Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

128 Az országgyűlés képviselőházának 21 gyeimét. Szakítani kell azzal a rendszerrel, hogy mindig az részesüljön előnyben, aki nem fizet és büntetve legyen az, aki fizet. (Úgy van! Ügy van! balfelől.) Ez elkezdődött már 1921-ben, amikor a vagyonváltság kérdése volt napirenden. Akkor felszólították a hatóságok az 1000 holdon aluli birtokosokat és a házbirtokosokat — kisebb-nagyobb presszióval — hogy ők számították ki, mennyi az a vagyonváltság, amely az egyesekre esik és fizessék ki, mert nagy kedvezményben fognak részesülni. Akkor voltak sokan, akik — bocsánatot kérek, ha ezt a szót használom, Jánossy t. barátom talán kifogásolni fogja, mert ez nem magyar szó — olyan balekok voltak, hogy kifizették a rájuk eső összeget. (Derültség a baloldalon. — Friedrich István: Hogy mondják magyarul: balek? — Felkiáltások balfelől: Pali!) Akik akkor nem fizettek, jól jártak és ezek nevetnek azokon, akik kifizették a rájuk eső összeget. (Felkiáltások balfelől: Hogy mondják magyarul: balek? — Jánossy Gábor: Önzetlen, jámbor! — Friedrich István: Pali! — Jánossy Gábor: Pali, az jó!) Ezeknek, akik fizettek, nem lehet visszaadni azt. Ezeket az elmaradt válságokat méltóztassanak talán természetben megvenni. Milyen jó volna ez a telepítés megkezdésére. (Helyeslés balfelől.) azzal a 10 millió pengővel, amelyet a gazdavédelemnél kontempláltak. Méltóztassék ezt talán megvalósítani az adómoráil érdekében is. A vasúti tarifa kérdése még most is abban az állapotban van, amelyben kezdetben, évekkel ezelőtt volt, úgyhogy a szállított áru értékének harmadrészét, sőt felét fizeti a termelő vasúti fuvarra, míg az a fogyasztás helyére ér és így a szállítás az érték nagyrészét felemészti. Ennek a helyzetnek megváltoztatására is nagyon kérem a miniszter urat. Most rátérek a hadikölcsönök kérdésére, bár t. képviselőtársaim közül többen szóltak erről, (Halljuk! Halljuk! balfelől.) de én, arányosítva a kérdést, talán szemléltetőbbé fogom tenni. A hadikölcsönsegélyezést tudniillik 1928-ban vezették be az 1928/29. évre. Akkor három kategóriában határozták meg a segélyezést éspedig 4 milliót irányoztak elő a kisjövedelmű hadikölcsönkötvény tulajdonosok részére, 500.000 pengőt a jótékonycélú intézetek segélyezésére és ugyancsak 500.000 pengőt a középosztály tömegnyomorának enyhítésére. Ez még mind hadikölcsönsegélyt jelentett. Tehát összesen 5 millió pengő volt erre a célra és összesen 20.000 folyamodó volt — én legalább úgy tudom. Akkor csak az kaphatott segélyt, akinek 5000 koronán felüli hadikölcsönjegyzése volt. Most, a mai helyzetben ezt az összeget, ezt az összesen 5 millió pengőt leszállították 3"2 millió pengőre, tehát 1*8 millió pengővel kevesebbre, holott ma százezren felüli folyamodó van. Lehet, hogy van 120.000 is, nem tudom pontosan, de százezren felül van a folyamodók száma. Tessék most az arányt venni. Az aránytalanság ma is megvan. Most már adunk ugyan — nagyon helyesen — segélyt már az 5000 koronán aluli hadikölcsönjegyzőknek is, lementünk egeszén 2000 koronáig, sőt adunk segélyt az 1000— 2000 koronás hadikölcsönjegyzőknek is 17.50 pengőtől 10 pengőig, ezen alul azonban nem adunk. Es éppen azoknak nem adunk, akik a legjobban rá vannak szorulva. (Meskó Zoltán: Ügy van! Ez igaz!) Az a szegény mezőgazdasági munkás vagy cseléd, aki mindenét odaadta, nem kap semmit. Igen kérem tehát a miniszter urat, méltóztassék módot találni a segítségre, talán azt 1. ülése 193J

f május 3-án, csütörtökön. a módot, hogy állítson be a költségvetésbe minden esztendőben évi 50—100 ezer pengőt és akkor egy pár év alatt meg lehet váltani bizonyos kulcs mellett az összes kis címleteket és akkor ezeken az embereken segíteni lehet és nem lesz különbség abban, hogy ki kapjon és ki nem. Nem lesz különbség abban, hogy kinek van 5000, vagy 1000, vagy 500 pengő hadikölcsönjegyzése, hanem mindenkin segíteni lehet. T. Ház! A miniszter úr volt szíves múlt évi költségvetési expozéjában rámutatni arra, hogy az autonómiák túlméretezett háztartását szabályozni akarja és az ország teherbíró képességéhez fogja arányosítani. Sajnos, ez nem történt meg. Az államháztartás és az autonómiák háztartása ma is annyira túlméretezett, hogy azt egy ilyen szegény, nyomorult ország nem bírhatja el; sőt a magas állású tisztviselők száma még mindig szaporodik. Nekünk több államtitkárunk van ma, mint volt NagyMagyarországon. Egyes politikai állások — mint pl. a főispáni állások — még mindig szaporodnak, úgyhogy amíg eddig előfordult, hogy néhol csak két-három törvényhatóságnak volt egy főispánja, most újabban az ilyen helyekre is külön-külön neveznek ki egy-egy főispánt. (Eassay Károly: Fő a takarékosság! Ez a, szabály! — Zaj a baloldalon.) Én azt hiszem, t. Ház, hogy amikor az ország ilyen nyomorúságos helyzetben van, nagyon helyes volna, ha a nagy fizetések is arányosan hoznák meg a kellő áldozatot. Én nem tartom lehetetlennek, sőt nagyon kívánatosnak tartanám, ha maximálnánk azokat a fizetéseket, amelyeket a tisztviselők, (Rassay Károly: Az állami tisztviselők!) elsősorban az állami tisztviselők a magasabb állásokban az államtól és az állammal kapcsolatban levő intézményektől együttesen kapnak. Itt van például a képviselői tiszteletdíjak kérdése is. (Zaj.) Hallatlan dolog, hogy amikor a kisemberekkel szemben szigorúak vagyunk, ugyanakkor nem vagyunk szigorúak önmagunkhoz ebben a kérdésben. Nekünk elsősorban önmagunkhoz kellene szigorúnak lennünk (Kóródi Katona János: Tessék lemondani a tiszteletdíjáról!) ós puritánoknak kellene lennünk. Adjanak napidíjat a képviselőknek! Néha csak ketten-hárman vagyunk itt a parlamentben, ugyanakkor a szegény ember az utolsó borjúja árán kell hogy megfizesse a maga adóját. Ez antiszociális. (Kóródi Katona János: Hát tessék lemondani!) Ez megrendíti a hitet a népben és arra a gondolatra vezet, hogy mi értelme van a parlamentet ilyen módon fenntartani, amikor azt olvassa az újságban, hogy csak két-három képviselő volt jelen. (Kóródi Katona János: És az ezredesi nyugdíj?! — Meskó Zoltán: Le kell szállítani a képviselők számát 100-ra vagy 80-ra! — Zajos ellenmondások és mozgás a jobboldalon. — Elnök csenget.) Lehetetlen dolog, hogy amikor a kisemberekkel szemben — amint a hadi kölcsönnél is láttuk — a legnagyobb fukarsággal járunk el, (Kóródi Katona János: Mi van az ezredesi nyugdíjjal?) ugyanakkor ezen a téren pazarolunk. Itt vannak az éjszakai ülések. Mibe kerül ez az országnak!? Miért tartjuk ezt fenn? (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Meskó Zoltán: Kár a világításért!) Hát lehet itt éjjel 11 vagy 12 órakor komolyan tárgyalni a legnehezebb dolgokról, az ország sorsáról? (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Meskó Zoltán: Kendes ember az ágyban van olyankor. — Derültség.) Mindnyájan láthat-