Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-261

Az országgyűlés képviselőházának 261. tina Jenő a maga sajátos működésével közel 2 millió pengőt szedett össze az Ibusz.-szal szemben követett eljárásához hasonló módszerrel. (Felkiáltások a jobboldalon: Ejha!) Innen érthető, hogy amikor az ilyen bűnöst méltó felháborodásában az, akinek nevével visszaél, egyszer a vádlottak padjára ültet, akkor egy egész nagy érdekeltséget, apparátust tud megmozdítani maga mellett, (Kóródi Katona János: Halljuk a részleteket!) T. képviselő úr, nem akarok itt semmit sem tovább állítani, mert ezt felelőtlenül tehetném. Annak bírósági igazolása, amit én itt a Házban mondottam, már két fokon egybehangzóan megtörtént. Ezt mindenki tudja. Minden kijelentésemet kint szoktam megtenni úgy, hogy engem felelősségre vonhassanak, mert a bíróság előtt kétoldalú felelősség van és én szívesen megyek oda. T. Ház! Trettina Jenő éppen ennél a működésénél 'fogva értett hozzá, hogy a rágalmazás mestermunkáját végezze feljelentőjével szemiben, azonban ezek a rágalmak és vádak visszahallottak a saját fejére. A magam részére viszont a méltatlanul szenvedett kellemetlenségekkel széniben megnyugtató az, hogy midőn Trettinát az igazságszolgáltatás elé juttattam, ebben a cselekedetemben nem csupán személyes kérdést intéztem el, hanem a bűnös személyében olyan közgazdasági útonállót küszöböltem ki a magyar közéletből, akinek kiküszöbölése közérdek volt. Elnök: Szólásra következik? Dinich Ödön jegyző: Éber Antal! Éber Antal: T. Ház! A törvényjavaslatot elfogadom, mert annak általános elgondolásaival teljesen egyetértek és felszólalásomnak oka kizárólag csak az, hogy a törvényjavaslat 21. §-ához, illetve ennek a szakasznak harmadik pontjához szólaljak fel azért, mert ez a rendelkezés a középiskolákban a közgazdasági oktatás kérdését olyan mostohán intézi el, ami felett szó nélkül elsíklani szerény meggyőződésem szerint nem lehet. Ez a harmadik pont azt mondja a különféle tárgyak felsorolása közepette: »történelem«; utána »államtani, társadalmi, gazdasági ismeretek«, vagyis a történelemhez ez a három tárgy mint melléktárgy hozzá van még kapcsolva. A három egyike a gazdasági ismeretek és ezzel el volna intézve a középiskolákban a közgazdasági tudomány tanításának kérdése. Bevallom, az én számomra ennél a javaslatnál ez igen keserű csalódás, mert visszafejlődést jelent azzal a felfogással szemben, amely az előző kormány kultuszminiszterének idejében ebben a kérdésben megnyilatkozott. Évek óta a sajtóban és mióta szerencsés vagyok újból a parlament tagja lehetni, a parlamentben ezt a kérdést szőnyegen tartottam. Az előző kormány idején először Szily Kálmán államtitkár teljes mértékben appreciálta azt az argumentációt, amely a közgazdasági tudásnak a középiskolai oktatásba való beillesz tése mellett szólt. Az akkori kultuszminiszter úr, Karafiáth képviselőtársunk is magáévá tévén ezt az okfejtést, már ott tartottunk, hogy egy belső ankét volt a kultuszminisztériumban, amely ezen oktatás bevezetésének mikéntjét, technikai és pedagógiai módozatait tárgyalta. Ezzel szemben súlyos csalódást okoz most az a visszaesés, amely ebben a törvényjavaslatban konstatálható. A csalódás annyival súlyosabb, mert éppen a jelenlegi kultuszminiszter úrtól lehetett ezt a legkevésbbé várni, aki ülése 193^. évi április 17-én, kedden. 233 a kultúrának olyan magas fokán áll és akinek történetírói működése közepette mégis bele kellett bocsátkoznia a közgazdasági kérdések taglalásába is. Nem is gondoltam, hogy más volna várható tőle, mint az, hogy ellenkezőleg, minél gyorsabb lépésekben valósítsa meg azt, amit az előző kormány kultuszminisztere már-már megvalósított. Nem arról van szo, hogy valaki azt hinné, hogy a közgazdasági tudományokba való olyan belemélyedés, a közgazdasági tudományok olyan alapos ismertetése és az ezekről a problémákról való olyan mélyreható tájékoztatás lenne nyújtható a középiskolában, mint amilyen a magasabb, a felsőfokú oktatásnál lehetséges. De engedelmet kérek, ha általában megnézzük a középiskolák tanrendjét és azokat a követelményeket, amelyeket más tantárgyaknál a gyermekekkel szemben támasztunk, akkpr joggal lehet azt állítani, hogy igenis, a középiskolában is lehetne nyújtani a fiatalságnak a gazdasági tudományoknak azokat az alapvető ismereteit, amelyek az életben való boldoguláshoz múlhatatlanul szükségesek. Nem gondolok semmiféle nagy, tudományos rendszerek kidolgozására, de vannak olyan alapvető ismeretek, amelyeket, feltétlenül tudniok kell azoknak, akik a középiskolát elvégezték. Feltétlenül szükséges, hogy tudják, ^ mi a tőke, mi a hitel, mi a pénz, mi az infláció, mi a defláció, mi a kereskedelmi mérleg, mi a fizetési mérleg, r hogyan alakulnak az árak a kereslet és kínálat kihatása alatt, mi a gondolata és felfogása annak, hogy mip az intervencionizmus és mi a laisser faire, szükséges a különböző adóztatási rendszerek egyszerű ismertetése, tudni kell, mi a bank és mi a biztosító intézet^ mit csinál egy kereskedő és mit csinál a gyáriparos és hogy mindez hogyan illeszkedik bele a gazdasági élet rendszerébe. Szerintem ezek olyan ismeretek, amelyeknek a hiányát a mai időkben is rettenetesen nélkülözik azok, akik középiskolákat végeztek. A középiskolát végzettek között először is nagy számban vannak azok, akik a középiskolai érettségivel be is fejezik iskolai tanulmányaikat, (Petrováez Gyula: 71%.) nagy számmal vannak, akik orvosi, vagy tanári pályára lépnek, akik tehát az egyetemen közgazdasági ismeretek megszerzéséhez már nem jutnak hozzá. De szerintem még fontosabb, hogy lehetetlen módot nem adni arra, már a középiskolában, hogy azokat, akik a közgazdasági tudomány iránt esetleg szeretetet és érzéket tanúsítanak, ezekbe a tudásokba valaki bevezesse, érdeklődésüket és szeretetüket ezek iránt a tudományok iránt felkeltse, nehogy ettől tökéletesen meg legyenek fosztva. Ma talán túl vagyunk azon. hogy bizonyítani kellene, amit ezelőtt még bizonyítani kellett, hogy a közgazdasági tudományban éppen olyan törvényszerűségek vannak, mint a természettudományokban. Ha ezek a törvényszerűségek vita tárgyát képezik sok ponton, akkor lehet hivatkozni arra, hogy ugyanúgy vita tárgyát képezik egyes problémák más, exakt tudományokban. Abszolúte nem lehet tehát azt állítani, mintha a közgazdasági tudomány oktatása valami sui generis alkotás, valami újítás volna mindenféle más tudományágakkal szemben. Itt persze rettenetes tévedésekkel kell megküzdeni éppen azokkal szemben, akik a közéletbe való kilépésüket megelőző időben elestek a közgazdasági oktatástól^ Hiszen a Pesti Naplónak mai számában Lékay Alibin 34*