Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

120 Az országgyűlés képviselőházának 21 sítására, ha Széchenyi Istvánnak nagy gondolata: az Alföld generális és intenzív rendezése végre testet ölt. Széchenyi az Alföldben kereste és látta Nagy-Magyarországnak is gazdasági és etnográfiai súlypontját. Százszorta inkább érvényesek a legnagyobb magyarnak ezek a megállapításai CsonkaMagyarország szempontjából. Ebből a kis csonka országból, amely összesen 16 millió katasztrális holdat tesz ki, a Nagy-Magyar-Alföldre esik 7,300.000 katasztrális hold 4,800.000 lakossal, ami négyszögkilométerenkint 115 lélekszám-sűrűségnek felel meg. A Dunántúlra esik 6,400.000 katasztrális hold 2,600.000 lakossal és az északi vármegyékre esik 2,400.000 katasztrális hold 1,200.000 lélekszámmal. Ha csak a területi és néprajzi adatokat nézzük, akkor is megállapíthatjuk, hogy a súlypont ma is a Nagy-Magyar-Alföldön van. Azonban mi a helyzet? Az Alföld és a Tiszántúl intézményekben oly szegény, annyira elmaradott állapotban van, hogy magasabb történeti elhívatásokat várni tőle szinte képtelenség. Salamon Ferenc, az Alföld egyik legnagyobb isimerője, többek között azt mondja, hogy nem ismerik az Alföldet azok. akik a mai elmaradottságért az Alföld népét teszik felelőssé, mert a helyzet éppen ellenkező. Az Alföld magyarsága háromszor hódította vissza az Alföldet a mezőgazdasági és intellektuális kultúra számára és mindenkor az Alföld volt az a terület, az a hullámtörő gát, amely a legnagyobb rongálódásokat szenvedte. Érdekes néhány adattal ismertetnem, hogy a török hódoltság megszűnte után milyen állapotban volt a Nagyalföld. Egy 1699. évi kimutatás szerint Karcagon 78 lélek. Madarason 30 lélek volt, egyébként az egész Nagykunság lakatlan volt. Békés vármegyében egy 1700-ból való nagyváradi káptalani kimutatás szerint, amikor káptalani szempontból helyszíneléseket végeztek Békés vármegyében, jelentették, hogy az egész a vadaknak és az égi madaraknak lakóhelye és Gyulától Öcsöd pusztáig egyetlenegy emberrel sem találkoztak. A török hódoltság után azonnal megindul az Alföld szisztematikus benépesítése, megindul a különféle, még pedig török császári városokból a rajzás kifelé, a kisebb forgalmi pontok felé. így azután kialakult mezőgazdasági és kulturális szempontból egy szerencsétlen helyzet, amelyet ma már befejezett történeti ténynek tekinthetünk, a tanyarendszer. Mind mezőgazdasági, mind kulturális szempontból itt van a legnagyobb veszedelme az Alföldnek. Érdemes összehasonlításokat tenni az Alföld három igen népes és nagy területű vármegyéje és> a Dunántúlnak a töröktől megrongált három értékes vármegyéje közt a népesség mikénti megoszlása és a községek keletkezése, a puszták száma tekintetében. Vas vármegye területe 574.000 katasztrális hold 275.000 lélekkel és Vas vármegyében ugyanekkor van 15 nagyközség és 268 kisközség. Veszprém vármegye területe 690.000 katasztrális hold, 243.000 lélekkel és ugyanekkor van 51 nagyközsége és 126 kisközsége. Zala vármegye területe 845.000 katasztrális hold, 365.000 lélekkel, 21 nagyközséggel és^ 374 kisközséggel. Ugyanekkor nézzünk meg három nagy-alföldi vármegyét. Csongrád vármegye területe 372.000 katasztrális hold, 148.000 lélekkel és van benne 16 község- Békés vármegye területe 639.000 ka. ülése 193b május 3-án, csütörtökön. tasztralis hold, 330.000 lélekkel, van benne 28 község; Szolnok vármegye területe 913-000 katasztrális holdat tesz ki, 412-000 lélekkel és van benne 47 község. Ezzel szemben Csongrád vármegyében van 208 puszta, Békés vármegyében 415 és Szolnok vármegyében 399. A költségvetési vita során általában kialakult az az alapvető gondolat, amely a telepítésben látja a magyar Alföld magyarságának megerősítését és talán helyesebb birtokmegoszlásban is. Igen, ez a helyes birtokpolitika, illetve nemcsak helyes birtokpolitika, hanem a legcéltudatosabb nemzeti politika is egyben. 1900 elején, Darányi Ignác földmívelési minisztersége alatt volt egy nagy telepítési ankét, amelyen már felmerült mindezeknek szükségessége. Darányi megnyitó beszédében ekkor többek között a következőket mondotta (olvassa): Nemcsak a telepítésről és parcellázásról kell gondoskodnunk, hanem gondolnunk kell arra is, hogy a munkásoknak is mód adassék, valami kis ház, egy kis szőlő, egy kis föld megszerzésére, hogy a jóravaló munkásnép is érezze, hogy nem feledkezünk meg róla. hogy sorsuk állandó gondoskodásunk tárgyát képezi.« A telepítési törvények, az 1873:XXII. te. és az ezt kiegészítő 1894 :V. te, valamint az 1911 :XV. te. megszabták azokat az általános szabályokat, amelyek mellett a telepítés eredménnyel foganatosítható légyen, azonban kellő pénzügyi gondoskodás hiányában — sajnos — ez az alapvető nagy kérdés a háborút megelőzőles: érdemleges elintézést nem nyert. Engedtessék meg nekem annak az elgondolásnak lerögzítése, hogy talán sok minden egészen máskép történt volna a háború alatt és a háborút követőleg, ha a nagy magyar Alföld gazdasági és népi erői az intézmények vasbeton-gerendázatai mellett nagy köznonti erőt képviselhettek volna a nemzetiségek centrifugális erejével szemben. Különösen Erdélyben néhány telep létesült ugyan, azonban ezek a telepítések rendszeres és nemzetvédelmi célokat intenzíven szolgáló telepítéseknek szintén nem voltak mondhatók. Különösen eredménytelenek voltak ezek a kísérletek azért is, mert éppen a nemzetiségek ismerték fel Erdélyben a telepítés rendszerességének nagy horderejét és erdélyi, nemzetiségi bankok állottak ennek a nagy mozgalomnak az élén. Etekintetben érdemes szintén statisztikai adatokra hivatkozni, amelyek nyilvánvalóan megvilágítják, hogy milyen nemzeti és kulturális célokat szolgáltak részben az erdélyi magyar bankok a nemzetiségi bankok működésével szemben. Kenéz Bélának Nép és Föld című művében, amely már a háború végén jelent meg, egy érdekes statisztika található. Eszerint Erdélyben volt 142 magyar bank, 34 millió korona alaptőkével, ennek 4,300.00 korona volt évi tiszta jövedelme és ezek közcélokra 61.000 koronát szolgáltattak, ami a tiszta jövedelmük 1'45%-át teszi ki. Harminchárom szász bank volt, 10 millió korona alaptőkével, 2,400.000 korona tiszta jövedelemmel és ebből szász nemzeti közcélokra 450.000 koronát juttattak, vagyis tiszta jövedelmük 20%-át, 97 oláh bank volt, 16 millió korona alaptőkével, 2,080.000 korona évi tiszta jövedelemmel; oláh nemzetiségi célokra, különösen telepítési célokra 109.060 pengőt szolgáltattak, a tiszta jövedelem 5*23%-át. Ebből Kenéz Béla t. képviselőtársam azt a helyes konzekvenciát vonja le, hogy a nemzeti-