Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

142 Az országgyűlés képviselőházának 271 a magyar parlamentben feltárják, megvitassák, ha másért nem, azért, hogy mindenki lássa, hogy mi nem alszunk, hanem figyelemmel kísérjük azokat a momentumokat, amelyek a magyar határon belül hatással vannak. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) T. Ház! Az én szerény tudásom és képességeim mellet nem akarok ezekkel a nagy kérdésekkel foglalkozni, nem szeretek oda sem jutni, hogy jöjjek azzal a sztereotip rendszerrel, hogy egy oldalról követeljem az adóterhek csökkentését, másrészről pedig bizonyos kiadások fokozását. Elzárkózni talán nem fogok tudni tőle egészen, de megkísérlem, hogy azokon a részeken, amelyek az én tapasztalataim és korlátolt .tudásom körébe esnek, ha nem is • honmentő eszméket, de gyakorlati ötleteket próbáljak a t. Képviselőház és a t. kormány elé terjeszteni. Amikor ettől .a céltól vezéreltetem magam, talán azon a kellemesebb oldalon kezdem, hogy hol lehetne a kiadásokat csökkenteni, mert hiszen az eddigi felszólalások leginkább a körül mozogtak, hogv hova lehetne még kiadásokat fordítani. En tisztelettel figyelmébe ajánlom a t. kormánynak a következőket. Amikor legutóbb a nyugdíjtörvényt megalkottuk, akkor intézkedés történt aziránt, hogy bizonyos nyugdíj határon felül a nyugdíjon kívül más fizetés vagy javadalmazás közpénztárból^ felvehető ne legyen. Már akkor azon a véleményen voltam, és ma is fenntartom azt a véleményemet, hogy a nyugdíjhoz annak a tisztviselőnek, bár közjogi elemekkel átitatott, de lényegében kétoldalú ma-' gánjogi szerződésen alapuló jogviszonyánál fogva törvényes igénye van. Ennél a törvényes igénynél azonban van egy nagyobb hatalom: a szükség. Mindaddig, amíg az a helyzet áll fenn, hogy a magyar nemzet egyrészének kenyere nincs, szerintem az a kötelezettség is fennáll, hogy akinek a sors nagyobb darab kenyeret adott, abból az ínségesnek juttatnia kell. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarom, hogy itt lemenjünk a minimumig, én ebben a kérdésben egészen a polgári jólét fokáig akarok elmenni. De itt melegen ajánlanám a t. kormány figyelmébe azt, hogy mindazok a nyugdíjas tisztviselők, akik — mondjuk — egy polgári jóléti határon, egy 5—6000 pengős minimumon felül nyugdíjat élveznek és emellett magánvállalatoknál, tehát nem közpénztárból, a saját munkájukkal még jövedelmet szereznek maguknak, méltóztassék ugyanúgy, mint amott a közpénztári javadalmazottaknál, a nyugdíj fizetését szüneteltetni, illetve korlátozni. (Propper Sándor: Ezt mi javasoltuk, és önök leszavazták a nyugdíjtörvény .tárgyalásakor!) Talán ne méltóztassék engem aposztrofálni, mert én ebben nem vettem részt. (Propper Sándor: Az egész kormánypártot! Muztsikaszóval leszavaztak bennünket!) Még mindig nem múlott el ennek az ideje, t. képviselőtársam, és ezt még midig meg lehet csinálni. ; i j A másik dolog, amiről szólni szeretnék a következő: Nem vagyok annyira szakember, nem tudom határozottan, de önként kínálkozik a feltevés, ha egy korszak a maga kiadásait elviselni nem képes, — aminthogy mi ebben a korszakban élünk — logikus megkísérelni ezt a terhet áthárítani. Nem tudom, lehetséges-e, van-e ilyen üzlet, de az egészen bizonyos, hogy ennek a rettenetes nyugdíjkérdésnek megoldása az lenne, hogy akár egy bankkal, akár egy biztosító intézettel megállapodás létesítése 19$4 május 3-án, csütörtökön. tetnék a nyugdíjteher átvállalására. Hiszen vannak ilyen járadékbiztosítások járadékbefizetés ellen. A nyugdíjterhet, mondjuk, egy 50 esztendőre eltöltött járadékbefizetéssel egy magánvállalatra kellene áthárítani és mentesíteni a folyó költségvetéseket a költségvetésnek ettől a 239 millió pengőt kitevő tételétől. (F. Szabó Géza: Nincs ilyen tőkeerős vállalat! Ez a baj!) Van külföldön tőkeerős vállalat. (F. Szabó Géza: Nem jön ide!) Nem tudom, lehet-e, nem tudom, folytak-e ilyenirányú tárgyalások, de megkísérelni lehet. Nem állítom, hogy ezt meg kell csinálni, sőt hangsúlyoztam, hogy nekem sem az előtanulmányaim nem vonatkoznak erre, sem szakembar nem vagyok ezen a téren, ezt csak mint ötletet vetem fel. Van még egy másik dolog, ami már el is határoztatott, és aminek első bevezető lépése volt a nyugdíjak szabályozása, s ez a tisztviselői létszámnak leszállítása, illetve, hogy a szokásos kifejezéssel éljek, az állami igazgatás racionalizálása. Méltóztassék megengedni, hogy rámutassak arra, hogy amint ezt az eljárást logikusan és helyesen így kellett kezdeni a nyugdíj-, illetve a fizetésrendező törvénnyel, a második lépésnek nem az alkalmazottak létszám leszállításának, hanem a munkamennyiség leszállításának kell lennie. Ma ugyanis minden köztisztviselő munkaerejének teljes kihasználásával képes csak munkáját elvégezni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Brogli József t. képviselőtársam rámutatott a községi jegyzőre. Nem festett sötéten, száz százalékig igaza van. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ámde ugyanez a helyzet a közigazgatás minden ágánál, a járásinál, à központinál, a miniszteriálisnál és még fokozottabban az adóügyi igazgatásnál. Én tehát azt mondom, tessék a munkát csökkenteni. El kell ismernünk, igen t. képviselőtársaim, hogy mi ma közigazgatásunkban egy papírrengetegben fuldoklunk. Ennek egyik célja az volna, hogy ez a papírfelelősség, ez a papírforma sokkal inkább alkalmas az igazi felelősség elhárítására, mint az igazi felelősség megállapítására. Csak apró dolgokat tudok felhozni. Méltóztassék elképzelni, hogy ahány adónem-kivetés van, mindegyikre külön kivetési lajstromot csinálnak. Ennek MZ ÍJ következménye, hogy — mondjuk — ezer nevet húszszor kell leírni. Miért ne lehetne ezt egybe leírni, amikor a főkönyvben úgyis egyben van? Miért ne lehetne a kihágási ügyeket egy feljegyzéssel elintézni, amikor például a T. E., a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény kisebb büntető ügyekben, amelyek jogerősek, megengedi, hogy csak feljegyezze a bíró az ítéleteket. Miért ne lehetne az ügyek százaibau telefonon vagy szóval intézkedni, és miért kell olyan sok papirost felhasználni. Miért kell minden kihágási ügyben íves jegyzőkönyveket felvenni, tanukat kihallgatni, mikor a végén a vádlottat felmentik és elbocsátják. Ezek csak a legapróbb dolgok. Meg vagyok győződve, hogy ez végig így megy az egész vonalon. Ha például a képviselőtestület elhatározza, hogy költségvetésen kívül megfejelteti a kisbíró csizmáját öt pengőért, akkor ezt fel kell terjeszteni a vármegyéhez, ott foglalkozik vele a kisgyűlés, és akkor az ügy jegyzőkönyveztetik, határozat hozatik és leküldetik. A kisbíró már régen elkoptatta azt a csizmát, de az akta még mindig vándorol, s a csizmatalp mindenesetre sokkal kevesebb súlyt képvisel, mint az a papír, amely az ügy elintézésére felhasználtatott. T. Ház! Nagyon egyszerű volna, ha itt egy