Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-254

Az országgyűlés képviselőházának 25U. lódoktorral. Nem tudom felfogni, hogy ennek mi értelme van. Józan gondolkodással nem tudom felfogni. És mit akarnak csinálni Sopronnal? Meg marad úgy, ahogy van, vagy pedig szintén ide fogják hozni Budapestre? Mi értelme van an­nak, hogy egy névre hozzák az egészet, de minden marad a régiben? Ebben semmi értel­met nem találok, csak egyet: azt, hogy a köz­gazdasági tudományt nem művelik úgy többé, mint eddig. Mert az teljesen különböző dolog, aminek elvégzése a Műegyetemen eddig két év­hez volt kötve és amit a másiknak nyolc félév alatt kellett megtanulnia. Az egyik: felületes ismertetése a közigazgatásnak, a közgazdasági tudásnak, a másik: ex asse közgazdasági tu­domány. A kettő teljesen különbözik. A mű­egyetemi közgazdasági szakosztályt át kellett volna tenni a Szerb-utcába, a közgazdasági egyetemre; azt a negyven embert, aki ott ta­nultját kellett volna tenni a közgazdasági egyemre, de nem fordítva. Annak nincsen se füle, se farka, hogy önök átteszik a közgaz­dasági egyetemet a másik oldalra. (Zaj a jobb­oldalon) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Ebben az általános zajongásban nem lehet tár­gyalni. Méltóztassanak csendben lenni. (Hall­juk! Halljuk!) Sándor Pál: A tanároknak, a szülőknek és a tanulóknak évről-évre félniök kellett attól, hogy a közgazdasági egyetemet egyik napról a másikra meg fogják szüntetni. Féltették ezt az intézményt és inkább beadták a derekukat, hogy átmennek. Mert csak ez vitte őket erre. De mi volt tulajdonképpen az alapja a közgazdasági egyetemnek? Nagy harc folyt az országban a merkantilisták és az agráriu­sok között. Ezt a harcot akarták eliminálni. A gazdasági egyetemen egy koedukációt akartak megvalósítani, hogy már ott az egyetemi pa­dokban megtanulják az emberek becsülni egymást, megtanulják összeegyeztetni egy­más felfogását. Ez volt a cél. Ezért adott a Hangya erre egymillió koronát, ezért adtak a nagy ipari társulatok, bankok igen nagy ösz­szegeket, hogy a közgazdasági egyetemet meg­csinálják. A közgazdasági körök kivétel nél­kül közgazdasági egyetemet kívántak és ma is akarják a közgazdasági egyetemet. Min­denki! Nincs Magyarországon olyan legki­sebb közgazdasági fórum, amely ne kívánná, hogy külön intézmény maradjon ez az egye­tem. Ezzel szemben ma, amikor a legnagyobb bajban van az ország, ezzel a kérdéssel kell idejönni a Házba?! Ezt kell nekünk tárgyalni, ebbe akarják belevinni az embereket? Semmi más gondunk sincs, mint ezt a kérdést a meg­oldás felé erőszakolni?: Bocsánatot kérek, t. Ház, ezt bűnnek tartom. Meggyőződésem az, hogy ez a törvényjavaslat meg fogja bosszulni magát. Ennek a törvényjavaslatnak nincs élet­ereje, ezt nem lehet keresztülvinni, ezáltal meg­takarításokat sohasem fognak eszközölni. Ez a törvényjavaslat alkalmas arra, hogy egyné­hány önöknek nem kedves tanárukat kitessé­keljék a hűvösre; erre alkalmas, de különben semmi változást nem fognak önök tapasztalni. Bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy ha nekünk valamikor nagy közgazdasági tudású férfiakra, vezetőkre szükségünk volt vagy van, akkor elsősorban a mai időkben van ilyenekre szükségünk. Méltóztassanak elhinni, hogy a mai világban első a tudás. Ma az emberek há­borút viselnek, de nem a régi fegyverekkel, ha­KÉPVISELÖHAZI NAPLÓ XXI. ülése 193% március 21-én, szerdán. 17 nem a tudás, a találmányok fegyvereivel. Ma ott tartunk, hogy az egyes nemzeteknél a tudás képezi alapját a jólétnek, és semmi más; ehhez mindössze a tapasztalat járul még hozzá. Azok, akik a közgazdasági egyetemet már elvégezték ós akik ott ültek az iskolapadokban és onnan kijöttek az életbe, — mert hiszen a mostani ta­nárok még nem voltak azokban a padokban — egy testületben tömörülve ezerkétszázán rette­netesen lekritizálták ezt a törvényjavaslatot. Én az ő véleményüket magamévá teszem és minden szakasznál ki is fogom itt fejteni az ő véleményüket. Ök látták úgy az egyik, mint a másik oldalnak előnyeit és hátrányait. Ha pe­dig ezek a ma már komoly és előkelő állásban lévő férfiak azt mondják, hogy ez az elgondo­lás hibás, téves és az országra nézve káros, ak­kor ezt nekem el kell hinnem még akkor is, ha ellenkező véleményen volnék is. A t. kormány­párt nagy számarányánál fogva ezt a törvény­javaslatot keresztül viheti, de én nagyon sokat ismerek odaát önök között, akik nem a tör­vényjavaslat intenciói szerint gondolkoznak, hanem úgy, ahogy én. Utalok itt arra, mint ahogy már sok más kérdésben utaltam arra, hogy minden másként történik, mint ahogy el­gondolták; ebben a kérdésben is meg fogják látni, hogy valamikor nagyon feszélyezve fog­ják itt ebben a Házban érezni magukat azok, akik most ezt a javaslatot megszavazzák. Én kérem a t. miniszter urat, legyen szí­ves meggondolás tárgyává tenni azt, nem volna-e jó ezt a törvényjavaslatot visszavonni, mert én még azt sem hiszem, nem akarom el­hinni, hogy ez a törvényjavaslat valamikor is törvényerőre emelkedjék. Én ezt a javaslatot, — bocsánatot kérek, ha kitérek erre a kér­désre — pofonnak tekintem a kereskedelem és az ipar részére, megalázónak tekintem rájuk, mert még nem olyan szegény ez az ország, hogy ha az egyik oldalon egyetemekre ki tud adni 15 millió pengőt, éppen a közgazdasági egyetemnél kelljen 280.000 pengőt megtakarí­tania. Ezzel olyan konfúziót fognak teremteni, amilyennek párját egyetlenegy törvényjavas­latnál sem láttam. Sokszor utaltam már rá, most is megemlí­tem, hogy méltóztassanak felette gondolkozni: ott, ahol gazdag, művelt kereskedelem van, ott jólét is van az országban. Ahol ez nincs, ott nem lehet jólét. Méltóztassanak megtekin­teni akár az olaszországi városokat, Velencét, Génuát vagy más városokat, Antwerpent, Amszterdamot, méltóztassanak megfigyelni az angol gondolkozást és azt fogják tapasztalni, hogy mindenütt a kereskedelem volt az, amely az ország javát szolgálta és azt érvényesítette más országokban. Nem elég a termelés, a ter­melést értékesíteni is kell, a termelés arravaló, hogy eredményét ott, ahol szükséges az illető áru, cserébe adják más áruért. Vegyék tekintetbe, hogy mi mindent kö­szönhet az ország a kereskedelemnek. Méltóz­tassék azt az időt venni, amely 1848-tól 1867-ig eltelt és különöisen azt, amely 1867-től kezdve 1914-ág tartott. Méltóztassék megnézni azt a képet, amelyet Pest, Miskolc vagy Pozsony nyújtott, méltóztassék megtekinteni Szegednek vagy Pécsnek városi kontúrjait, méltóztassék elgondolni, hogy Budapest mostani korzóján sivár partok voltak, ahol kacsáztak s méltóz­tassék megnézni, milyen alacsony házak vol­tak Budapesten. Ma egy vidéki város nagyobb, mint akkor Budapest volt. Ki építette fel ezt a fővárost? A kereskedelem építette fel. Ki ter­jesztette Magyarországon az ipart és hány ez­3

Next

/
Thumbnails
Contents