Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

164 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése 19»á% május û-ên, pénteken. ket, amelyeket itt mindnyájan jól ismerünk. Osak néhány statisztikai számmal kívánom tehát megvilágítani azt a szükségszerűséget és természeti törve nyszerüseget, amely a kulturális és szociális fejlődésben előrehaladni akaró államoknál és nemzeteknél paranesolólag írja elő, hogy mezőgazdaságuk mellett ipart is létesítsenek és fejlesszenek. Mert nemcsak az autarchikus berendezkedés, nemcsak a védvámok és lezárt vámhatárok hívnak életre egy bizonyos termelési ágat. Van ennél egy nagyobb természetes erő is és ez ennek az országnak a népsűrűsége. Jeles külföldi közgazdászok állapították meg, különböző országok adatait vizsgálva, hogy bármilyen intenzív legyen is a mezőgazdasági termelés egy államban, négyzetkiloiméterenkint 56—60 embernél többet egy kizárólag mezőgazdasági állam nem tud foglalkoztatni és nem tud kenyérhez juttatni még olyan radikális birtokpolitika mellett sem, ahol felaprózzák a meglévő területet a legkisebb részekre, ameddig még egy egyén és egy család meg tud abból a területből élni. Még így sem tud egy bizonyos népsűrűségen felüli emberfelesleget a mezőgazdaság elhelyezni. És bár kétségtelen, hogy a magyar földbirtokreform során sok apró exisztencia jutott földhöz, azt sem tagadhatjuk azonban, hogy ugyanakkor igen sok gazdasági cseléd, sok intelligens alkalmazott, sok diplomás gazdász maradt kenyér nélkül. Amíg tehát az egyik oldalon juttattunk a nemzet egyes rétegeinek, a másik oldalon kénytelenek voltunk más rétegektől elvenni a kenyeret. Nézzük meg, hogyan alakult az iparosodás a háború előtt az egyes országokban? Azt kell konstatálnom, hogy nem azokban az államokban volt legnagyobb arányú az iparosodás, alhol azt magas védvámokkal és külön iparfejlesztési törvényekkel segítették elő, hanem ott, ahol a nép sűrűsége tette azt szükségessé. Itt van mindjárt Hollandia példája. Köztudomásúlag még ma is itt vannak a legalacsonyabb vámok és talán Hollandia az egyedüli oázis, ahol a szabadkereskedelmet tényleg nemcsak hirdetik, (hanem még mindig komolyan hiszik is. Vagy itt van Dánia, egy másik kis állam, amely kizárólag agrárállam volt. De veszek egy nagyobb országot is példának, Franciaországot, amely még ma is mint elsőrendű agrárállam szerepel, tekintve, hogy Franciaország lakosságának igen jelentékeny része még^ ma is agrárlakosságból áll. Amikor itt a népsűrűség elérte az 50 főnyi négyzetkilométerenkinti sűrűséget, egyszerre gombamódra keletkeztek a gyárak, holott ezekben az államokban van még más levezető csatornája is a népsűrűségnek: a kivándorlási lehetőség és a gyarmati politika. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Magyarországnak egyik eszköz sem áll rendelkezésre. Nekünk sem gyarmataink nincsenek» sem pedig kivándorlási lehetőségünk nincs, hiszen az autarchikus berendezkedés azt is magával hozta, hogy hiába vesz a kezébe egy magyar ember vándorbotot, amint nagy költőnk mondta: »A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely.« Nem is gondoltuk valaha, abban a vonatkozásban is mennyire igaza lesz neki, hogy a magyar ember ma sehol a nagy világon nem tud megélni. Ha be is engedik valamely országba, amint sikerül bejutnia egy gyárba, vagy valahol munkát vállalnia, az ottani közigazgatási hatóságok rögtön visszavonják az engedélyt és megfosztják mint külföldit, a munkájától. (Malasits Géza: Franciaországban rengetegen vannak és nem bántják őket! — Fábián Béla: De Németországban úgy van, ahogyan Görgey mondja!) Ha általában a népsűrűségről beszélek és konstatálom, hogy a mai ipari államok akkor kezdtek eliparosodni, amikor a népsűrűség miatt népszaporulatukat az agrártermelésben már nem tudták foglalkoztatni, és megállapítom, hogy Franciaországnak még ma is csak 74, az ipari Ausztriának pedig csak 78 fő a négyzetkilométerenkinti népsűrűsége, ezzel szemben pedig Csonka-Magyarország népsűrűsége a háború előtti 64-ről 94-re ugrott fel, úgy ez azt jelenti, hogy az utolsó 15 év alatt közel 50 százalékkal szaporodtunk meg. Ez azonban azt is jelenti, bogy minden két magyar embernek egy (harmadik embert is el kell látnia ebben az országban. Kétségtelen, hogy ez nemcsak természetes szaporodás volt, hiszen a trianoni szerződés következtében nagyrészt idemenekült, otthonukból kiüldözött magyar testvéreinknek kellett otthont és második hazát adnunk. De kérdeznem kell, vájjon hol lennénk ma és mi lett volna, ha az elmúlt 15 esztendőben nem tudtuk volna elhelyezni az iparban ezt a népszaporulatot, ezeket az ideözönlött szerencsétlen magyar testvéreinket? Mi lett volna, ba iparunk tényleg nem fejlődött volna úgy, ahogyan fejlődött? Méltóztassanak csak megnézni a statisztikát: 150.000 emberrel szaporodott és emelkedett az ipari munkásság száma az utolsó 8 év alatt és az évi 50—60,000 főre tehető népszaporulat 65 százalékát helyezi el még ma is az ipar. Talán kissé unalmas vagyok előadásomban, (Ellenmondások jobb felöl: — Halljuk! Halljuk!) mert csak számokkal operálok, de azért hozom ide ezeket a kérdéseiket, hogy gondolkozzunk egy kicsikét, mert hiszen a jövőnkre is kell gondolnunk, amely talán még sötétebb, mint amilyen sötét a jelen. Leszögezve azt a tényt, hogy agrár ország vagyunk és az is kell, hogy maradjunk, mert hiszen olyan Istenáldotta területen lakunk, hogy Magyarország adottságánál fogva elsősorban imiindig .agrárállam kell, hogy legyen és nincs is senki ebben az országban, aki a magyar mezőgazdaság elsőszülöttségi jogát elvitathatná, mégis, a fejlődési folyamatot figyelve, amit még inkább alátámasztanak azok az adatok, amelyéket bátor leszek Magyarországra vonatkoztatva felemlíteni, hogy miként alakult és rétegeződött nálunk a lakosság az utolsó években, akkor azt kell látnunk, hogy míg a háború előtt az össznépességnek 64-4%-át tette ki az agrárlakosság és az ipari foglalkozásúak a kereskedelemmel együtt csak 22%-át, addig 1920-ban, tehát a háború utáni évben — az 1920. évi népszámlálás adatai szerint — az agrárlakosság száma már lecsökkent 55%-ra, az ipari foglalkozásúak száma pedig felszökött 30%-ra. Közel 15 esztendő telt el azóta, amióta ennek a népszámlálásnak adatait feldolgozták és így biztosra vesfcem, hogy az utolsó 15 év alatt az ipari fejlődés következtében ezek a számok még inkább eltolódtak az agrárlakosság hátrányára. Ez azonban nem azt jelenti, mintha a mi agrártermelésünk visszafejlődött volna, vagy azt vissza fejlesztették volna, mert hiszen az az arányszám, hogy a lakosság hány százaléka él a mezőgazdaságból, még nem fokmérője az illető állam gazdasági és főleg mezőgazdasági fejlettségének. Erre vonatkozólag csak két^ számot vagyok bátor megemlíteni. Dániában, amely ma is erősen exportáló agrárország, a