Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának saimat gyarló előadásommal untatni, akik vol­tak szívesek meghallgatni. Nyugodtan állíthatom, hogy a mai kor­mányzat jó kezekben van és a gazdasági fő­csoport keretébe tömörült gazdák minden kí­vánsága és minden panasza illetékes helyeken meghallgatásra talál. Bízom benne és remé­lem, hogyha ezen az, úton haladunk tovább, elérjük azt a célt, amelyet mindnyájan óhaj­tunk: az ország feltámadását. Mivel a kormány iránt bizalommal visel­tetem, a költségvetést elfogadom. (Élénk he­lyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. A szó­nokot számosan üdvözlik. Elnök: Szólásra következik: Herczegh Béla jegyző: Csilléry András! Csilléry András: Tisztélt Ház! Kérem a tanácskozóképesség megállapítását. Elnök: A képviselő úrnak ehhez joga van. Megteszem a házszabályokban előírt intézkedé­seket. Méltóztassék beszédét megkezdeni. Csilléry András: Előttem szólott képviselő­társam beszélt a telepítés kérdéséről. A problé­ma únos-úntalan foglalkoztatja az egész ma­gyar társadalmi életet és úgy érzem, hogy nem is lehetne máskép megoldani azokat a problémákat, amelyek ma a munkanélküliség kérdésében annyira elénk ítornyosultak, mint hogy a telepítés kérdését megoldjuk. Ügy vettem ki beszédéből, hogy ebben az országban min­denkinek a telepítése sikerült, csak épp a ma­gyarok telepítése nem sikerült és ebben a pillanatban is úgy mutatkozik a helyzet, hogy a magyar emberek nagy tömegei vannak föld nélkül és nem tudják a maguk megélhetését biztosítani. Ennek következtében én a magam részéről bármennyire szívesen látnám ennek a problémának megoldását, nem akarok ennél megállani. Elnök: Elrendelem a képviselő urak meg­számlálását. Kérem a jegyző urat, méltóztas­sék megszámlálni a jelenlévő képviselő ura­kat. (Létay Ernő: De pártok szerint! A keresz­tény gazdasági pártból csak két képviselő van jelen! — Csizmadia András: Hol van a páritjal Zaj.) Csendet kérek! Maradjanak csendben a képviselő urak. Herczegh Béla jegyző (megszámlálja a je­lenlevő képviselőket): 50 képviselő van jeleni Elnök: A Ház tehát tanácskozóképes. Kép­viselő úr, méltóztassék beszédét folytatni. Csilléry András: Sajnos, hogy t. képviselő­társaim a túloldalról nem hallgatták meg előt­tem szólott t. képviselőtársamnak éppen a tele­pítés kérdéséről mondott beszédét. Sajnálom, hogy ilyen kevesen voltak itt, pedig mondha­tom, igazán tanulságos volt és érdemes lett volna a megszívlelésre a kormány és az egysé­gespárt részéről is, hogy minél hamarabb hajt­suk végre ezt az akciót, hogy ne beszéljünk erről annyit, mert ezt a problémát sürgősen meg kell oldani. Nekem ez a felfogásom ebben a kérdésben. (Zaj a Ház minden oldalán.) Elnök: Csendet kérek! Csilléry András: Nem osztozhatom azonban t. képviselőtársamnak abbeli felfogásában, ami­kor azt mondta, hogy engedjük úgy megoldani az építkezéseket a telepítésnél, ahogyan az ille^ tők megoldani tudják. Az egész telepítés kér­désének ez a legszomorúbb része. Ha körül­nézünk azokon a helyeken, ahol magyar tele­pesek vannak, akár a földbirtokreformból ki­folyólag, akár más tekintetből, házhelyeket kaptak, akkor látjuk, azok igazán a legszomo­rúbb közegészségügyi viszonyok között vannak. Tényleg hiába folytatunk mi ebben az ország­269. ülése 193 4 május l~én, kedden, 7 ban küzdelmet a fertőző betegségek leküzdé­sére, hiába dolgozunk a járványok ellen, hiába van itt prevenciós politika, ha a telepítés kér­dését nem fogjuk úgy megoldani, ahogyan azt a közegészségügyi követelmények előírják. Ép­pen ebből a szempontból feltétlenül szükséges­nek tartom, hogy a közegészségügyi probléma ilyen értelemben illesztessék be az egészbe. Azt mondotta az előttem szólott t. kép­viselőtársam, hogy jó volna a népies sajátossá­gokkal bíró községekből a főváros közelébe telepíteni, hogy volnának itt is attrakciók. Saj­nos, szomorú képet mutatnak ezek az attrak­ciók, mert itt látjuk a mezőkövesdieket a Nép­színház körül, a kubikusokat pedig a Teleki­téren, munka nélkül ácsorogni. A székesfővá­rosnak ilyen attrakciókra nincs szüksége, ne­künk arra van szükségünk, hogy a munkanél­küliség kérdését minél sürgősebben megoldjuk. T. Ház! A t. pénzügyminiszter úr a költség­vetés benyújtása alkalmával az egész pénzügyi és közigazgatási problémát felölelő hatalmas beszédet mondott, amelyben megvilágította a magyar pénzügyi problémát a maga szempont­jából. Meg kell állapítanom, hogy bár tárgyi­lagos volt a beszéde, de sem programmja, sem a Programm végrehajtására vonatkozólag tett ígéretei nem elegendők. Szeretnénk s, magyar népi rétegeket illetőleg valami újat és olyat is hallani, hogy végre szakít a régi liberális-kapi­talista rendszerrel s új alapokra helyezi az ország pénzügyi problémáit; hogy szakít a régi elvekkel, hiszen be kell látnia, hogy a londoni világgazdasági konferencia csődbe ment, hogy ez à nemzetközi értekezlet a letűnt régi és egy új pénzügyi világ összeütközését hozta és ez volt az utolsó összecsapása az élettel és ebből le kellett volna vonnia a konzekvenciákat. Az onnan eltávozott kiküldöttek maguk is meggyőződhettek arról, hogy nemzetközi össze­fogással aranyalapon a világgazdaság beteg­sége egyáltalában meg nem gyógyítható. Nem gyógyíthatjuk meg mégpedig azért, mert a sokat hangoztatott, de valójában soha nem lé­tezett világgazdaság széttört s a maguk erejére utalt nemzetek az életükért folyó küzdelmeik­ben nem nélkülözhetik az önálló pénzügyi rendszert. A londoni értekezlet üressége bebizo­nyította, hogy a nemzetközi pénzkapitalizmus világot átfogó hatalma, a XX. századnak ez a modern rabszolgasága, ma a ravatalon fekszik, s ha nem akarjuk azt, hogy minket is odate­messenek hozzá, akkor ezzel szemben nekünk ellenkező álláspontra kell helyezkednünk. Véle­ményem szerint nem lehet kétséges az, hogy nekünk errevonatkozóan új utakat kell keres­nünk, új problémák megoldásával kell pénz­ügyi helyzetünket rendbehoznunk. A nemzeti közösség öncélú politikájának kell elkövetkez­nie, mert azt hiszem, a pénzügyminiszter úr is ezekkel a gondolatokkal jött az elmúlt eszten­dőkben a londoni világgazdasági konferenciá­ról haza, s talán újabb utakra is lépett volna, ha a magyarországi pénzcsászárok ezt meg­engedték volna neki. Hogy ez így van, bebizo­nyította a nemzeti munkahét kapcsán a munka apotheozisáról mondott beszédével, amelyben klasszikusan szép szavakkal avult felfogásnak bélyegezte azt a teóriát, hogy a munka és a tőke egymással szemben állanak. Azt mondot­ta a pénzügyminiszter úr, hogy: »a munka és tőke kiegészítik egymást, mert a, tőke nem más, mint az akkumulált munka«. Aláírom és aláhúzom minden szavát a pénzügyminiszter úrnak. Ha pedig ez így van» akkor nem köte­lességünk-e minél több munkát, illetve munka.-

Next

/
Thumbnails
Contents