Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-261

24o Az országgyűlés képviselőházának ÎB ne Ragadjuk, hogy ezzé vált. Mégis feladtam álláspontomat, amikor Kornis Gyula, Kelemen Kornél, Petrovácz Gyula és más képviselőtársaim a bizottságban azt kívánták, hogy a reáliskolai ágazatot ejtsem el. A törvényben azonban módot adok arra, hogy különösen indokolt esetekben azt a bizonyos uniformizálást elkerülendő, bizonyos iskolákban megkíséreljem az engedélyezését annak, hogy ha megfelelő tanulólétszám lesz, a latin helyett reáliákat tanuljanak, különösen párhuzamos osztályos iskolákban. Gondolok itt elsősorban a jó fővárosi IV. kerületi reáliskolára; ott lesz reális ágazat is, ha lesz megfelelő tanulólétszám. Ezzel az élet próbája alá fogom vetni a reáliskolai ágazatot és a jövőre nézve a lehetőségeket fenntartom. Egy újabb ok arra, hogy ezzel a törvényiavaslattal jönni kellett és az egységesítést meg kellett csinálni, szerény nézetem szerint az, liogy a differenciált középiskola helyességének vitatói egyetlen komoly érvet tudnak felhozni, hogy a tanuló abba az iskolába kerüljön, ahová hajlamai és tehetsége szerint való. Ez helyes tétel, ha volna módja, hogy a tízéves gyermekről megállapíthassuk, hogy milyirányú a tehetsége. Ez lehetetlen. Éppen Kornis Gyula barátom fejtette ki nagy beszédében, hogy ez lehetetlen, hogy még nagyon hátra vagyunk a tehetségvizsgálat kérdésében. Az én meggyőződésem szerint — és az övé szerint is >*- sohasem lesz lehetséges ezt a tízéves gyermekről megállapítani, helyesebbnek tartom tehát, ha a pályaválasztás idejét későbbre toljuk (Helyeslés jobbfelől.) és ezt nem formai megoldással tesszük, mint az 1924. évi törvény tette, hanem tényleges reális megoldással. A formális megoldás alatt azt értem, hogy a különböző színezetű műveltséget adó középiskoláknak ugyanazt a képesítő és jogosító hatályt adjuk meg. Ez nézetem szerint nem helyes. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Ha tényleg az az oka a differenciált középiskolának, hogy egyik vagy másik típusába az a diák kerüljön, akinek ahhoz hajlama van és képességei vannak, akkor természetszerű, hogy az ott szerzett képesítés is csak azokra a pályákra szóljon, — ahogyan volt régen a reáliskolánál — amelyre az illető iifíú tényleg hajlamossággal és képességgel bir. Én tehát a pályaválasztásnak későbbi időpontra, nevezetesen az érettségi utáni időre való kitolását tartom igen fontos szempontnak. (Helyeslés balfelől) Ezeken, a tulajdonképpeni iskolát, a nevelés ügyét, az oktatásügyet érintő kérdéseken kívül vannak bizonyos szervezeti, jogi és adminisztratív okok, amelyek szintén szükségessé tették a törvény megalkotását, elsősorban a felekezeti iskolák jogviszonyainak kérdése, amit Túri és Fitz t. képviselőtársam már bőven méltattak. Az 1883 :XXX. tc.-ről, amely Trefort Ágostonnak valóban egyik legnagyobb alkotása volt, épp oly elismeréssel és tisztelettel szólhatok csak, amiként méltatta azt Kornis Gyula és Fitz Artúr képviselőtársam és az előadó úr is előadói jelentésében. Ez a törvény korszakos jelentőségű volt. Félszázadra meghatározta a magyar középiskolai nevelést, de ennek a törvénynek mégis voltak hibái és nekem, mint felelős miniszternek, ezeket a hibákat felismernem és korrigálnom kellett. Hibái voltak pedig a törvénynek azért, mert a javaslat nem ere. ülése 1931. évi április iT-en, kedden. deti formájában került bele a magyar törvény-' tárba, hanem az országgyűlés számos és a lényeget is érintő módosításával. Ennek következménye, hogy a törvény éppen az iskolafenntartók jogviszonyai, szervezeti kérdések és hasonlók tekintetében homályos, sőt szövege, ha egészen szigorúan veszem a dolgot, sok helyen önmagának ellentmondó. A felekezeti iskolák megítélése tekintetében nem akarom a szót szaporítani azok után, amiket Túri Béla t. barátom elmondott, mert ő ezt a kérdést egészen részletesen kifejtette. Kétségtelen azonban, hogy helyes volt az a megállapítása, hogy az eddigi elbírálás szerint a katolikus iskolák a protestáns iskolákkal, szemben bizonyos hátrányban voltak. A kérdés azon fordul meg, hogy a kormányzat elismeri-e a felekezeti iskolák jogosultságát vagy sem, kell-e felekezeti, iskola vagy nem kell, lehet-e azokat fenntartani és szabad-e fenntartani. Mihelyt a kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy a felekezeti oktatást fenntartja, szükségesnek véli, ez csak úgy lehetséges, ha a maguk autonómiájából kifolyólag az egyházaknak, egyrészt a katolikus, másrészt a protestáns egyházaknak — mert ahogy Túri Béla t. barátoim helyesen mondotta, a katolikus egyháznak is megvan az autonómiája az állammal szemben, csak más az alkotmánya — a különböző történeti egyházaknak ezt az iskolafenntartó jogát a teljes egyenjogúság alapján rendezi. (Elénk helyeslés.) Ez a szempont vezetett, amikor igyekeztem ezt a kérdést valamenynyi felekezeti hatósággal megbeszélve és az ő helyeslésük mellett megoldani. Szempontom az állami felügyelet biztosítása, az egyházi iskolafenntartók önkormányzati jogainak sérelme nélkül. Az állami felügyelet biztosítására a törvényjavaslat megfelelő intézkedései módot adnak, viszont az egyházak részéről garanciám van, hogy a pedagógiai szakszerűség szempontjaira a jövőben mindenkor figyelemmel lesznek. (Kornis Gyula: Ez fontos!) A protestáns egyházak részéről már korábban történt oly intézkedés, amely az iskolaügyletet központosította és e tekintetben a Konvent, illetőleg az egyetemes főfelügyelőség bizonyos hatáskörét alakította ki. A hercegprímás úr őeminenciája pedig most a püspöki karral egyetértve megszervezte azt a katolikus középfokú tanügyi hatóságot, amely ezekben a kérdésekben hivatva lesz eljárni és a minisztériummal érintkezni. E hatóságnak elnöke a hercegprímás, tagjai két püspök, továbbá a hat magyarországi tanító szerzetesrend főnöke, ügyvezető alelnöke pedig a Szent Benedek-rend mindenkori pannonhalmi főapátja, nem személy szerint, hanem méltósága szerint. Ezzel a szervezettel tehát biztosítva van az, hogy katolikus iskolaügyi kérdésekben is szakértők fognak dönteni és nem azok a szempontok érvényesülnek, amelyek némelyekben esetleg félelmet keltettek, úgyhogy ehhez a kérdéshez nem mertek hozzányúlni, mert esetleg pedagógiai értelemben vett laikusok kezébe kerülne az irányítás. Mint mondottam, a kérdés megoldásánál a szakszerűség és az egyházi függetlenség, autonómia szempontjainak áthidalása volt a célom és azt hiszem, ezt sikerült is ezzel a törvényjavaslattal elérnem. Egy másik ilyen kisebb jelentőségű kérdés az, hogy az 1883-as törvény ismer még magániskolákat és nyilvánossági joggal felruházott magániskolákat. Ezek olyan kategóriák, ameI lyeket az élet lassanként megöl. Az a magánis-