Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

126 Az országgyűlés képviselőházának 271 nagy államférfia, aki a jelek szerint a három ország: Olaszország, Ausztria és Magyarország terményeinek kicserélése által akarja Ausztriát és Magyarországot megmenteni. (Propper Sándor: Éppen most emelte fel az élőállatok vámját!) Rögtön rátérek erre is, t. képviselőtársam, elég részletességgel. Abból a kétségtelen tényből kiindulva, hogy neki az ő nagy koncepciójában a Dunamedence kérdésében csak akkor lehetünk értékesek, ha életképesek vagyunk, azt remélhettük, hogy gazdaságilag is nagyobb mértékben jön segítségünkre. És itten térek rá képviselőtársam közbeszólására. Fel-» hők mutatkoznak Róma felől, mert éppen tegnap lépett életbe a felemelt vámtarifa, amely az élőmarhára kilogrammonként 14 fillér vámemelést állapít meg. De még más baj is van ennél a kérdésnél. Ugyanis az a kontingens, amelyet mi bevihetünk oda, elosztatott hónapokra. Es ha egy hónapban nem merítjük ki ezt a kontingenst, a következő hónapban már nem vihetjük be, már pedig az állatexport természetéből folyik, hogy azt nem lehet mindig egyformán lebonyolítanunk, mert nem így van berendezve hízlalási rendszerünk. Ugyanez áll a halra és a baromfira is. Ez teljes lehetetlenség. Erre tíz esztendő alatt lehetne talán berendezkedni. Ez természetesen azzal jár, hogy állatexportunk nagyon fog csökkenni, illetőleg az állatárak le fognak szállni. Hiszen mikor ez tudomásunkra jutott, már éreztük rögtön a vásárokon az állatárak esését. És nagyon kérem a t. kormányt, tegye mérlegre, felér-e ez a veszteség azzal az esetleges nyereséggel, amelyet a biiza árának emelésével talán, de csak talán valamennyire elérhetünk, mert a hírek szerint nagyon kevés kilátás van itt is az emelkedésre, s ha a jó Isten különösképpen nem ad hamar egy kis esőt, bizony olyan termésünk lesz, hogy abból egyáltalában semmiféle kivitelünk nem lesz. Nagyon kérem a t. kormányt, ne halogassa az intézkedést arranézve, hogy mit fogunk a jövő évi termésünkkel csinálni, ha lesz termésünk, hanem most vegye kezébe a dolgot, hogy az intézkedés ne történjék az utolsó pillanatban, hogy a bolettát ismét bizonyos változtatott formában fogják hozni, (Rassay Károly: Miután valamennyien megállapítjuk, hogy rossz!) miután valamennyien megállapítjuk, hogy nem felelt meg a céljának, (Griger Miklós: Azért tartja fenn a kormány.) A római tárgyalásokkal kapcsolatban mély tisztelettel kérem a pénzügyminiszter urat, méltóztassék a következőkre gondolni. Amikor természetesen arról van szó, hogy kapunk valamit, akkor mi is adunk valamit annak fejében. Amikor tehát beeresztjük a produktumokat, olyan dolgokat engedjünk be, amelyek a mezőgazdaságnak szükségesek, mindennap szükségesek, hogy ilyen árukat kapjunk a mezőgazdasági termények fejében,, ne olyanokat, amelyekre egyáltalában (nincsen szükség. A mezőgazdaságnak ugyanis teljesen mellékes vagy legalábbis nagyon kevéssé érdekli a mezőgazdiaságot az, hogy a luxusautó, a selyemharisnya vagy a narancs olcsóbb lesz. Azután felhívom a kormány figyelmét a következő dologra is. Éppen a túloldalról, lia jól emlékszem, Urban Gáspár képviselőtársam is felhozta azt a köztudomású tényt, hogy a nagyipar és a nagytőke már ott van Rómában és ott képviseli a maga érdekeit. Felhívom tehát a kormány figyelmét arra, hogy megint ne ugyamaz történjék, mint ami történt eddig úgyszólván minden kereskedelmi szerződésnél, hogy tisztán az ő érdekeik érvényesültek. Ne. ülése 193U május 3-án, csütörtökön. künk nem nagy ibiztatás és nem sok reménységet nyújt az, hogy a jelenlegi tárgyalások idejére,, megengedem, egy kiváló szakember, nagyszerű szaktudós van kiküldve, de ha méltóztatnak emlékezni, már annakidején szegény néhai Gaal Gaston képviselőtársunk nehezményezte azt, hogy ez a szakember mindig a nagyipar érdekeit tartotta sztemelőtt, akit tehát egyáltalában nem lehet agrárszimpátiával megvádolni. Nem akarom a nevet megmondani, úgyis méltóztatnak tudni, ki az, aki most megint kint van. Kérem a t. kormányt, kövessen el mindent,, hogy a római tárgyalások csalódással ne járjanak, miután azokat annyi görögtűzzel, annyi reménységkeltéssel vezették be. Ha ez a szegény nép ismét csalódik, ez beláthatatlan következményekkel fog járni az ő lelkületére. Itt akarok kitérni Mecsér András igen t. barátom, képviselőtársamnak állattenyésztésünkre vonatkozó megjegyzésére. Azzal, amit beszédében e kérdésről mondott, egyáltalában nem tudok egyetérteni. Pesszimisztikusan nyilatkozott állattenyésztésünk jövőjéről és többek közt azt mondotta, hogy állatainkat holdszám szerint kell kontingentálni. En ezzel abszolúte nem tudok egyetérteni, én éppen ellenkezőleg azt tartom, hogy állattenyésztésünket lehetőséig szerint fokozni kell, különösen a minőséig tekintetében, mert annak jövője van. Jövője van az exportnak észak felé. Tudjuk, hogy ott sok százalékkal esett az állatállomány a régihez viszonyítva. De kelet és dél felé is jövője van exportunknak, amit mutat ezévi tenyészállatvásárunk is, ahol szinte vetélkedtek azon, hogy tenyészállatainkat ki vegye meg. De azért is csodálkozom, mert hiszen t; képviselőtársam lovastiszt volt és nagyon jól tudja, hogy mi a magyar katonaló, hogy az egész világon milyen híres, pótolhatatlan, naigyszerű anyag kitartása, szívóssága,, mindenre való alkalmatossága folytán és ebből nekünk nagyon nagy exportlehetőségeink lesznek, ha a külföldi propagandát nem oly módon fogjuk végezni, mint most, hanem helyesen megalapozva. Érre nekem lesznek prepozícióim, de itt nem akarom a t. Házat ilyen szakkérdéssel és részletkérdéssel untatni, hanem majd a földmívelésügyi tárcánál újra elő fogom hozni ezt a kérdést. (Helyeslés balfelől.) Ugyanakkor fogok t. képviselőtársamnak a műistállótrágyára vonatkozó fejtegetéseire válaszolni. De kénytelen vagyok t. képviselőtársam e beszédének azon más részeivel is foglalkozni, amelyekkel nem tudok egyetérteni, bár őt ismerem szinte gyermekkorától, ismerem idealizmusát és jóindulatát. Ezekben a kérdésekben azonban talán még nincs meg a kellő gyakorlata. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az ő eszméi közül nagyon sok nem magyar földből sarjadzott, azokat nem magyar napsugár érlelte meg és így teljesen távol állanak a magyar néplélektől. Az a katonai drill, amelyet ő kíván, az a vak, megalázkodó függőség a magyar közéletben és a magyar termelésben a magyar hagyományoknak, a magyar karakternek, a magyar mezőgazdasági termelésnek halálát jelentené. A magyar gazdát nem lehet glédába állítva, vezényszóra, némán szántatnivetetni. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) Azt hagyni kell gondolkozni, hagyni kell a pacsirtával versenyt dalolni, akkor fog eredményt elérni. (Úgy van! Ügy van! Taps a baloldalon. — Friedrich István: Danoljunk! — Zaj. — Propper Sándor: Sírva danolnak! — Halljuk!