Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

130 Âz országgyűlés képviselőházának 271 jobbfelöl.) mert mit ér az olyan párttag-, akit erőszakkal akarnak, — hogy igen t. képviselő­társam szavával éljek — begyömöszölni egy pártba, (Úgy van! Ügy van! jobbfelől) de külö­nösen mit ér az akkor, amikor titkos választó­jog előtt állunk. (Ügy van! Ügy van! jobb­felől.) Nagyon téved tehát igen t. képviselőtár­sam ebben, mert mi meggyőződéssel igyek­szünk párttagokat gyűjteni, nem pedig erő-. szakkal és ami az erőszak vádját illeti, legyen szabad azt visszaadresszálnom oda, ahonnan elhangzott, (Nagy zaj és ellenmondás ok a bal­oldalon) mert igenis a választásokból kifolyó­lag igen sokszor látjuk, hogy minő erőszako­san dolgoznak a nemzeti egység pártja ellen. (Farkasfalvi Farkas Géza: Mi módunk van nekünk az erőszakoskodásra?) Nem hatalmi eszközök kellenek ahhoz, (Farkasfalvi Farkas Géza: Hanem?) hanem vannak olyan eszközök, — a képviselő úr is nagyon jól tudja — ame­lyek nem a valóságon alapulnak.,. (Farkas­falvi Farkas Géza: Bocsánatot kérek, nem iga­zat nem szoktunk mondani!) Ilyet én sem szok­tam mondani, t. képviselő úr. Kikérem ma­gamnak azt, hogy nem igazat mondtam! (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Brogli József: Én nem mondtam azt, hogy nem igazat mondott a képviselő úr; én csak visszautasítottam azt a vádat, amelyet ön olyan határozottan intézett ellenünk. (Friedrich István: Hogy nincsen terror! Menjünk tovább, szent a béke! — Jánossy Gábor: Terror nincs, hanem szárazság van, ez a baj!) Egyébként sajnálom, hogy ez a kis incidens történt, mert hiszen beszédemet azzal akarom megkezdeni, hogy ha figyeljük a mostani költ­ségvetési vitát, azt a nyugodt atmoszférát, amelyben ez a költségvetési vita folyik, a szó­nokok emelkedett, tárgyilagos, nyugodt felszó­lalásait, de különösen azokat a közös érveket, amelyek ma már sok kérdésben egy nevezőre hozták a pártokat, (Ügy van! jobbfelől.) akkor megállapíthatjuk, hogy ez a kormány meß mindig abban a bizalmi légkörben mozog és él, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amelyet a mi miniszterelnökünk az ő rádiószózatában a csüggedésnek, a letargiának 12-ik órájában eb­ben az országban megteremtett. (Úgy^van! Ügy van! a jobboldalon.) Megállapíthatjuk, hogy ebben a bizalmi légkörben sikerült ennek a kormánynak és a kormány elnökének a nemzet akaraterejét megerősíteni, a nemzet ellenálló erejét fokozni (Ügy van! a jobboldalon.) és az ő nemzeti munkatervét, Programm ját pionir­munkával előkészíteni úgy, hogy az a jövőben megvalósulhasson. Nem csoda, ha a reánk szakadt szenvedések — amelyek immár négy éve érnek minket — a tömegben bizonyos elégületlenséget, türelmet­lenséget idéznek elő. mert hiszen a tömeg soha­sem tudja megtalálni a valódi okokat, különö­sen pedig Jiem az olyanokat, amelyek távol es­nek tőle. Ö a maga látókörében keresi az oko­kat és mert a tömeget mindig vezetni kellett és mert a tömeg mindig vezetéshez szokott, igen természetes, hogy közvetlen vezetőiben és rendszerint a kormányban látja az egyedüli hibát és csak abban látja rendszerint összes bajainak okát. A háborúban láttuk és tapasztaltuk, hogy az első hónapok türelmetlensége után mint hig­gadt le a katona, mint szokta meg a szenvedé­seket, a nélkülözéseket, sőt később már minden katona tudta azt is, hogy mielőtt a roham meg­indul, szükséges egy előkészítő tüzérségi tüz, amely megpuhítja az ellenség állását, tudván ülése 193% május 3-án, csütörtökön. azt, hogy csak az ilyen meggyengített állás el­len indulhat a győzelem reményében. A mostani súlyos gazdasági helyzet is ilyen hadállás. Ebből a hadállásból néhányszor igye­keztünk már rohamot intézni, de mert az ellen­ség hadállásai tárgyalásokkal és egyéb előké­születekkel még nem voltak kellően meggyengít­ve, megpuhítva, mindig kénytelenek voltunk szenvedéseink fedezékébe visszavonulni és várni a szebb, a jobb időt, amikor kirohanhatunk. A tüzérharc áll most is, kormányunk elnöke az ellenség hadállásaiban már itt is, ott is réseket vágott, ahol a magyar munka, a magyar te­hetség, a magyar szorgalom elfoglalhatta a maga helyét. (Ügy van! a jobboldalon.) Ma már az egész ország tudja, hogy először a romokat kell eltakarítani, a romok eltakarításának nagy munkája kell hogy megelőzze az építőmunkát és ma már ez is folyik, sőt már vannak olyan rések, ahol az építőmunka is megkezdődhetik. És ez a parlament, b ellenzék ezt kétség­bevonja, mégis a nemzet akaratának kifejezője, hűséges segítőtársa a kormánynak és tulajdon­képpen nem is csinál mást kritikájával, mint megjelöli azokat a hadállásokat, ahová erősebb tüzérségi tüz szükséges és amely hadállásokat be kell venni. Méltóztassanak megengedni, hogy én is ilyen megfigyelő legyek, én is ilyen tüzérségi tűznek előretolt megfigyelő tisztje legyek s mi­után falusi képviselő vagyok, a falu hadállásá­ból figyeljem és irányítsam azt a tüzet, azt a harcot, amelynek élén politikailag is, gazdasá-; gilag is képzett, bátorlelkű vezérünk, Gömbös Gyula miniszterelnök úr áll. (Éljenzés jobb­felől.) A gazdatársadalom nagy megnyugvással vette, hogy a kormány nemzetmentő politikája abban jelentkezik, hogy a gazdatársadalmat igyekszik megerősíteni. A most folyó tárgya­lások, amelyek reméljük kalászba szökő ered­ményeket fognak hozni, reménységgel töltik el a gazdatársadalmat, de méltóztassanak meg­engedni, hogy kifejezést adjak annak, hogy re­megve gondol arra, vájjon ezeknek a tárgyalá­soknak gyümölcsét ő fogja-e zsebrevágni, vagy pedig azok a lelketlen üzérek, akik a kisgazdák véres verejtékéből maguknak mindig hasznot csinálnak. Mert mit ér majd, ha lesz a gabonánk­nak piaca, lesz ára, ha akkor, amikor a kis­gazda betakarított, megjelenik ajtaja előtt az adóvégrehajtó, (Esztergályos János: Ügy van! Úgy van!) megjelenik a takarékpénztárak ka­matbehajtója és ugyanakkor megjelenik a ga­bonaügynök, a szenzál is és a kisgazda kényte­len gabonáját potom áron odaadni. Ebből gaz­dasági • fellendülés igazán soha sem lesz, mert az a pénz, amely a gazdának az árujáért befo­lyik, nem teszi meg a maga természetes útját, nem a kisgazdának a zsebébe vándorol, — nem a kisgazdáé lesz, aki pedig hivatva van az ipart és kereskedelmet éltetni — hanem azokba a zse­bekbe, ahonnan éltető munkára többé nem ke­rül elő, ha pedig előkerül, akkor is külföldre vándorol. Gondoskodni kell már most eleve arról, hogy ha eljön az ősz, a kisgazda ne legyen kénytelen áruját piacra dobni és ezzel a ga­bonaárakat lefelé nyomni. Gondoskodni kell már most olyan szervek felállításáról, amelyek a kisgazdának a terményeit fel tudják venni. Itt egyrészt arra gondolok, hogy az adó­tartozások ismét gabonában legyenek fizet­hetők, de másrészt arra is, hogy a takarék­pénztáraknak járó kamatok ugyancsak gaboná­ban legyenek fizethetők s ezeknek a gabonák-

Next

/
Thumbnails
Contents