Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

218 Az országgyűlés képviselőházának 260. a középiskolában, amely a vezetőket van hivatva kiképezni és megnevelni, hogy ilyen típus kerüljön ki az iskolákból az életbe. Már a bizottságban is rámutattam és itt is Krüger Aladár beszéde nyomán is rátérek arra, hogy hiba van nálunk a nyelvtanításban, főleg az élő nyelvek tanításában. A latin nyelv tanításában is bizonyos metodikai hiba van. Ha visszagondolok tanulóéveimre, eszembe jut, hogy egy-egy mondatfűzésen nyargaltak éveken keresztül. Minden tanárnak megvolt a maga specialitása, Steckenpferdje, amelyen nyargalt. Ezt nagyszerűen tudta a gyerek, ellenben bakter nélkül képtelen volt csak öt sort is megérteni egy fás auktorból. (Jánossy Gábor: Ne mondd, hogy bakter! Segédkönyv!) Jobban megérti így a képviselő úr, mert az ő korában és a mi korunkban bakternek hívták! (Jánossy Gábor: Puskáztunk!) Még ártalmasabb ez a metódus az élő nyelveknél. Méltóztassék elgondolni, hogy öt évig, sőt a reáliskolában nyolc évig tanult a gyermek németet vagy franciát, s amikor kikerült az iskolából, jóformán még a nevét sem tudta megmondani németül vagy franciául. Ez csak szégyenletes eredmény! Nem akarom a jó tanárokat megbántani, de itt az eljárásban mégis csak kellett valahol szerkezeti hibának lenni. (Jánossy Gábor: A- derdie-das-ban van a hiba!) Kismartonban jártam elemi iskolába és ott még németül is tanultunk. Sohasem felejtem el, hogy amikor a gimnáziumban a harmadik osztályban először volt diktandó németül, mi nem tettünk hibát a német helyesírásban.^ Ma pedig találkozom tanítónőkkel és érettségizett gimnazistákkal, akiknek ha elolvasom a levelét, helyesírási szarvashibákat találok benne, még magyar leveleikben is, nemcsak a németekben. Méltóztassék megbocsátani. 5—6—8 évi tanulás után csak kell annyira vinni, hogy legalább társalogni tudjon az illető németül, vagy franciául. Ha ezt nem éri el, akkor hajítófát sem ér az egész nyelvtanítás. Mert az, hogy nagy keservesen lefordít az a tanuló Goethéből, Vagy Schillerből tíz sort és úgy megy az érettségire, ez nem eredmény, akkor kár a fáradságért. A miniszter urat arra kérem, — és itt kapcsolódik bele azután a főtényező a reformba — hogy jó tanárról és jó tankönyvről méltóztassék gondoskodni. (Jánossy Gábor: Főleg a jó tanár!) Jó iskola, jó tanárral és jó módszerrel, ez a fontos. A nyelvoktatás terén például feltétlenül szükséges, hogy teljesen új rendszerre térjen át az iskola. A tankönyveknél már féligmeddig rend van. Tessék csak visszagondolni a mi időnkre, jóformán anáról-fiúra szálltak a tankönyvek. (Jánossy Gábor: Az jobb volt, mert most minden évben változtatják a tankönyveket, úgyhogy a szülők nem győzik megvenni!) Manapság minden évben változnak, és az illető diák, ha egy másik iskolába kerül, akkor már megint másik tankönyv kell neki. Pedig a mai vilásrban az emberek sokkal szegényebbek és a családok sokkal jobban rá vannak utalva a pensrőre, mint akkor, amikor mi tanultunk és amikor ez a kiadás nem játszott olyan nagy szerepet. Ma azok a szülők, akinek két-három gyermeke jár iskolába, valóságos csapás, mikor minden évben új tankönyveket kell beszerezni.^ Köszönetemet fejezem ki azért, hogy a j kormány e téren már félig-meddig rendet esi- j nált, de tovább kell menni, jó és olcsó tanköny- ' illése 193 U* évi április 12-én, csütörtökön. vet kell a diákok rendelkezésére bocsátani és meg kell tiltani a tankönyvek változtatását. Fejtegetéseimnek végére értem. Ez a jayas

: lat szerves része annak a tanügyi politikai koncepciónak, amelyet a miniszter úr maga elé tűzött. Már az egyetemi javaslatnál is láttuk ezt, itt pedig a középiskolai reformjavaslatnál még jobban kidomborodik az egységes felépítés. A javaslat időszerű, mert szükséges; szerencsés kézzel fogja meg a kérdést, hiszen az összes szakemberek bevonásával hozatott meg, és megnyugvással fogadja a publikum is. Ez olyan javaslat, amelyről azt mondhatom, hogy népszerű javaslat, és éppen ezért ezt örömmel fogadom el az általános tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés és taps. — A szónokol számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Tóth Pál! Tóth Pál: T. Ház! Én előttem szólott t. képviselőtársamnak az utolsó mondatába kapcsolódom bele, amikor én is megállapítom azt, hogy erre a javaslatra, amely előttünk tárgvalás alatt fekszik, szükség volt és az időszerű. Mindjárt vissza is akarom utasítani Gál Jenő képviselőtársamnak az ülés elején tett azt a kijelentését, hogy ez a javaslat visszafejlődést jelent. Ez a javaslat nem jelent visszafejlődést, sőt a javaslat igen sok tekintetben már eminenter sürgős volt, hiszem a magyar középiskoláról szóló első törvény, amely a magyar középiskolát megalkotta, 1883-ban kelt. Tökéletes szép törvény volt, amelynek áldásait a középiskolai oktatás terén évtizedeken keresztül élvez+ükA legközelebbi idevonatkozó törvényalkotás — azt hiszem — 1924-ben következett be, amely azonban csak bizonyos módosításokat eszközölt azon az 1883-i törvényen, olyan módosításokat, amelyek nem töltötték be teljesen azokat a kívánalmakat, amelyeket az idő az éveik során felvetett. Annyira nem töltötték be. hogy azontúl egyre-másra jöttek a pótrendeletek, amelyékkel próbálták ezt az 1924-es törvényt úgyahogy megfelelővé tenni az idők követelményeinek, (Jánossy Gábor: Az élet rohan, s ahhoz kell alkalmazkodni!) úgyhogy a legutóbbi esztendőkben már igazán az volt a helyzet, hogy nemcsak a tanuló, a szülő és a tanár, hanem sokszor maga a gimnázium igazgatója sem ismerte ki magát, hogy bizonyos adott esetben, ha a törvény szerint akar eljárni, mit csináljon. Szükség volt tehát erre a törvényjavaslatra, amely lényegében hatalmas haladást is jelent, mert ebben .a káoszban végre rendet teremt, még pedig olyan irányban teremt rendet, amely mindnyájunk meggyőződése szerint helyes. Célzok itt »elsősorban arra, hogy az egységesítési gondolat irányította. A középiskola alsó négy osztályában eszerint a javaslat szerint teljesen egységessé válik a középiskola, srimnázium lesz minden középiskola az alsó négy osztályban. r Megítélésem szerint még a felső .négy osztályban sincs sok változás, anert igaz, hogy nagyon helyesen meghagyja az 1883. évben létesített reáliskolát, de végeredményben «akár gimnáziumot, akár reáliskolát végez az a tanuló, mégis csak egységes terv szerint nagyon kis bifurkáció van a kettő között, A reáliskola, nagyon helyesen, talán nagyobb súlyt fektet a reális élet által követelt tantárgyakra, a modern nyelvekre, a matematikára és a természettudományokra, (Jánossy Gábor: Ez a hivatása, azért reáliskola!) viszont nem nélkülözhetjük a klasszikus nevelést, a latin .nyelv tanítását, amelyet olyan