Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-257

118 Az országgyűlés képviselőházának ; náljáik meg? En ezt kérdésnek teszem fel. Vagy más okok szólnak amellett, hogy csakis a vezető rétegek iskoláztatásával törődjenek? A népies politika hitvallóinak miért kellene a nyolc osztályos népiskoláról és a magasabb műveltséget adó iskolatípusoknak a szegény gyermekek előtt való megnyitásáról is tárgyalni? Erre kellene választ kapni és mi adhatunk választ. Azért, mert először is a magasabb átlagműveltség magasabb kultúrszínvonalat jelent. Egy ország [népességének kultúrszínvonalát nem abból ítélik meg» hogy a Collegium Hungaricumokban, oxfordi és Cambridge! ösztöndíjakkal Ihány ifjút juttatunk kulturális és társadalmi tekintetben a legmagasabb fokra, hanem abból, hogy az összlakosságban milyen magas & műveltségi szint. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A népies politika hitvallóinak másodszor tudniok kellene azt is, hogy a foglalkoztatásra bocsátás magasabb korhatárát teszi lehetővé a magasabb iskoláztatási korhatár, ez pedig ismét azt jelenti, hogy testileg és lelkileg tökéletesebben felkészülve mehetnek ki a gyermekek az életbe; jelenti megint azt, hogy a fiatal generáció később jut abba a helyzetbe, hogy a maga jelenlétével nyomja a munkapiacot, később gyarapítja a munkanélküliek tartalékseregét és ezzel kisebb is a lehetősége annak, hagy bérlenyomóvá váljék bármiféle munkaterületen. Én azonban, fájdalommal és sajnálattal bár, de belátom, hogy ezek az eredmények nem egyeznek sem az Omge.-nak, sem a Gyosz.-nak az intencióival, ennélfogva azokéval sem egyeznek, akik ugyan talán lentről indultak, de már elfelejtették a koplalás és a mellőzés napjait, vagy pédg éppen arra emlékezve, csupa irgalomból meg akarják menteni volt osztályos társaikait is a hasonló szenvedésektől. így tehát ennél a középiskoláról szóló javaslatnál nem történik egyéb, mint hogy a népiskola és az egész közoktatás problémáját egyszerűen a szekrény alá söprik. nem törődnek vele, abban a hitben, hogy ha gyorsan és hamarosan nem jön a nagytakarítás, akkor senki sem fogja azt észrevenni. így keletkezik azonban egyre nagyobb szakadék a vezető rétegek és a vezetett tömegek között, amit én a magunk nyelvén úgy fejezek ki, hogy a gazdasági egyenlőtlenség, a gazdasági kizsákmányolás mellé a kulturális egyenlőtlenség és a kulturális kizsákmányolás is széttépi és szembeállítja egymással az osztályokat. Ezt a szakadékot mi érezzük is, kínzóan és fájdalmasan érezzük; tapasztaljuk a selejtes kalendáriumokra és a silány rádióműsorra fogott nép sorsát, látjuk közoktatásügyünk többi hiányosságait, az iskolafelügyeletet, a tanító- és tanárképzés hiányosságait, a szakoktatás kérdését. Itt volna szükség elsősorban és a leggyorsabban egy nagyszabású reformpolitikára, amely valóban megőrizné alkotójának nevét hosszú évtizedeken, talán századokon keresztül is, de szinte azt kell mondanom, hogy tiszta haszon, amit ez a mai reakció nem csinál meg, tiszta .haszon azért, mert amit megcsinál, azt rosszul csinálja meg. Szerintem ezek a témák mind előbbre való kérdések, mint a középiskola. Az előadó úrral szemben nem is megyek bele a javaslat szakszerű tárgyalásába, szakszerű bírálatába, nem a^ért, mintha közöttünk nem volnának, akik ezen a téren is nem tudnák a maguk kötelességét elvégezni. Nem megyünk bele annál kevésbé, mert hiszen ebből a keretből sem tűnik ki, hogy milyen lesz ez az egész új középiskola, a tantervet nem kaptuk meg, nem látjuk, hogy a 57. Mese 19S4- április 6-án, pénteken, »korszellem« — idézőjelben mondóm — hogyan akarja még intézményesebben belevinni a balilla-módszereket az iskolába, hogyan terjesztik ki a testnevelés címe alá fogott militarista drillt a középiskolán keresztül még erősebben. Az eimult napokban a német nemzeti szocializmus egyik harsonája azt irta, hogy elég volt a művelődési tébolyból, amikor a díszlépések fegyelmezik a nebulókat. Ügy érzem, hogy ennek magyar visszhangját olvashatjuk ki a középiskolai törvényjavaslatból különösen akkor, ha vele kapcsolatban olvassuk egyik középiskolai tanárunk tollából azt, hogy egyetlen diáknak sem volna szabad a középiskolát elhagynia anélkül, hogy a céllövészetben ki ne képezzék (Malasits uéza: Ez a fontos, nem a latin meg a görög), ennek a sportágnak gyakorlati haszna kétségtelen s emellett - ezt mondja — a fegyverkezelésben való biztonság önérzetre, önbizalomra nevel, a céllövészet kitűnő előkészület a legősibb sportra, a vadászatra is, az ifjútól fegyelmezettséget kivan, tehát fegyelemre nevel. T. Képviselőház! Miben különbözik ez a felfogás attól, amelyik a férfi számára egyedül méltónak a csatatéri halált tartja, ugyanakkor, amikor ő maga nem kér belőle, amely a balillákkal a szent gépfegyverekről és dicsőséges tőrről énekeltet dalokat, amely a béke szeretetét és a békéért való harcot marxista gyávaságnak tartja. Ez az idézett tanár úr, akinek szellemét az egész középiskolai oktatásnál látom ismétlődni, a céllövészetet mellékesen a vadászatra való előkészítésnek tartja és mondja, és én ezzel kapcsolatban ugyancsak a középiskolai törvény tárgyalásánál a népiskolára vonatkoztatva azt ajánlanám, hogy a népiskolát pl. egyetlen egy gyerek se hagyja el, akit a hajtó paraszti mesterségében nem képeztek ki, hiszen már most is gyakorolják ezt a foglalkozást, főleg azért, mert a gyerekhajtó olcsóbb, mint a felnőtt. T. Képviselőház! A javaslat bírálatának nézőpontját azonban mégis legtalálóbban az előző törvény beterjesztője jelölte meg, amikor azt mondta a beterjesztésnél, hogy (olvassa): »Érzem, hogy ebben a nagy kérdéskomplexumban, amelyet a középiskola jelent, vannak po litikai momentumok is« és akkor, amikor emelkedett szónoklatokban a napi politika sivár légköréből való kiemelkedésre biztatnak bennünket, akkor legtöbbször az ezek felett a politikai mozzanatok felett való elsiklást, a politikai mozzanatok felett való magunkat túltevést propagálják. A beterjesztő indokolása szerint a régi törvényben is volt politikai mozzanat, ami ebben a törvényjavaslatban változatlanul ismétlődik, hogy a vezető réteg, mint a dalai láma, isteni magasságba kerüljön a vezetett tömegek fölé. A nyomorúság numerus claususával, amely sokkal komiszabb és kegyetlenebb, mint az egyetemi zárt szám, az ezzel a numerus clausussal lekötött paraszti és ipari munkás máradjon ott, ahová született, maradjon abban a kasztban érinthetetlen páriának, mert nincs lehetősége, nincs anyagi eszköze, hogy tehetsége vagy zsenialitása útját megfussa. A belépőjegy nálunk a bizonyítvány mindenhova; nem vagyunk Amerikában, ahol a gyakorlati tapasztalat ér annyit, mint a gimnáziumi érettségihez kötött méltóságos cím. Ezernyi elkallódott tehetség van az országban szana-széjjel, a barlangkutatótól a mérnöki zseniig, akik elkallódnak, mert nincs papírosuk a hozzáértésre. Politikai mozzanat ebben is van, az elmúlt tör-