Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

132 Az országgyűlés képviselőházának 258 amikor az osztálylétszámnak már effektive negyvennek kellene lennie. És miután a miniszter .úr esküt tett a törvények megtartására, a miniszter urat ez az eskü kötelezi, ennek következtéiben jön most egy új törvénnyel, amely új törvényben ez alól az eskü-alól felmentést kér a maga számára és azt kívánja, hogy az osztálylétszámot ezentúl ne a törvény, hanem ő maga állapítsa meg. Ebbe nem lehet belemenni. Ezért én ebben a szakaszban látom a törvény eredményességének egyik legfőbb kritériumát. Méltóztassék hozzájárulni, miniszter úr, ahhoz a gondolathoz, — nem kívánom a mai nehéz helyzetben ennek a nehéz kérdésnek egyszerre való megoldását — hogy méltóztassék elvileg leszögezni ezt a törvényes álláspontot ebben a javaslatban, vagyis méltóztassék elfogadni, hogy az osztályok létszáma maximálisan 40 lehet és azután elfogadni az én módosításomat, amely így szól (clvassa): »Ez alól indokolt esetben kivételesen a miniszter úrnak jogában áll egyes iskolafenntartóknak felmentést adni.« Akkor megvan az a desiderium, amelyet méltóztatik kívánni, hogy igenis, ha nevelni akarunk, akkor az osztálylétszám le«yen kicsiny és megvan a miniszter úr kezében az a potestas, hogy a meghatározott osztálylétszám betartása alól felmentést adhat Azt hiszem, hogy ezzel egyrészt eleget lehet tenni a pedagógiai kívánságoknak, másrészt honorálni lehet a mai nehéz pénzügyi helyzet követelményét, amelyet én, mint képviselő, ugyancsak köteles vagyok honorálni és elismerni. De azt nem tartom a törvénykészítés etikájával összeegyeztethetőnek, hogy a leendő törvényből kimaradjon az, amit egyszer már a nemzetgyűlésen kiharcoltunk. T. Képviselőház ! Egy másik negyvenes szám bujkál itt a törvényjavaslat szakaszai között, amelyet viszont perhorreszkálok. Ez a negyvenperces órák gondolata. Ez bujkál a javaslatban. Nincs kimondva benne, osak azt mondja a javaslat, hogy az órák és a tanórák közötti viszonyszámot majd a miniszter úr fogja megállapítani. Ha én nevelni akarok, akkor kétségtelon ténv. hop"y necyvenppr«es Scbnellsiederórákon nem tudok nevelni; előadni talán tudok, de már kikérdezni nem. Talán be tudom fejezni a tananyagot, de azt már állítom, hogy ez a burkolt óraszámemelés a tanári érdekekkel szöges ellentétben áll. bizonyos kiuzsorázási jelleggel bír és a tanulók idegesítésének igen alkalmas módszere lesz. Én óva intem a miniszter urat, ne méltóztassék túlzásokba menni, még olyan nemes és helyes gondolatokért sem, mint aminőket a testnevelés terén méltóztatik általában hangoztatni, A naponta való testnevelés kitűnő és egészséges valami., ha a délutáni órákra van korlátozva, mert hiszen a tanulónak nemcsak azok a testnevelési órái vannak, amelyek az órarendben előfordulnak, hanem a tanulónak megvan a testnevelési órája még azután is, a cserkészetnél, a kirándulásokban, a sportkörökben és mindenütt egyebütt, ahol neki testnevelésre van módja. Én határozottan hibának tartom pedagógiailag a testnevelési óráknak a tanórák közé való bepréselését. Miért? Azért, mert már a megelőző óra is csak félértékű pedagógiailag, az ezt követő óra pedig pedagógiailag határozottan csak negyedértékű. Nagyon helytelen módszer az, ha ezt a két dolgot nem választják el egymástól. Annak a gyermeknek a lelke a tanórákon be van idegződve egy irányban, nem szabad ülése 1934. évi április 10-én, kedden. tehát azt ebből a beidegzésből kiemelni az egészen más irányú testnevelési óra érdekében. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék r erről komoly pedagógusokkal értekezni és méltóztassék meggondolni azt, hogy bár igen helyes az^ »ép testben ép lélek« elve, de a gimnázium célja mégis elsősorban a lélek nevelése és csak másodsorban a test nevelése. És méltóztassék meggondolni azt is, hogy az iskolai órákon kívül is bőséges idő és alkalom van a gyermekek testnevelésére több időt fordítani, mint amennyit eddiw fordítottak. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A németeknél most két délelőttöt lefoglalnak a testnevelésre!) A német drill, a német katonai rendszer, a német uniformisimádat engem egyáltalában nem hat meg. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Azt hittem, erre méltóztatik gondolni, hogy együtt legyenek a testnevelési órák;!) A németnek egészen más a mentalitása, a német, ha nincs rajta uniformis, nem tudja, hogy kicsoda, a magyar ember pedig uniformis nélkül is megtud élni. T. Képviselőház! Az egész kérdés a tanárokon sarkallik. Mégegyszer aláhúzom: a tanárokon és nem az igazgatókon, mert hiszen elsősorban a tanár hivatása a tanítás és a ne^ velés. Egészen más lelkiadottság az igazgatóé és más a tanáré. Lehet valaki kitűnő tanár, olyan, akit vétek a katedrájáról elmozdítani s az illetőiből lehet csapnivaló igazgató, és viszont lehet valaki kiváló igazgató és csapnivalóan rossz tanár. Ez a kettő egészen különböző dolog. Az egyik adminisztrálás, a másik oktatás. Mindegyikre tudok azonnal példát mondani, ha méltóztatik privátim megkérdezni, de feltétlenül áll az, hogy az egész kérdés a tanárokon sarkallik. Én tehát nagyon fontosnak tartanám, hogy ebben a javaslatiban a tanár dolgai valamivel bővebb taglalást, a tanár jogai és kötelességei valamivel erőteljesebb elbírálást kapjanak, mint amennyit most kapnak. En itt főképpen nem arra helyezem a súlyt, hogy a tanárképzés módszere milyen legyen, bár ebben sem osztom a miniszterelnök úr gondolatát, amelyet ugyancsak az egységespártban fejtett ki, amikor azt mondotta, hogy (olvassa): »A tanárnevelést internátusi rendszer alapján kell megreformálni. Az internátusi élet kitűnően alkalmas arra, hogy az^ erkölcsössé, kötelességtudóvá tegye az új tanárnemzedéket, de főként alkalmas arra, hogy megkímélje őket az élet gondjaitól, az éhségtől, a nélkülözésektől, amikor pályájukra készülnek. A nyomorúság, a nélkülözés elferdíti a lelkivilágot Az ilyen« — én közbeszúrom: kaszárnyaszerű — »szellemben nevelkedett tanár nem. tudja olyan tökéletesen betölteni a feladatát, mint ha az élet gondjaitól legalább részben megszabadítva, nyugodtan készülhet hivatására.« (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A kaszárnyaszellemet a képviselő úr mondotta!) Én mondtam. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ennek megállapítását fontosnak tartom!) Azonnal meg is jegyeztem, hogy ezt én teszem hozzá. En tehát nem szeretem ezt^ a kaszárnyaszellemet, nem szeretem azon az áron sem. hogy ilymódon a tanárjelöltek anyagi gondjai eltűnnek. En nem szeretem azt, ha az egyéniség kifejlődését ilyen kaszárnyaszerű, ilyen internátusszerű rendszerben gátolják meg és ha^ nem adnak módot annak a fiatal tanárnövendéknek