Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-255

46 Az országgyűlés képviselőházának 255. áll fenn, amikor az a kar sohasem tudja, hogy mi az ő szerepe, hivatása, mi az ő létjogosultsága, meddig lesz meg a biztonságérzete, s nem helyesebb-e, s nem ennek a karnak az érdekeit szolgálja-e az, ha 'beleilleszkedik egy hosszú nagy múlttal, történelmi erővel bíró egyetem kötelékébe, amelyhez szervesen kapcsolódik, mert ez az egyetem az, amely a gazdasági tudásnak és tudománynak a prototípusa és igazi képviselője. Ebben van tehát felfogásbeli különbség közöttünk, s én sajnálom, hogy ebben az irányban az ifjúságot is megtévesztették, mert — s ebben igazat adok az igen t. képviselőtársamnak — az ifjúságnak nem az a hivatása, hogy ilyen kérdésekben a törvényhozásra befolyást gyakoroljon. Az oktatás menetét, s annak alapjait azok hivatnák lerakni, akik hosszú tapasztalatokra tudnak hivatkozni, akikben megvan a nyugodtság és akik a történelmi erők levezetése alapján tudják a múlt és jelen összekapcsolásával a jövő útját megjelölni. Nincs itt szó e kar önállóságának megszüntetéséről, ellenkezőleg, az önállóság erősítéséről, fokozásáról, súlyának és erejének öregbítéséről van szó akkor, amikor a kultuszminiszter úr ezzel a törvényjavaslattal idejön a Ház elé. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Ha erre az alapra helyezkedünk, akkor a legegyszerűbb volna a tudományegyetemet szétbontani részeire, inert hol lehet megtalálni tulajdonképpen azt a bizonyos összefüggést? Ha a tudományegyetem egyes karait nézzük, nem azt látjuk-e, hogy mindegyik a maga autonómiájával, önállóságával fejlődött naggyá, hatalmassá és lett tényezőjévé a magyar közéletnek és társadalomnak, amelyre büszkék lehetünk itt és a műegyetemen végig az egész vonalon magyar szempontból, de nyugodtan merem állítani, európai szempontból is. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Látom azt az ellentétet, amelyet támasztani akarnak a technikusok vagy a technikai tudomány és a most idesorakozott .tudományágak között. En magam azt tartom, hogy a mi technikánk és a mi Műegyetemünk egyik legszebb intézménye a magyar tudománynak és a magyar közéletnek. Olyan intézményünk, amely nagy nevet vívott ki magának, amelynek erői túlmentek a magyar határon, amelynek nem egy tanára és nem egy tudósa beírta nevét az egész európai tudomány történetébe. De végeredményben azt kérdem azoktól, akik annyira féltik a Műegyetemet attól, hogy ha ez a többi gazdasági ág hozzákapcsolódik, vájjon kárára lesz-e ez a Műegyetemnek? Es miért lenne kárára? Vájjon még most is ott tartunk, hogy azt hiszik, hogy a technika abban az állapotában van, amelyben megindult, mintha semmi sem alakult volna át, semmi sem változott volna meg a világon? En egészen másképpen látom a helyzetet. Megváltozott, sajnos, sok minden a világon, de maga a fejlődés is nagy átalakulást és változást hozott. Más volt a technika helyzete akkor, amikor a maga gyermekcipőiből hatalmassá nőtt ki, amikor azon a vonalon mozgott, hogy elszakadva időtől, tértől és organikus világtól — ezt aláhúzom és erre visszatérek — megteremtse a maga nagy műveit és alkotásait. A természettudománnyal összefogva, ez a technika kifejlesztette azt a hatalmas szép fejlődést, amely az elmúlt évszázadot jellemezte. Ma tulajdonképpen valahogyan az az érzés van az emberben, mintha a technika előre szaladt volna, mintha az organikus világot illetőleg a leglényegesebbel, maülése 1934- március 22-én, csütörtökön. gával az emberrel került volna ellentétbe, mintha a technikus elsősorban a gépet keresné és csak azután az embert. Az a sok túlracionalizálás, az a sok automatikus gépfejlesztés mind azt mutatja, mintha valami ellentét volna a technika és a gazdasági élet fejlődése között. Ezzel szemben azonban azt látom, hogy a technika fejlődését megállítani nem lehet. Az megy a maga útján. A gazdasági politika hivatása, hogy megjelölje és összekapcsolja ezt az élet fejlődésével. Ha ebből a szempontból nézem a fejlődést, vájjon nem helyes-e, ha azt a technikust is^ közelebb hozom a gazdasági élethez és magához az emberhez? Nem ez-e a jövő hivatása és nem e felé a cél felé kell-e törekedni? (Igaz! Ügy van! a középen.) T. Ház! Nem akarok itt részletekbe belemenni, csak egy tényre akarok rámutatni. Ma odafejlődtek az idők, hogy a technikusnak nem elég csak feltalálónak, nem elég csak konstruktőrnek lennie. Ezek csak egy kis hadsereg és a magyar föld ki fogja termelni a jövőben is, amint kitermelte a múltban ezt a hadsereget. Ma azonban többet kíván meg az élet a technikustól. Megkívánja, hogy ismerje a gazdasági élet Összes vonatkozásait, ismerje a kapcsolatokat az egész vonalon. (Ügy van! a középen.) Ne csak azt nézze, hogyan tud egy technikai feladatot megoldani, mert végigmegyünk az energiakérdésektől a nyersanyagproblémáig, talán egyiket, másikat, talán a legtöbbet megoldja a technika, de azt is tudnia kell a technikusnak, hogy milyen hatással, milyen eredménnyel jár ez az egész gazdasági élet szempontjából. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Tessék megnézni, az egész világon nem ok nélkül vonul be mindenüvé a közgazdasági tudomány és a közgazdasági tudományok tanítása a technikába. Tessék a leggyakorlatibb népeket nézni, az angol-szászokat, a németeket. Mind súlyt helyeznek arra, hogy minél mélyebb gazdasági tudással telítsék a technikusokat. Hivatkozom egyik kiváló német nemzetgazdászra, aki a gyakorlati életben vezető szerepet játszott (Sándor Pál: Eathenau?) — egészen helyes — s aki azt mondotta, hogy a technikus akkor felel meg hivatásának, ha tud gazdaságilag gondolkozni és tud kereskedő is lenni, mert érdek és munkaközösség van ezek között a foglalkozások között. A másik hivatásnak is az szolgál előnyére, ha meg tudja ítélni a technika hatását az egész gazdasági életre. En így látom a kultuszminiszter úr elgondolásait. Mélyen jár ez az elgondolás^ nem akarja, hogy az a mérnök csak segéderő és segédmunkás legyen, hanem vezető tényezővé legyen és úgy kapcsolódjék be a gazdasági életbe, amint azt tudása, hivatása, gazdasági tudásának kimélyítése megkívánja és parancsolólag előírja. Ha most áttérek a többi karokra, elsősorban a mezőgazdaságról és a mezőgazdasági karról kívánok szólani. Ami ezt a kart illeti, legyünk valamivel tisztában. Ha jellemezni akarom a -niai gazdasági és gazdaságtársadalmi időket, akkor 'határozottan azt mondhatom, hogy van egy átfogó erő az egész vonalon, amely kiterjed a gazdasági élet minden területére, amelytől nem ment a közélet, az állami, társadalmi és politikai élet és ez az indusztrializmus, amely átülteti a maga szerepét a gazdasági élet összes vonatkozásaiba. Ma már a (mezőgazda sem az, aki régen volt. Nem lehet ma csak egyszerűen régi mód szerint gazdálkodni. A mezőgazdáktól is meg kell követelni, hogy tudással és ismerve az örökös összefüg-