Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-261

242 Az országgyűlés képviselőházának 261 változott!) ugyanakkor azonban Wlassies miniszter már szükségét érezte annak, hogy munkatársául Kornis Gyula barátom miniszteriális elődjéül egy szakférfiút hívjon meg, aki szintén az egységes középiskola híve volt. Ez Hóman Ottó volt, az. édesapám, akit Gál Jenő képviselő úr velem akart szembeállítani és aki 40 esztendővel ezelőtt, 1892-ben jóformán szóról^szóra azt kívánta, amit ez a leendő törvény most a pedagógiai szakkörök nagy rés zenek helyeslése mellett megvalósít. A pedagógiai szakférfiak között tehát voltak a múltban és vannak a jelenben is, akik ennek az egységességnek a hívei. Nem is hiszem, hogy mi Kornis Gyula t. barátommal elvi ellentétben volnánk. (Kornis Gyula: Ügy van!) Ezek formális kérdések, ahogy ő méltóztatott igen helyesen megjelölni és én azt hiszem, hogy maga is meg fogja látni és hitet is fog tenni amellett, hogy a középiskolának ez az egységesítése, amelyet most megcsinálunk, a helyes út és művelődésünk jövő fejlődését elő fogja mozdítani. Természetes azonban, hogy — ugyancsak ennek a két régi pedagógusnak és több itt^ felszólalt képviselőtársunknak a megállapítása szerint is — ez a reform csak akkor lesz befejezett, ha a másik oldalon a polgári iskola, mint a gyakorlati irányú gazdasági oktatás alapépítménye lesz kifejlesztve, ahogyan azt az 1927:XII. te, a polgári iskolai törvény mondja. Akkor valóban meglesz az a helyes differenciálás, hogy az egyik oldalon találjuk az általános műveltséget adó, tudományos pályára készítő középiskolát, a gimnáziumot, a másik oldalon pedig a gyakorlati életre, a gazdasági életre, a szakoktatási intézményekre nevelő polgári iskolát. (Kornis Gyula: így van ma is!) Így van ma is, csak ezt a mai rendszert a szakoktatási rendszer kiépítésével kel] teljessé tenni. Az alaptörvény kitűnő, a végrehajtás a fontos s ez vár ránk. Az egységességet indokolja még egy egyetemes nemzetpolitikai szempont. Itt jutottam el ahhoz a ponthoz, amely tulajdonképpen másik fő tárgya beszédemnek, amelyről azonban sokkal rövidebben fogok szólani, mint az elsőről. Ez a nemzetnevelés kérdése általában. Előrebocsátom, hogy az^ egységesítési szempontot, amelyet a törvényben lefektettem, az úgynevezett reáliskolai .nevelőintézetek- tekintetében is érvényesíteni kívánjuk és azokat a fiatalembereket, akik ott legnagyobbrészt katonai, részben azonban később talán polgári pályára is mennek, ugyanabban a nevelésben részesítjük az alsó tagozatban, mint a többi középiskolai növendékeket, tehát ugyanazokat a tárgyakat is fogják tanulni, ha szükség lesz rá, még a latint is. (Eber Antal: Nem árt nekik sem!) Ügy van, nem árt és ez a tény egy nagyon érdekes dolog megállapítására késztet. A tegnapi napon eredetiben került a kezembe Darányi Kálmán jóvoltából Kossuth Lajosnak egy eddig egészen ismeretlen levele, amelyben ő bizonyos értelemben a nevelés egységéről, még pedig a polgári és katonai nevelés egységéről is ír. Érdekes levél és talán közbevetőleg ' fel fogom olvasni ezt a részletét, (Halljuk! Halljuk!) mert egy más kérdésben, az egyik oldalon itt sokszor szóvátett levente-kérdésben is bizonyos megvilágítását adja Kossuth felfogásának. A levél a következőket mondja. (Kelemen Kornél: Mikor kelt ez a levél?) Ezt ő Svarcz Gyuláihoz írta 1868-lban, tehát közvetlenül a kiegyezés után. Svarcz elküldte a könyvét és Kpssuth arra válaszolt. (Olvasna): . ülése 1934. évi április 17-én, kedden. »A honvédelem minden polgárnak kötelessége. Az állam joga megkívánni minden polgártól, hogy a honvédelemre készen legyen, de viszont kötelessége módot nyújtani a polgároknak, hogy magukat a honvédelemre kiképezhessék. En a honvédelem ügyét a közoktatás rendszerébe foglalnám bele, már az elemi tanodában beletaníttatnám a gyerkőcökbe a honvédelmi kötelezettség teljesítésének elemeit és belegyakoroltatnám a katonai mozdulatokba, miként ezt nem egy helyütt a gyakorlatban is láttam, különösen Amerikában, és a honvédelmi képeztetést a magasabb tanfolyamokon át is mindenütt részévé tenném a közoktatási rendszernek. Állandó hadsereget csak annyit tartanék, hogy keretül szolgálhasson az egész nemzetnek a katonai szolgálatba begyakoroltatására, amire ily előképzés mellett egy év tökéletesen elég volna.« A polgár tehát mint kiképzett katona jutna ki az életbe, vagyis már Kossuth is a katonai és polgári nevelés egységesítését ajánlotta. (Karafiáth Jenő: Kossuthnak »Irataim az emigrációból« című művében is benne van ez !) A nemzetnevelés kérdéséhez eljutva, meg kell állapítanom, hogy t. képviselőtársaim az én indokolásomat félreértették, vagy ha nem értették félre, talán igyekeztek itt felszólalásukkal mentegetni engem az alól a vád alól, mintha én az eddigi iskolai nevelésnek nemzeti, hazafias irányát kétségbevonnám. Mindenesetre több felszólalás foglalkozott ezzel a kérdéssel. Köszönettel veszem ezeket a felszólalásokat, amelyek módot adnak arra, hogy röviden erről a kérdésről is nyilatkozzam. Kornis Gyula t. barátom rámutatott arra, hogy a nemzeti tárgyak tanítása tekintetében milyen haladást jelentett gróf Klebelsberg Kunó 1924. évi reformja, de az Organisations-Entwurf-hoz képest már a korábbi, Trefont-féle reform is. Ezt én indokolásomban szintén elismertem és természetesen ebben tökéletesen egyetértünk. Viszont azonban elismerve azt, hogy a mai középiskola szellemében, hazafiassági szempontból nincs kivetni való, mégis tagadhatatlan, hogy azt az egységes nemzeti közszellemet nem látjuk érvényesülni, amelyet egy jó középiskolai nevelésnek feltétlenül ki kellene alakítania. Sokat panaszkodunk erről, panaszkodnak maguk az én kijelentéseimnek ellenzéki bírálói is, mert mindenki érzi, hogy erős nemzeti világnézetre van szükség, amely megmentheti a mai nagy lelki válságból a magyar népet. Szükség van a világkérdések helyes szemléletére, természetesen — hozzáteszem — magyar szempontból, mert nekünk igenis, az európai, a világkérdéseket ismernünk kell, de ismernünk kell a magunk helyzetét is ebben a világban, tehát bizonyos fokig magyar szempontból kell néznünk. Én épfúgy, mint Túri Béla t. képviselőtársam, az »európai magyar« elvi álláspontján állok. Kívánom a magyar embertől a világismeretek megszerzését, kívánom, hogy a mi műveltségünkhen az európai műveltségi elemek érvényesüljenek ,de mégis a magyar gondolatnak kell központinak lenni és ehhez kell ennek a világműveltségnek hátterül szolgálnia. (Élénk helyeslés.) így gondolta Széchenyi, így gondolta Túri t. képviselőtársam, így gondolta Kornis t. képviselőtársam, amikor felszólaltak , és én is ezen az állásponton vagyok. Szükségünk van külpolitikai nevelésre. Szükségünk van a szomszédos és kisebbségi nyelvek ismeretére. Ha azonban ezeket a kérdéseket felvetjük és szükségesnek találjuk ezeknek a nemzeti