Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

214 Az országgyűlés képviselőházának 260. ülése 193%. évi április 12-én, csütörtökön. azért, hogy az irodalomnak megismerésével együtt az ifjúság általános műveltsége fokozódjék, mert Shakespeare és Molière ismerete nélkül igazi modern műveltségről szó nem lehet, de azért is, hogy a tanulók megismerjék, micsoda kiváló kincseink vannak a műfordítás terén és hogy összehasonlítást tudjanak tenni a magyar irodalom és a külföldi irodalom remekei között. Németül például nem sok diák fogja elolvasni a Faustot, de ha kezébe adjuk magyar fordításban, akkor összehasonlítja Madáchcsal és büszkén fog felemelkedni a feje, mert meggyőződhetik arról, hogy hány tekintetben áll felette Madách »Ember tragédiája« az egész világ által annyira ünnepelt Faustnak. (Jánossy Gábor: Igaza van!) Hasonló összehasonlításokat tehetünk így az irodalom egyéb terén is, de csak akkor, ha a diáknak módot adunk arra, hogy a magyar irodalom keretében a magyar műfordításnak, mint igen értékes nemzeti irodalmi ágnak ismerete révén a külföldi irodalommal is bizonyos vonatkozásba lépjen. (Helyeslés jobbfelől. — Jánossy Gábor: Arany műfordításai tökéletesebbek az eredetinél!) Arany műfordításai gyönyörűek, a világ legjobb műfordításai. A nemzeti nyelv tanításánál bátor vagyok a miniszter úr figyelmét felhívni arra is, amit legújabban sajnálattal kell megállapítanom, hogy a magyar nyelv bizonyos területekről valahogy visszaszorul. Nem tartozik szorosan ide, de azért felhívom arra is az egész korma'i

y figyelmét, hogy én külföldön azt látom, hogy például az olasz menetrendek a külföldi városokat, amelyeknek olasz nevük van, olaszai írják, Londra-t írnak és nem Londont, Parigi-t és nem Paris-t s ugyanígy a franciák Londres-t es nem Londont írnak. A mi menetrendjeinkben ellenben nem látom Bécset, csak Wient, nem látok Boroszlót, csak Breslaut és a megszállott területek magyar nevei is már zárójelbe szorultak a menetrendben Sőt tovább megyek. A mi közéletünk nyelvhasználatában mindinkább tért foglalnak az idegen szavak. (Jánossy Gábor: Igaza van!) Nem kívánok itt részletekkel foglalkozni, de a képviselőházi nyelvhasználatban is kívánatosnak tartom, hogy lehetőleg próbáljunk gondot fordítani arra, hogy úgy, mint a németek igyekeznek minden idegen szót kiküszöbölni és helyette német szót használni, mi is próbáljunk annyira magyarok lenni, mint amennyire németek a németek. (Helyeslés jobbfelől.) Még egyre akarom felhívni a figyelmet. Talán nem is annyiban kapcsolható bele a középiskolai^ oktatás keretébe, hogyha ezen a téren a középiskolában a nemzeti önérzetet megerősítjük, akkor majd felzúdul a közvélemény olyan jelenségek ellen, amelyek mellett ma némán elhalad. Ilyen például, hogy csak egyre mutassak rá, a vezeték- és keresztnevek használata. A magyar nyelvnél logikusabb nyelv nincs a. vezeték- és keresztnevek csoportosításában, amikor a vezetéknevet, a családnevet teszi előre és a^ keresztnevet teszi utána, mert először jön az általános és azután a különleges. (Helyeslés jobbfelől.) Mast ezzel szemben például a moziműsorokban állandóan azt látom, — és erre a filmcenzurának kellene gondot fordítania — hogy minden idegen szereplőnek nevében először jön a keresztnév és azután a vezetéknév. Továbbá azokat a keresztneveket is, ame lyeket le szoktunk fordítani, mert van magyar egyenértékük, mindig idegen nyelven hozzák. (Ügy van! jobbfelől.) Amikor annakidején a? iskolai magyar oktatás keretében Schillerről volt szó, őt Schiller Frigyesnek ismertük, a német órán pedig Friedrich Schillernek. Ma azonban a rádióban is, ha valami külföldi jön és mondjuk Schiller Frigyesnek hívnák, biztos, hogy Fridrich Schillernek mondják be. sőt tovább megyek, még az idegen nyelvek hangsúlyát is állandóan bele akarják vésni, beledugdosni a magyar fülbe. Például Mussolini nevében sohasem hangsúlyozzák az első szótagot, hanem mindig az utolsóelőttit, úgy. amint olaszul kiejtik. Pedig a magyaros érzés, a magyar gondolat megköveteli a magyar beszédet, és a magyar hangsúlyt és ezt a ma gyarságot kellene a középiskolának még erősebbé tennie, hogy a közönség megbotránkozzék azon, ha a magyar nyelvnek, a magyar gondolkozásnak háttérbe szorítására valamilyen jelenséget észrevesz. T. Képviselőház! Körülbelül végére érvo beszédemnek, meg kell emlékeznem arról, hogy a javaslat egész sora kettőn fog megfordulni. Az egyik az a tanterv, amely a javaslat nyomán meg fog születni és amelyre vonatkozóan azt hiszem, talán egypár nem értéktelen dolgot voltam bátor elmondani. (Ügy van! Ügy vanf a jobboldalon.) A másik pedig az, hogy milyen tanárokra fogjuk bízni az új tantervnek megvalósítását. Ha van pálya, amely nem pálya, hanem hivatás, az a papi pálya mellett, a tanári pálya. En talán még kényesebbnek gondolom a tanári nemzedék kiválasztását a bírói nemzedék kiválogatásánál is. Mert ha a bíró hibázik, az ellen van fellebbezés, de ha egy tanár hibázik, ha egy tanár ejt sebet azon az érzékeny gyermeki lelken, ez a seb egy életre szóló seb. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha tehát valamelyik pályán ki kell válogatni az oda

: való elemeket, a papi pálya mellett, a tanári pálya ez, mert a tanárán keresztül szereti meg vagy gyűlöli meg az a gyermek a tantárgyat és az iskolát is. (Ügy van! Ügy van!) Azt a tantárgyat szerettük vagy gyűlöltük, amelynek a tanárát szerettük vagy gyűlöltük. (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el) Ebben a tekintetben nagyon értékes volt az az útmutatás, amelyre Kornis Gyula igen t képviselőtársam mutatott rá, hogy tudniillik a modern tanári nevelés mennyire súlyt helyez a pedagógiai és a metodikai kiképzésre. Ne; kem azonban eszembe jut, hogy voltak régi jo öreg tanárok, akik nem tanultak sok pedagógiát és metodikát, mert akkor ez nem volt divat, de nagyon sok volt bennük a szeretet. Ezt a szeretetet méltóztassék, t. miniszter úr, kiválogatni annál az ifjúságnál, amely a tanári pályára készül. És ha már az ifjúságnál tartunk, egy nagyon prózai dolgot leszek bátor az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani és az az óraadó tanárok 108 pengős havi fizetése. Nem a miniszter úrnak szól ez, inkább csak azért említem fel, hogy a miniszter úr hivatkozhassék a Képviselőház egyhangú megnyilvánulására ott, ahol ez szükséges, mert tudom, hogy a miniszter úr szíve szerint segíteni kíván az óraadó tanárokon, akik havi 108 pengőből családot tartanak fenn és mellette lelkesééi ássel hirdetik az igét az iskolában, és évekig kínlódnak e mellett a fizetés mellett. Ismerek nem egyet, akinek a különböző fizetnivalók levonása után, 30 pengője maradt egy hónapra, amely összegből feleséget és gyermeket kell eltartania. Tessék ezt megpróbálni. Éppen a napokban volt alkalmam egy fővárosi kertészsegéddel beszélni, akinek 150 pengő havifize-