Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

192 Az országgyűlés képviselőházának 2, igazgatási büntetéspénaek pedig — mint az előbb mondottam — az inségmunka rovására, közmunkában, robotmunkában rovatják le és ezzel még azt a csekély közmunkát is el-elveszik ,a rászorulóktól, ami esetleg volna ebben az országban. T. KépviseHőház! Az a borzalmas, az a rettenetes ebben az egész dologban, hogy nincsen ellene védekezési lehetőség. (Ügy van! Ügy van! a ßzelsö baloldalon) Az alispán ezeket a szörnyű végzéseket indokainál fogva kivétel nélkül jóváhagyja. A belügyminiszter úr pedig, aki olyan könnyűvé tette magának a dolgot legújabb rendelkezéseivel, a két egybehangzó ítéleten nem változtat semmit. Azt kell mondanom, hogy valósággal megcsúfolása <ez az igazságszolgáltatásnak, hiszen a közigazgatásnak ez a szerepe tulajdonképpen bírói funkció volna, bírói funkció, de bírói lelkiismeret nélkül és nincsen rá orvoslás. Az elmúlt költségvetési esztendőben néhány esetet hoztam ide a képviselőház elé. Például Püspökladányt említettem, ahol az asszonyokat a csendőrök megnyírták és megverték. (Büchlcr József: Most sem tudjuk, hogy mi történt a csendőrökkel!) Tudjuk, t. képviselőtársam, mert a csendőrügyészség a vizsgálatot megindította és meg állapította, hogy a csendőrök szabályszerűen jártak el. (Büchler József: Ezt mindjárt sejtettem!) Beszéltem Dorozs-máról, ahol a hadiözvegyeknek járandóságait kurtították meg a közigazgatási hatóságok egyes megtévedt közegei; beszéltem Sándorfalvárói, ahol törvényellenesen büntettek le egész csomó hozzánktartozó embert csak azért, mert egy gyűlésünkön megjelentek. Beszéltem Sárvárról, ahol egy százszázalékos rokkantnak hadijárandóságait ötven százalékra leszorították és most újból hajsza induilt ellene a megmaradt ötven százalék elkonfiskálásáért, mert ón ezt az ügyet itt a Házban szóvátettem. Ezek ellen a dolgok ellen, ezek ellen a .túlkapások ellen nincs senki, aki orvoslást adjon a falu népének, nincs, aki megfélemlítse és visszariassza ezeket a közegeket, — most még kevésbbé mint azelőtt — mert az egész közigazgatási apparátus a kormánypárti szervezkedéssel van elfoglalva, a kormánypárti szervezkedést csinálja, tehát csínján kell velük bánni felülről, hogy ezt a munkát kellő lelkesedéssel tudják elvégezni. Milyen képmutatás ez akkor, amikor ezeknek a tényeknek tudatában idebent azt merik mondani, hogy a kormány meggyőződéssel szervezi a pártját. Kérdezem, mióta nevezik meggyőződésnek azokat az állapotokat, azokat a tényeket, amelyek odalent ezeken a területeken felmerülnek! Valósággal mesterségesen hajszolják a falu népét a kitörésekbe. Azt hiszik talán, hogy az a nyugalom, amely odalent van, amelyet a csendőrszuronyok és betiltott gyűlések biztosítanak, valóban a csendnek, a megnyugvásnak nyugalma? Nem, t. Képviselőház, ez a nyugalom, a vihar előtti csend, az a csend, amely ezeket az igazságtalanságokat még égetőbbé és még keserűbbé teszi. Hol van tehát az az agrárpolitika, amelyről annyit beszélnek, ha sem a segítség nincs meg, sem a védekezés lehetősége nincs meg. Az előadó úr azt mondotta előadói beszédében, hogy a közvélemény bizakodó hangulatát kell neki itt regisztrálnia. En nem. tudom ezt a rózsaszínű szemüveget átvenni, mert a javulást nem látom sehol sem. Nekünk nem jelent vigasztalást az, hogy például az angol aranybeözönlés következtében a Rothschildok vat ülése 19$A május í-én, pénteken. gyona megduplázódott; a mi népünk között a koldustarisznya, a vándorbot duplázódott megAmerika, a magyarságnak ez a békebeli nagy felvevő tartálya, bezáródott előttünk, de faluról falura, városról városra jár a koldus magyar nép, és elveszi a munkát a helybeli munkanélküliek elől, lenyomva ezzel az ottani helyi munkabéreket. Ez a tömeg az, amelyet fenyegetésre használnak fel azok ellen, akik ott élnek, mondván: ha ti nem vállaljátok, majd hozunk idegen munkást, aki 60 fillér helyett napi 40 fillérért vállalja a munkát. T. Ház! Pedig a pénzügyminiszter úrnak bevezető beszéde szerint is a XIX. század individualizmusa helyett újból a közérdek szempontjai kezdenek érvényre jutni ebben az országban is. A magyar népnek ezeket a kínjait látva, azt kell kérdeznem, hogy mi is az a közérdek? Egy misztikus trónon ülő bálvány, vagy egy közkereseti társaság? Talán mégis azt kellene közérdeknek nevezni, ami a legtöbb ember legjobban szolgált egyéni érdekének öszszetevője. Ahelyett azonban, hogy a miniszter úr megmagyarázná, hogy ő mit ért közérdek alatt, — nekünk nincs is rá szükségünk, hiszen költségvetésének adatai sokkal ékesebben beszélnek és magyarázzák, hogyan érti ő a közérdeket — mondom, ahelyett, hogy azt megmagyarázná, azt mondja: hatályosabbá kívánom" tenni a büntető szabályok alkalmazását, mert a büntetések csak akkor bírnak elrettentő hatással, ha nyomon követik a tett elkövetését. Nagyszerű, gyönyörű mondás! Ideális elvek ezek például akkor, ha a népjóléti és más panamákat, a nagybirtok és a nagytőke adóhátralékainak mulasztásait és bűneit követik és ezekkel kapcsolatban érvényesülnek. De ezeknek a büntető rendszabályoknak elrettentő hatása a miniszter úr, illetőleg az ő közegeinek magyaszerint, a mai osztályuralmi erőknek hatása idején, csak a politikai hajsza eszközét szolgálja azok ellen a kisemberek ellen, akikről az előbb szólottam. Hol van tehát az az agrárpolitika, amely az agrártermelésnek igazi alapját, a magyar falusi földmívelő lakosságot karolná fel? A felismerhetővé dagadt problémákkal szemben, az el nem mellőzhető, meg nem látottá nem tehető problémákkal szemben kapkodnak, mint az elrontott masina géprésze. Fékeket keresnek, fékeket agyainak ki, ahelyett, hogy a rossz gépet újjal cserélnék ki, olyannal, amelyik helyes irányban és helyesen vinné tovább ennek az országnak a vonatát. A bajok megszüntetése természetesen nem megy politikai eszközzel, sem jelszavakkal, sem rendészettel. Csak gazdasági módszerek volnának erre alkalmasak, de erre a kormány tagjainak legeilágyultabb beszédei sem alkalmasak, mert a kormánynak erre sem hatalma, sem függetlensége, sem világnézlete nincsen. Én a koplalást nem nevezhetem világnézletnek, azt az Összehúzódzkodást, amelyre a pénzügyminiszter úr utalt, nem nevezhetem olyan világnézetnek, amely egy országnak javára szolgálhatna. A költségvetés nem hozott semmiféle új ötletet, nem hozott semmiféle változást. Amit nem tudtak beilleszteni ebbe a sivár, ebbe a merev, ebbe az osztályharcos számtani keretbe, az nem létezik a miniszterek, nem létezik a kormány és a parlament többsége számára. Az egész költségvetésben, illetve a pénzügyminiszter úr bevezető beszédében csak úgy, mint mai beszédében, egyetlenegy szó sincsen a munka-