Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

170 Az országgyűlés képviselőházának lönböző részvénytársaságoknak és amelyben ez foglaltatik (olvas&'a): »A miniszterelnök úr ő nagyméltóságának egyenes óhaja hívta életre a Függetlenséget.« A miniszterelnök úr tehát felelős ezért, hacsak az említett sajtómegbízott (Friedrich István: Sajtófőnök!) — sajtófőnök az rossz szó, sajtófőnök nem létezik, — nem tévesztette meg ezeket a vállalatokat. En erre soha választ nem kaptam és ime, itt állunk ma, amikor végre a sajtó, látva azt, hogy exisztenciája veszélyeztetve van, akciót indított azzal a sajtópolitikával szemben, amely anyagi eszközökkel le akar törni minden szabad sajtómegnyilvánulást, tönkre akarván tenni, sajnos, igen kis számban még létező szabad és az igazságot megíró magyar sajtót. (Üg

y van! Ügy van! a baloldalon.) Azokban az országokban, (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) ahol nyílt diktatúrára törekszenek egyesek, a sajtót uniformizálják, de ott hatalmi szóval uniformizálják, itt pedig anyagi eszközökkel akarják ezt tenni. Nagyon jól tudjuk, — hiszen nem cáfolták meg — hogy a főváros, amelynek anyagi viszonyai miatt egy új törvényt kellett hozni, kénytelen volt igen súlyos összegeket fizetni ennek a kormánysajtónak. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy bizonyos utakon és módokon a kartelek is — hogy egy pesti szóval éljek — meg lettek vágva ennek a sajtónak érdekében. (Berki Gyula: Más sajtó is kap támogatást. Nagyon érdekes volna letenni a Ház asztalára, hogy ki mit. kap! — Petrovácz Gyula: Igen érdekes lenne! — Homonnay Tivadar: Hozzájárulunk! — Berki Gyula: A kormány sajtóján kívül más is benne van ebben a mókában. — Zaj. — Elnök csenget.) Mi csodálkozunk azon, hogy magasak az iparcikkek árai. Meghallgattuk erre vonatkozólag Fenyő Miksa igen t. barátomnak szellemes felszólalását, de ő nem kalkulálta bele az iparcikkek árába azt a nem egészen Önkéntes adót, amelyet ezen a címen kell fizetni ök a nagy vállalatoknak. Ezt is a fogyasztóközönség fizeti meg. Ha van kontroverzia, ha nem fogadják el a mi kifogásunkat, van egy nagyszerű intézményünk, az Árelemző Bizottság, azt ajánlom, méltóztassék tehát ezt a kérdést az Árelemző Bizottság elé vinni, amely a pontos és igaz adatokkal meg fogja tudni mondani, hogy lehetséges-e egy pengő hatvan fillérért árulni száz lapot, mert körülbelül ez a kalkuláció jön ki. Én nem akarok számokról beszélni, mert ez nem tartozik beszédem keretébe, de egy roppant érdekes számítás azt bizonyítja, hogy aszerint a szisztéma szerint, amellyel ezt a kormánylapot árulják, még a oanír költsége sem térül meg a lapnak, olyai* sokat kapnak a rikkancsok. (Berki Gyula: Ez teljesen téves!) Vidéken ingyen osztogatják a lapot, az tudvalevő. (Berki Gyula: Hát 30 oldal 10 fillérért hogyan jön ki?) Nekem, aki a parlamentarizmusnak rendíthetetlen híve vagyok, az a felfogásom, hogy talán ideálisan elképzelhető egy olyan kormányzati rendszer, amelyben nincs parlamentarizmus, amikor kiváló férfiak akár diktatúrát, akár tekintélyuralmat,^ akár. mondjuk, rendi alkotmányt inaugurálnak. Ez a gondolat nekem nem szimpatikus. Én hiszem és remélem, hogy Magyarországon ez sohasem fog bekövetkezni, de ezt csak úgy tartom lehetségesnek, ha legalább szabad sajtó lesz, mert ha nincs szabad sajtó, amely ellenőrzi a közvéleményt, akkor még a parlamentarizmus sem ér semmit. A magyar alkotmányosság egyik legfőbb pillére a szabad magyar sajtó. Azok a törekvések, amelyek a 272. ülése 193U május h-én, pénteken. kormány sajtópolitikáját jellemzik, arra mutatnak, hogy ezt a szabad sajtót kívánja letörni. Ez ellen — azt hiszem — ezen az oldalon mindenki a leghatározottabban tiltakozik. T. Ház! Még egy pár szót kívánok szólni a másik belpolitikai képről. Arról a szervezkedésről akarok beszélni, amely a vidéken folyik. Ez a szervezkedés nem szimpatikus és nem felel meg a magyar népléleknek, mert olyan eszközökkel, olyan hatalmi nyomással próbál magának híveket szerezni, amely ideig-óráig talán aláírásra bírhat egyeseket, de amely nem erősíti meg a magyarnak azt a régi tulajdonságát, hogy a szavát állja. És még egy hiba van ebben. Nagy tekintélyrombolásra is vezet. Régen a magyar köztisztviselők, a magasabbrangú funkcionáriusok a legnagyobb tekintélynek örvendettek, ma azonban a legtöbb vidéki állami funkcionárius, a főispántól kezdve, tulajdonképpen pártagitátorrá süllyedt. Ez nagyon szomorú jelenség; hiszen világos, — ne legyünk naivak — a főispán régen is gyakorolt politikai hatalimjat, de annál jobb főispán volt, minél kevésbbé éreztette azt kifelé. Elvégezte a munkáját úgy, hogy nemi keltett vele recenzust a közönség előtt. Ma azonban azt látjuk, hogy a főispánok pártszervező gyűlésekre mennek, ami eddig sohasem volt. Azt látjuk, hogy befolynak a pártszervezkedés miriden apró részletébe. Szerveztek és minden megyébe kiküldtek felügyelő képviselőket, azonkívül élharcosokat is. Üj elnevezések ezek, amelyeken csak nevetni tud a magyar nép. Azután itt vannak a titkárok — se szeri, se szalma — igen szép fizetésekkel. Ezzel kapcsolatban kérném az igen t. kereskedelemügyi miniszter urat, {Halljuk! Halljuk! a baloldalon. — Homonnay Tivadar: A szabadjegyek, úgy-e?!) legyen szíves nekem nyíltan felvilágosítást adni arranézve, vájjon kapnak-e ezek a titkárok szabadjegyeket? (Homonnay Tivadar; És pl. az egyik inas! — Friedrich István: Az élharcosok inasai is potyajegyeket kapnak Î — Homonnay Tivadar: Egész potyajegyfüzeteket! — Friedrich István: Én ezt nem hiszem! Ezt Darányi nem engedné meg! Sztnainyavszky sem engedne potyajegyet kiadni! — Zaj a szélsőbaloldalon, — Elnök csenget) Még egy megjegyzést akarok ehhez hozzáfűzni. Mi itt, az ellenzék tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz küzdelmet kell folytatnunk a kormánnyal szemben . . . (Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek, 'képviselő urak! Őrgr. Pallavicini György: . . . amelyet addig nem tudunk helyéről távozásra bírni, amíg az új^ választás nem ad nekünk többséget, de én azért minden nehézség- és mindazon hatalmi eszközök ellenére is, amelyek a kormány kezében vannak, bízom abban, hogy ez a győzelem be fog következni. Meg is mondom, hogy miért. A miniszterelnök úrnak igen sok szimpatikus egyéni tulajdonsága van, amelyet mindenki elismer, aki őt közelebbről ismeri. De azt hiszem, hiányzik belőle valami, és ez az, hogy a magyar népleiket igazán nem ismeri; hiányzik belőle egy olyan tulajdonság is, amely igen sok embert átsegít a nehéz időkön, főleg lakkor, amikor felelősségteljes helyen van és ez — hogy angolul fejezzem ki magamat — a sense of humour, amely ellenben megvan a magyar népben és ez lesz az ő bukásának egyik főokozója. Csak néhány szót kívánok szólni a külpolitikáról is; azért néhány szót, mert ezt a témát az utóbbi időben már kimeríteSttem és mások is beszéltek róla, de azért még mindig vannak olyan kérdések, amelyekre választ nem kap-