Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. elvégezni a tananyagot, amit természetesen a Píszicuológia törvényei szerint nehezebb idegmunkával kell elvégezni. Ez a nagy vakáció voltaképpen csak néüány balatoni érdekeltségnek tisztán lukrativ gazdasági érdeke (ügy van! ügy van!) és nem demokratikus. Tudniillik a tanulóknak csak egy fél percentje van olyan gazdasági helyzetben, hogy szüleik nyaralni viszik őket, (Ügy van!) a többi gyermek otthon lábatlankodik és már augusztus közepén nem bírja ki őket a család, elkanászosodnak és elvesztik azt a szellemi habitust, ami a tanulmányok kontinuitásához szükséges. En tehát a legnagyobb mértékben helytelenítem ezt az óriási vakációt. A sajtóban persze tudnak humanista látszatot kelteni a dolognak, de ez antihumánus, mert arra kényszeríti az iskolát, hogy rövidebb idő alatt ugyanazt az anyagot elvégezze, hogy túlterhelje az ifjúságot. Még sok más eszköz is van itt, például az igazgatók nagyobb ellenőrző munkája, a tankönyvek rövidítése és így tovább. Montaignetől, a XVI. századtól kezdve a mai országgyűlési képviselőkig, — ma is hallottam — egyik főjelszó, hogy életre kell ne-, vélni. De bármilyen mély értelme is van ennek az életre nevelési programmnak, meg kell állapítanom, hogy az iskola és az élet nem azonos fogalmak. (Ügy van! Ügy van!) Az iskola nem oldható fel a nagy életben, mert az iskolának külön saját élete van, még pedig a fejlődő gyermekek, a fejlődő lelkek számára való külön élete, amelyet tervszerűen és fokozatosan kell formálni. Oly intézménynek kell a középiskolának lennie, amely a gyermek, illetve a serdülő, a pubescens naivan görbülő lelki vonalához alkalmazkodik és nem a felnőttek fejlett lelki életéhez, nem a meglett emberek kategóriáját akarja rájuk kényszeríteni. (Ügy van! — Taps a jobboldalon.) Az a nagy életre nevelő programm annyit jelent, hogy ne engedjük meg, hogy valaha is gyerekek legyenek, hogy Nietzsche szavával éljek, született Őszhajúak'bnl állion a nemzet. (Gál Jenő: Erőszakos érlelés!) Igen, az iskolának sem szabad magát öncélnak tartania, hogy ő most ilyen olimpuszi magaslaton elzárkózzék az élettől, amit úgysem tud megtenni, mert hiszen az élet előtte és mögötte, jobbra és balra van tőle, .hiszen a tanuló idejének kis részét tölti el az iskolában, ezért nem is szabad minden felelősséget morális szempontból az iskolára hárítani. Az élet bizonyos új értékes szellemi javaihoz azonban kétségkívül alkalmazkodnia kell az iskolának is, a megfelelő rosta alkalmazásával. Most néhány megjegyzést vagyok bátor tenni az egyes szakaszokhoz. így a 25. §. 2, pontjában a rövid órák lehetősége adatik meg, hogy a miniszter úr rendelettel fogja ezt megállapítani, a tanítás időtartama azonban az> öt órát meg nem haladhatja. Már most nagyon kérem a miniszter urat, mint pszichológus, hogy ne adjon ki majd ilyen rendeletet, maradjon meg szépen az az öt óra és ne csináljon 40 perces órákat, mert ez idegrombolás, szellemi hajsza lesz, amely az iskolát mozivá süllyeszti, amelyben egyik impresszió kilöki a máskat. Eszembejut a színkorong, milyen szépek, telítettek rajta a spektrumszínek. Ha f elkezdem forgatni, piszkos szürkébe mennek át. Éppen így vagyunk, ha negyvenperces órákat csinálunk. Alig, hogy beleéli magát a tanuló a latinba, a görögbe, vagy a matematikába, mindjárt csengetnek, tovább kell menni, piszkos szürkévé fognak a lélek retináján a művelődési javak a gyermek előtt összefolyni, ülése 193U. évi április 10-én, kedden. 151 | nem tudnak megtapadni. De meg akkor leckefeladásra süllyed az iskola. Ha olyan túlzsúfolt az iskola, mint ma, amikor egy-egy osztályban 60—70 tanuló van, mikor lesz a tanárnak alkalma, hogy kikérdezze őket, mikor lesz alkalma, hogy begyakorolja őket, mert nem a kikérdezés a legfontosabb, hanem a begyakorlás. Ügyhogy óva intem az igen t. miniszter urat ennek a rövid órának a bevezetésétől. A másik dolog a szelekció kérdése, amelyhez nem akarok tüzetesebben hozzászólni, mert várom a t. miniszter úr erre vonatkozó rendeletét. Ezt a próbát kétségkívül meg kell várni, mert hiszen itt csak általában jelenti ki a törvényjavaslat, hogy az érettségire nézve bizonyos szelekció szükséges, amit magam már tavaly májusi költségvetési beszédemben hangoztattam. A t. miniszter úr bölcsesége nagyon jól tudja, hogy ez a törvényjavaslat csak keret, formális elvek foglalata. A jó iskoia nem a szép épület, a jó iskola nem a nagy felszerelés, a gazdag apparátusok gyűjteménye, a jó iskola nem is a kicirkalmazott tanterv, (Ügy van! Úgy van!) hanem mindezt a keretet csakis a jó tanár töltheti meg. (Ügy van!

r Úgy van! — Tavs a jobb- és a baloldalon.) Éppen ezért eltörpül a jelentősége minden ilyen formális törvényhozásnak a jó tanár kérdése mellett. (Ügy van! a jobboldalon.) A jó tanár munkája pedis: az emberképzés. Ez nem mesteremberszerű, gyári munka, nem mindig egyformán lefolyó tevékenység, hanem a gyermekek egyéniségéhez alkalmazkodó személyes lélekformálás. (Ügy van! Ügy van!' a jobb- és a baloldalon.) Ez tehát lélekalakító munka, éppen ezért tisztelnünk kell a tanári rendet és meg kell hajtanunk előtte az elismerés zászlaját, hogy ilyen csekély illetmények mellett is kitart, (Ügy van! Ügy van!) továbbra is gyakorolja ezt a rendkívül fontos, emberképző funkciót és nagyon vigyáznunk kell arra, hogy a lelket tartsuk bennük, hogy ők viszont a lelkeket tudják tovább formálni és növelni. (Helyeslés.) Éppen ezért az 1924. évi középiskolai törvényalkotások közül én nem a XI. tcikket tartom fontosnak, hanem a XXVII. tcikket, a tanárképzésre vonatkozót és azóta — bocsánat, hogy szólok róla, mert magam is részt veszek benne, de éppen ezért talán tanú lehetek itt a t. Ház előtt — egészen átformálódott a tanárképzés. Most mi »beiskoláztatjuk« — idézőjelbe teszem a szót — a tanárjelölteket és egészen más lelki habitussal kerülnek ki, mint régebben. Ennek szankciója az, bog;y amikor tavaly a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban minősítették az összes tanárokat. — elég szigorúan — akkor, kitűnt, hogy az utóbbi négy év alatt alkalmazott tanárok közül 90 százalék egyest kapott, vagyis elsőrendű minősítést. Ez tehát már a próbaköve annak, hogy itt megjavult a tanárképzés. Azok, akik nem bírálják a középiskolát, többnyire a maguk iskolájára gondolnak, a 30—40 évvel ezelőtti iskolára. Nagyon óvatosan méltóztassék ezeket a kritikákat az idősebb uraktól fogadni. (Derültség a jobboldalon.) mert ők nem tudják, hogy mi folyik ma az iskolában. (Ügy van! Ügy van!) Ma a tanárság igen nagy^ előrehaladást tett éppen a metodikai készültség szempontjából. Amikor a részletes tárgyalás alapjául ezt a törvényjavaslatot elfogadom, azt kívánom az igen t. miniszter úrnak, az én régi^ jó barátomnak, hogy a törvényszabta formális keretet az ő nemes becsvágya és nagy munkakész-