lehetett tömni az állampénztárt, addig jók voltak. Most azonban, midőn már elesettek, midőn már csak tengetik nyomorult életüket, midőn már a végrehajtói erőszak sem tud belőlük kipréselni semmit, ideáll az igen t. pénzügyminiszter úr és azt mondja, hogy a hitványának pedig pusztulnia kell. Ez az, amit én felelőtlen kilengésnek minősítek, mert az ország lakossága nagyrészének ilyen megbélyegzése, szerény véleményem szerint, nem alkalmas arra, hogy azt, amiről az igen t. miniszterelnök úr állandóan beszél és amit kíván, a nemzeti egységet meg lehessen teremteni. (Téglássy Béla: Azt csak bízza rá! Ö jobban tudja!) Nem az urakra lesz bízva, az a vigasztaló ebben a szomorú helyzetben! Most méltóztassanak megengedni, hogy azok egyrészéről beszélhessek, akiket az igen t. pénzügyminiszter úr múltkori felszólalásában ilyen hitványaknak minősített, a kisiparosokról. (Téglássy Béla: Azokat nem nevezte hitványaknak!) 350.000 kisiparos ól ebben az országban. Ha hozzájuk számítom a családtagokat, akkor több, mint egymillió emberről van szó, akiknek érdekében ebben a parlamentben vajmi kevés történt. Az egységespárt a maga kebelében megalakított egy kisiparosokat védő bizottságot. (Téglássy Béla: Nem egységespárt, hanem nemzeti egység pártja!) Egy kutya az kérem. (Derültség.) Teleharangozták a világot a dömping-sajtón keresztül, hogy íme már nincs oka kétségbeesésre a kisiparosságnak, (Propper Sándor: Nincs, mert már teljesen tönkrement!) mert a kisiparosság során segítenek. És mit látunk? A bizottság fennállásának ellenére, s annak ellenére, hogy időközben a kereskedelemügyi miniszter úr, a miniszterelnök úr, a pénzügyminiszter úr egy-egy nagy beszéd keretében néhány mondatban megemlékezik a kisiparosságról, mégis azt kell látnunk, hogy a közel 350.000 főnyi kisiparosság valóságos közelharcot, élet-halálharcot vív a mindennapi kenyérért. Es hiába jönnek az érdekképviseletek, hiába jönnek a küldöttségek a kormányhoz, szép, fülbemászó, kellemesen csengő ígéreteknél, szépen csengő beszédeknél és egyre líjabb ígéreteknél egyebet nem tudnak elérni. Igazolja, bizonyítja ezt az is, hogy a kisiparosság nagy tömegei adták vissza az utóbbi két esztendőben iparigazolványaikat. Igazolja a kisiparosság szörnyű nyomorát az is, hogy azokra az inségmunkákra, amelyeket egyes városok és községek megindítanak, tömegesen jelentkeznek kisiparosok. (Propper Sándor: Sőt a Sipőcz-konyhánál sorban állanak a proletárokkal együtt!) Tömegesen jelentkeznek a kisiparosok, a fővárosban épp úgy, mint a vidék minden városában. Jelentkeznek a kisiparoscsaládok a népkonyhákon, a közkonyhákon, ott állnak sorban csajkájukkal, edényeikkel, kis szatyrukkal és várják, amíg azt a néhány kanálnyi meleg ételt megkapják, hogy a maguk, a gyermekük, a családjuk éhségét enyhíthessék. De méltóztassanak kimenni a körútra: a körúton minden második virágárus ma kisiparos, olyan kisiparos, akinek megvan aa iparigazolványa, aki éveken keresztül 3—4^5 segéddel dolgozott, de mivel ma nincs mun-